Így tartsd tisztán a játékokat – környezet- és bababarát módszerek

nlc | 2015. Szeptember 09.
A játékok tisztításának sorrendben három alapvető lépése van: a piszok eltávolítása, a fertőtlenítés és végül a szárítás. Ez elég kézenfekvően hangzik, de még így is könnyű elrontani, és úgy elvégezni a tisztítási lépéseket, hogy a végén több bacilus legyen a játékon, mint előtte volt.

Nyilvánvalóan minden szülőnek fontos, hogy a gyermeke egészséges környezetben cseperedjen fel, és ha lehet ne tegye ki őt feleslegesen betegségek és fertőzések veszélyének. Ahogy mondani szokás, a tisztaság fél egészség, és ez a gyerekek esetében különösen igaz: ha tisztán tartjuk őket és a környezetüket is, azzal jelentősen csökkentjük a betegségek kialakulásának kockázatát. A gyerekek az idejük jelentős részét játékok között töltik: ezeket kézbe és szájba veszik, majd utána a leglehetetlenebb helyre dugják el, hogy onnan ismét elővéve alaposan megrágják és markolásszák – éppen ezért fontos, hogy nagy gondossággal tisztítsuk meg időről időre ezeket a játékszereket.

Tisztítás három lépésben

Az első lépés során általában meleg, szappanos vízzel lemossuk a zsírt, különféle foltokat, port, valamint ezzel együtt a baktériumok egy jelentős részét is a játékról. (Természetesen itt nem a gépben mosható plüss játékokról van szó, hanem, a fából, műanyagból, fémből készült darabokról.) Ennél a lépésnél még nem szükséges antibakteriális tisztítószert használni, az egyszerű kézmosó szappan is tökéletesen megteszi. Vegyünk egy tiszta törlőruhát, nedvesítsük be, dörzsöljük be szappannal, és töröljük át alaposan vele a játékot, ügyelve hogy a sarkokból, hajlatokból, mélyedésekből is kipucoljuk a koszt. Nehezen hozzáférhető helyen használjunk egy fogpiszkálót, vagy más, vékony “szerszámot, amivel az összegyűlt piszkot kipiszkálhatjuk, majd töröljük át a zsíroldó, szappanos-nedves kendővel, és végül az egészet egy száraz ruhával is.

A második lépés már a maradék baktériumok és a veszélyes, fertőzést okozó mikroorganizmusok eltávolításáról szól. (Azért fontos, hogy előtte mindenképpen tisztítsuk meg a játékok felületét a látható szennyeződésektől és ráragadt kosztól, mert ezekben a baktériumok nagy tömegben szaporodtak már el, és az ilyen helyeken fertőtlenítés után is maradhatnak kórokozók.) Fertőtlenítő “fürdőt” mi magunk is készíthetünk olyan anyagokból, amik nagy valószínűséggel minden háztartásban megtalálhatók. A legegyszerűbb, ha hypo-s vizet készítünk: egy kanál szert elkeverünk egy pohár vízben, és ezzel nedvesítünk be egy tiszta (!) rongydarabot, amivel alaposan áttörölgetjük a játékot minden oldalról. A hypo-s víz egyébként teljesen biztonságos, mert a benne lévő klór a játékok felületéről néhány perc alatt teljes mértékben elpárolog, és semmilyen hatással nem lesz a gyermekre még akkor sem, ha azt a játékot a szájába veszi. Hypo helyett bármilyen más folyékony fertőtlenítőszert is használhatunk, de fontos, hogy mielőtt vízzel hígítjuk, győződjünk meg róla, hogy a kezelési útmutatóban feltüntették, hogy az adott anyag nem mérgező.

A mosás és fertőtlenítés után jöhet a szárítás. Ez két módon történhet: az ideális, ha napra téve hagyjuk, hogy magától megszáradjanak a játékok. Ha erre nincs mód, akkor tiszta, jó nedvszívó ruhával szárítsuk fel a játék felületéről a nedvességet. Ne hagyjunk nedves foltokat a nehezen hozzáférhető helyeken sem, mert itt a páradús környezetben hamar megtelepednek újra a baktériumok. Fontos hangsúlyozni, hogy tiszta ruhával törölgessünk: ha ugyanis egy használt mosogatószivaccsal, vagy más, piszkos ronggyal tesszük ezt meg, akkor lehet ugyan, hogy a nedvességet felszárítjuk vele, de az anyagban található, időközben elszaporodott baktériumokat módszeresen visszatelepítjük a játékra. (Különösen a használt mosogatórongyokban és szivacsokban tenyésznek nagy számban ezek a kórokozók.)

Gyorsított eljárás

A legtöbb gyereknek olyan sok kisebb nagyobb játéka van, hogy lehetetlenség ezek mindegyikét rendszeresen újra és újra áttisztogatni. A szülők pedig a legritkább esetben időmilliomosok, így aztán nekik olyan megoldásokra van szükség, amely nem csak alaposan tisztít, de időtakarékos is. Használjuk hát a leleményességünket: a műanyag játékokat, amikben nincs elektronikus alkatrész, elem és hasonlók tegyük a mosogatógépbe, és mossuk őket úgy át, akár egy rakás piszkos edényt és poharat. Nyugodtan megtehetjük ezt a fém játékokkal is, ha utána hamar megszárítjuk őket. A fa játékokat viszont inkább a kézi módszerrel tisztítsuk, akárcsak a bonyolultabb elektromos játékokat. A különféle plüss állatokkal, babákkal, figurákkal is gyorsan és egyszerűen “elbánhatunk” ezeket tegyük mosóhálóba, és dobjuk a mosógépbe. Általában 40 fokon egy jó mosószerrel és öblítővel teljesen tisztává varázsolhatjuk őket.

 

Még több játék az NLCafén: 

 

Exit mobile version