Hajmeresztő ára van az ország legdrágább hamburgerének

Szentes Adél | 2020. Október 30.
Szegeden készül, a többi között szarvasgomba és wagyu marhahús felhasználásával.

Tehetős hamburgerimádók figyelmébe ajánlják azt a különleges hamburgert, ami a szegedi Famous étteremben készül majd november közepétől. Mondhatjuk, hogy aranyárban van a finomság, ugyanis egész pontosan 37 990 forintot kell kicsengetnie annak, aki szeretné megkóstolni.

És hogy mit kap ennyi pénzért az éhes vendég?

Tintahal tintával színezett fekete bucit, benne pedig

És hogy az élmény teljes legyen, jár mellé egy üveg Louis Francois pezsgő, köretként pedig egy adag parmezános-fokhagymás édesburgonya, fokhagymás majonézzel.

Persze kérdés, hogy lesz-e kereslet a csillagászati árú hamburger iránt. Ferkov Lajos, az étterem tulajdonosa a Telexnek erről azt mondta:

„Azokat célozzuk meg, akik nem a legolcsóbbat keresik, hanem a megfelelő hangulatot. Ennek a rétegnek, akik erre költenek, tehát nem csak önmagában a funkcionális étkezésre, nekik kevésbé érződik meg a pénztárcájukon például a járvány.”

Az étterem étlapján november 18-tól lesz elérhető a luxusburger, és naponta maximum kettő elkészítését vállalják. Előre kell majd foglalnia annak, aki megkóstolná. Az első tíz vásárló egy erre az alkalomra legyártott sapkát is kap ajándékba az étteremtől.

Ha érdekel a gasztronómia:

Exit mobile version