A rétestésztából egyáltalán nem csak rétest lehet sütni

nlc | 2020. November 03.
A rétestésztát sokan nem kedvelik, mert törik, szakad, túl vékony, és kinek van kedve macerázni vele. Most mutatunk három olyan receptet, ami miatt hirtelen réteslapot szeretnél vásárolni.

A rétestészta helyett inkább a leveles tésztát szoktuk megvásárolni, mert egyszerűbb kezelni, és azt gondoljuk, több dologra lehet használni. Szegény rétestésztát ezért elhanyagoljuk, pedig egyáltalán nem csupán hagyományos, gyümölcsös töltelékes rétest lehet belőle készíteni. Ráadásul a zsírtartalma is kevesebb, mint a leves-vajas tésztáé, úgyhogy ha vigyázol az alakodra, akkor is inkább a rétestésztát válaszd.

Görög spenótos pite

A rétestészta lesz a teste, a spenót és a feta sajt pedig a lelke a görög pitének.

Töltsd meg spenóttal és fetával a rétestésztát (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

Elkészítése:

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A spenótot felengedjük a doboz utasításai szerint, közben felvágjuk a hagymát és a fokhagymát. Egy evőkanál olívaolajon megpirítjuk a hagymákat, majd lehúzzuk a tűzről. Kinyomkodjuk a spenótból a nedvességet, és rádobjuk a hagymára, belekeverjük a kaprot, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a feldarabolt feta sajtot és a felvert tojást. A rétestésztát kiterítjük, elfelezzük, egy piteformát kivajazunk, és a tésztalapok felét ráterítjük, rákanalazzuk a spenótos keveréket a tésztára, majd lefedjük a többi tésztalappal, lekenjük tojással és 30-35 percig sütjük.

Tipp

A rétestésztát tartsd a hűtőben, amíg fel nem használod, mert ha felmelegszik, akkor ragadni és szakadni fog.

Egyszerű, de nagyszerű sonkás-sajtos

Sonkával és sajttal töltve egyszerű vacsora rétestésztából (Kép: Getty Images)

Ez talán nem is igazi recept, hanem olyan fajta, ami akkor pattan ki az egyszeri háziasszony fejéből, mikor észreveszi, hogy maradt egy rétestészta a hűtőben és nincs mit enni vacsorára. Ilyenkor a következőt kell tenni: kiteríted a rétestésztát, lekened bőven olvasztott vajjal, jó sok sonkát pakolsz rá, nem sajnálod róla a reszelt sajtot sem, feltekered, tojással lekened a tetejét és így megsütöd 180 fokra előmelegített sütőben. Amikor szép aranybarnára sült, akkor kiveszed, vársz egy kicsit, hogy kihűljön, és csinos szeleteket vágsz belőle. Sok zöldséggel tökéletes és mutatós vacsora a családnak.

Baklava, te édes

Ha valami brutális édességre vágynál a rétestésztából, akkor a baklava lesz a te süteményed. Ezzel az egyszerűsített verzióval nem is kell fél napig a konyhában állni miatta.

A baklava az édesszájúak kedvence (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

Elkészítése:

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Összekeverjük a darált diót és a fahéjat, majd kiterítjük a rétestésztát. A tepsit kikenjük vajjal, majd lefektetünk rá 2 réteslapot, lekenjük vajjal, majd még 6 réteslappal ezt megismételjük. Az eddig lefektetett, vajazott 8 réteslapunkra szórunk fél bögre fahéjas diót és 2 evőkanál mézet. Ráhelyezünk két réteslapot, vajazunk, majd rászórjuk a maradék diót és 2 evőkanál mézet, majd még 6 réteget ráfektetünk kettesével vajazva. Egy éles késsel 24 kockára vágjuk a baklavát, és így felvágva sütjük 25-30 percig, amíg aranybarna nem lesz a teteje.

Mi legyen a leveles tésztából?

Exit mobile version