„Ne haragudj, hogy nem lehettem jó anyukád!” – egy anya sorai másodszülött gyermekéhez

nlc | 2018. Június 27.
„Köszönöm, hogy mindennap – még a legelkeseredettebb órákban is – mosolyt csalsz az arcomra. Általad tudom, hogy a szeretet nem ismer határokat" – egy édesanya nyílt levelét hoztuk el.

Amikor megpillantottam azt a bizonyos két kék csíkot, egyszerre örültem és féltem is. Hogyan bírok el két gyermekkel, amikor a bátyádra olyan sok időt kell fordítani? Meg tudom majd adni neked mindazt a szeretetteljes figyelmet, amire szükséged lesz? Hogyan szakítok majd időt rád, ha a testvéred éppen kórházban lesz?” Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben a terhességem alatt. Sajnálom, hogy a kilenc hónapot idegeskedéssel és nem izgatott várakozással töltöttem. 

Tudod, amikor megszülettél, azért maradtunk még két napot a kórházban, hogy legyen egy kis időnk kettesben, hogy ne szalasszuk el azokat az első pillanatokat, amik a kötődéshez oly elengedhetetlenek. Tudtam, otthon már a bátyádnak lesz szüksége rám, és féltem, hogy megfeledkezem majd a te vágyaidról. 

Annyira sajnálom, hogy nem tudtalak egész nap a mellemen ringatni, pont úgy, ahogy a testvéredet, amikor aprócska baba volt, hogy ugyanazt a szívdobogást halld, amit kilenc hónapon keresztül hallgattál.

Bocsánat, 

Tudod, a testvéred agya másképp működik, mint a tied. Ő nem tud úgy enni, sétálni, lélegezni, játszani, aludni és érteni, mint te. Az ő kis fejecskéje furcsa dolgokat tesz vele, miatta esik el, miatta üti meg magát, miatta rázkódik néha olyan furcsán. Ezért kell nekem mindig figyelnem, ha bajba kerül, akkor megóvhassam őt. Ne haragudj rám, kérlek, ez az oka, hogy neki több időre van szüksége belőlem, de nem múlik el nap, hogy ne lenne bűntudatom emiatt. Remélem, egyszer majd megérted mindezt, megérted, hogy mindkettőtöket ugyanúgy szeretem. 

Tudnod kell, nagyon büszke vagyok rád, arra, ahogy fejlődsz, ahogy minden percben elérsz valami újat, hogy nem kérsz a segítségemből, hogy egyedül akarsz mindent megoldani. Szeretem, hogy huncut, vicces, szeretetteljes és törődő vagy. Hatalmas segítségem vagy! 

Köszönöm, hogy mindennap – még a legelkeseredettebb órákban is – mosolyt csalsz az arcomra. Általad tudom, hogy a szeretet nem ismer határokat. Soha nem hittem volna, hogy ennyire lehet szeretni.

Anya

forrás: opnlttr.com

Exit mobile version