Szerelemhoroszkóp: Rák és kapcsolatai

nlc | 2015. Október 17.
Sorozatunkban arra keressük a választ, hogy az egyes jegyek szülöttei hogyan jönnek ki a saját, illetve a többi jegy szülötteivel. Tehát amennyiben Rák jegyű vagy (vagyis akkor születtél, amikor a Nap látszólagosan a Rák csillagképben állt – azaz június 23. és július 21. között), a leírtakból megtudod, miként alakulhatnak párkapcsolataid.

A Rák és a Kos

Erős, gyümölcsöző kapcsolat, ugyanis remekül kiegészítitek egymást. Imponál neked, hogy egy Kos határozott, lendületes, őszinte ember, aki minden helyzetben feltalálja magát. Lenyűgöző, hogy társadnak milyen merész tervei, lélegzetelállító ötletei vannak, és nagy kedvet érzel ahhoz, hogy részt vegyél egy ilyen kalandban, ezért boldogan vállalod a fegyverhordozó szerepét. Úgy érzed, ketten együtt bármire képesek vagytok – és igazad is van.

Olvasd el ezt is!

A Rák és a Bika

Szenvedélyes, ugyanakkor gyakorlatias kapcsolat. Egy Bika hozzád hasonlóan családcentrikus, otthonteremtő ember, aki örömet talál egy finom vasárnapi ebédben – az ebéd utáni szunyókálásról nem is szólva! –, és ezt a nyugalmat kölcsönösen értékelitek a másikban. El is főzőcskéznétek, szunyókálnátok így békésen, ha a kisördög közbe nem szólna – nevezetesen a féltékenység, mert ebben is hasonlítotok: a civakodás, mint az ebéd, nálatok napi program.

Olvasd el ezt is!

A Rák és az Ikrek

Izgalmas, de felszínes kapcsolat. Egy Ikrek életstílusától téged kiráz a hideg, és bár képtelen vagy elfogadni, hogy valaki állandóan rohangáljon és fecsegjen, azért irigyled, hogy társad ilyen könnyelműen és lazán fogja fel a dolgokat. Sokat tanulhatsz a másiktól: optimizmust, lelkesedést, humort, azt, hogy hogyan szerezz barátokat, de lelked mélyén érzed: távol áll tőled ez a zajos világ, és inkább hasonló partnert keresel majd.

Olvasd el ezt is!

A Rák és az Oroszlán

Gyakori és szerencsés kapcsolat. Az Oroszlán uralkodásra termett, a Rák pedig boldogan és odaadóan áll a “szolgálatába”. Ez akkor is igaz, ha mint Rák úr vagy egy Oroszlán hölgy kegyeiben – ugrásra készen lesed mozdulatait, elhalmozod mindennel, a tenyereden hordod –, hát még ha Rák hölgynek kell egy Oroszlán úr kívánságait teljesítenie! Félő azonban, hogy nem te vagy az egyetlen a szultán háremében, és ez a gondolat módszeresen kiborít.

Olvasd el ezt is!

A Rák és a Szűz

Kellemes, jól működő kapcsolat. A Szüzek ragaszkodóak, szeretnek otthon ülni, vagy családi programokat szervezni – ez boldoggá tesz és megnyugtat. Társad hűséges, megbízható partner, mellette biztonságban érzed magad, és neked ez a legfontosabb. Néha ugyan megjegyzéseket tesz, macerál, hogy ne hagyd szanaszét a ruháidat, vagy közli, hogy nem kapsz több pénzt, mert ostobaságokra költöd – ezen persze megsértődsz, de hamar elillan a haragod.

Olvasd el ezt is!

A Rák és a Mérleg

Meghitt, baráti kapcsolat. Társad megbecsül: értékeli önfeláldozásodat, jóindulatodat, tisztel azért – amiért mások csak megmosolyognak –, hogy olyan ártatlanul, naivan szemléled a dolgokat. Megértő és türelmes veled, amikor – gyakran! – úgy viselkedsz, mint egy durcás gyerek. Cserébe el kell fogadnod, hogy egy Mérlegnek szüksége van némi “privát” életre: a barátaira, hobbijaira, a külön útjaira.

Olvasd el ezt is!

A Rák és a Skorpió

Nehéz, feszült kapcsolat – egy Skorpió túl “rágós falat” egy Ráknak. Te óvatos, bizalmatlan ember vagy, aki az első gyanús mozdulatra visszabújik a fedezékébe, és egy darabig semmi sem csalogatja ki újra. A Skorpiók viszont nem nyíltságukról híresek – társad mindig csak annyit mond el, amennyit éppen jónak lát –, érzékeny radarjaid azonban megsúgják neked, hogy valami nem stimmel, és ez nem hagy majd nyugodni soha.

Olvasd el ezt is!

A Rák és a Nyilas

Ellentmondásos, de értékes kapcsolat. Ti ketten nagyon különböztök: egy Nyilas mozgékony, eleven, kalandvágyó ember, amíg te nyugalomra és csendes fészekre áhítozol. Ez állandó vita forrása lehet. Az egyetlen megoldás, ha tudomásul veszed: így kell elfogadnod a másikat. De annak ellenére, hogy partnered nyughatatlansága gyakran bosszant, egyben imponál is neked, és tudod, hogy talpraesettségére mindig számíthatsz.

Olvasd el ezt is!

A Rák és a Bak

Kiegyensúlyozott, szelíd kapcsolat – neked éppen egy Bak rendíthetetlenségére van szükséged. Egyformán csendesek, magatoknak valók vagytok, hasonló dolgokért harcoltok, mindkettőtöknek az érzelmi és az anyagi biztonság a legfontosabb. Néha előfordul veled, hogy bizonytalan vagy, egyedül nem mersz dönteni, gyámolításra szorulsz – társad ezzel szemben határozott és céltudatos, minden helyzetet megold és a segítségedre siet, ha baj van.

Olvasd el ezt is!

A Rák és a Vízöntő 

Veszélyes, kiszámíthatatlan kapcsolat. Egy Vízöntő az első pillantásra elbűvöl, csodálod őt, rajongsz érte, mert megtestesíti mindazt, amilyen lenni szeretnél: célratörő, energikus, olyan, aki mindig eléri, amit akar. Ezért aztán bármit megteszel érte, gyakran meg is alázkodsz, de ezzel nem a megbecsülést vívod ki, hanem azt, hogy egyre inkább kihasználnak. A végén rendszerint “padlóra kerülsz” – hacsak nem eszmélsz időben, hogy összeszedd magad.

Olvasd el ezt is!

A Rák és a Halak

Érzelmes, költői kapcsolat. Kiváló művészek vagytok mind a ketten, érzékenyek, empatikusak, hamar “ráhangolódtok” egymásra. Ha valami ehhez kapcsolódó hivatásotok van, segíthetitek, inspirálhatjátok a másikat. Szinte túl jó köztetek az összhang, annyira, hogy amikor egyikőtök megijed, pánikba esik a másik is – úgyhogy az ilyen esetekre tartsatok kéznél egy “botfülű” harmadikat.

Olvasd el ezt is!

Exit mobile version