A sütőtökös mandula lett az év fagylaltja, 81 ízből választották ki a győztest

F.C. | 2023. Július 08.
Semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának.

A balatonmáriafürdői Florida fagyizóban készített sütőtökös mandula, dió variációkkal nyerte a Komáromban megrendezett év fagylaltja versenyt. A Magyar Cukrász Ipartestület tájékoztatása szerint az aranyérmes édességet Somodi János készítette. Az ezüstérem a nagykanizsai Da Crema fagyizóban dolgozó Wilheim Dávid kávés csokoládéjának, míg a bronzérem a balatongyöröki Promenád kávéház munkatársa által készített “bana-nut” fantázianevű fagyinak jutott.

Az Ipartestület idén “mentes” kategóriát, valamint a csokoládé világnapja alkalmából külön “csokoládé” kategóriát is indított. Ezek aranyérmét a székesfehérvári Krém cukrászda munkatársai, Kovács Roland és Végh József szerezték meg, a győztes fagyik a mandulakert és a sós karamellás körte elnevezést kapták.

A bemutatókon olyan különlegességeket is megismerhettek a látogatók, mint a “túrós csusza fagylalt szalonnával”, vagy a “sajtos-tejfölös lángos fagylalt”, valamint bemutatkozott a Gelato Europe Cup – Fagylalt Európa-bajnokságon bronzérmet nyert magyar csapat “mogyoró, tonkabab, feketeribizli” fagylaltja is.

Az év fagylaltja versenyre idén 5 kategóriában összesen 81 fagylalt nevezett; kötelező íz ezúttal sem volt.

(MTI)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version