Bezárt a 90 éves pékség, ahol a pápáknak is sütöttek kenyeret

F.C. | 2023. Július 09.
Lekapcsolták a sütőt Rómában "a pápák pékségében".

Lehúzta a rolót a római Arrigoni pékség, amely csaknem száz éven át látta el friss kenyérrel a pápákat és a környék lakóit. A Szent Péter tértől 5 percnyi gyaloglással elérhető Borgo Pio utca 126. szám alatti pékségből ugyanis eltűntek a vevők.

Megváltozott a környék. A házak, amelyek korábban tele voltak lakókkal, most turistaszállások, a turista pedig bizonytalan vendég, szívesebben eszik az örök város számtalan éttermében, mint otthon” – sajnálkozott a 79 éves Angelo Arrigoni pék, aki apja munkáját folytatta a kis Panificio Arrigoniban, amelyet az 1930-ban, XI. Piusz pápa idejében nyitott meg.

Visszatérő vásárlók hiányában és az emelkedő energiaárak miatt Angelo Arrigoni úgy döntött, eladja az üzletet. Vendégei – akik egy paninóra (szendvicsre), de leginkább egy kis beszélgetésre tértek be – sajnálják, hogy az autentikus hely megszűnik.

Arrigoni sokáig keresett vevőket, akik átvennék a pékséget, de hiába. Eladta a helyiséget, és ahol 90 éven át kenyér készült, most egyszerű bolt lesz turistáknak.

(MTI)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version