Ezo

Szerencsés bolygóállás: sok jót hoznak most a csillagok

Ritka és emiatt nagy jelentőségű bolygóállás lesz április 21-én, kedden éjjel: a Bika Mars és a Bak Plútó ún. trigon fényszöget alkot. Ez a fényszög a lehető legkedvezőbb fényszög az összes lehetséges közül. Épp ezért a legtöbb jót hozza mindenkinek. Ráadásul hatása már előző héten érezhető, és még a következő héten is.

Az asztrológusok folyton nagy szavakkal dobálóznak, és olyasmiért lelkesednek, amit a laikusok nem mindig értenek. Itt az ideje, hogy közösen értelmezzük ennek a bolygóállásnak a jelentését, üzenetét és jelentőségét:

  • Bika Mars: erőssé tesz mindenkit, aki Bika módjára húz, panaszkodás nélkül dolgozik, és kitartóan halad előre.
  • Bak Plútó: gyökeres változásokat hoz, sokszor a tervtől eltérő helyzeteket teremt, és próbára tesz mindenkit.
Szerencsés bolygóállás: sok jót hoznak most a csillagok

Ennek a kettőnek az összekapcsolódása valami hihetetlen sikereket hoz. Főleg anyagi téren. Ugyanis mindkét bolygó ún. föld jegyben áll. A föld jegy a pénzt, a stratégiát, a józanságot és a konkrét számokkal mérhető eredményeket szimbolizálja. Ez igazán jól hangzik, de nézzük, hogy kinek mit jelent:

KOS

Egyértelműen munkából származó pénzt mutat ez a különleges bolygóállás. Pont 3 hete lépett be a Mars a Bikába. Innentől javul a Kosok anyagi helyzete. Szerencsére a Kosok pontosan tudják, hogy ez nem “sült galamb”, tehát tenni kell érte. Amennyi energiát tesznek bele, annyit vehetnek ki…

BIKA

A Mars mellett a Merkúr is a Bika jelében jár, így jó hírek jönnek. Akkor is, ha a Mars nem érzi túl jól magát a Bika jelében. Ez csupán annyit jelent, hogy kapkodni továbbra sem kell. Nem csoda fog történni, hanem a megérdemelt eredmények, “gyümölcsök” érnek be…

IKREK

Titokzatos folyamatokat generál ez a bolygóállás az Ikrek-szülöttek szempontjából. Már csak azért is, mert az ő bolygójuk, a Merkúr is érintett ebben, vagyis most diszkrécióból, illetve titoktartásból “vizsgáznak”. Ha sikeresek lesznek, hamar megkapják a jutalmukat…

RÁK

Ezt az izgalmas bolygóállást a Rákok a párjuk és/vagy a környezetük révén élvezhetik. Ugyanis őket csak közvetve érintik a pozitív hatások. Az a jó, hogy a Rákok képesek, sőt szeretnek együtt örülni másokkal mások sikereinek. Emiatt fognak ajándékképpen protekciót kapni…

OROSZLÁN

Ez a konstelláció egyértelműen a hivatásban hoz elismerést az Oroszlánoknak. Az sem kizárt, hogy előléptetés vár rájuk. De ez nem a “gyere cipó, hamm, bekaplak” kategória, vagyis még egy kis idő kell a beteljesüléshez. Addig keressenek szövetségeseket!

Szerencsés bolygóállás: sok jót hoznak most a csillagok

SZŰZ

A Mars–Plútó-fényszög fő nyertesei a Szűz-szülöttek. Ők mindkét bolygótól a legjobb hatást kapják. Életük bármely területén óriási sikereket érhetnek. Hogy pontosan hol, az attól függ, hogy mi aktuális náluk. A sikerhez elengedhetetlen a kreativitás és optimista hozzáállás…

MÉRLEG

Ha van ingatlanügyük vagy valamilyen családi téma, amiben elakadtak, akkor ez a konstelláció megoldást jelent. A Mérlegek nem szeretnek radikális döntést hozni, mert nem akarnak senkinek ártani. Most végre a Mars–Plútó segít, hogy határozottan lépjenek, és közben ne őrlődjenek…

SKORPIÓ

A Mars és a Plútó is a Skorpiók bolygója. Ennek a két bolygónak a szuper fényszögkapcsolódása felér egy főnyereménnyel. Akkor is, ha a Mars nincs a legjobb formában a Bika jelében. De összességében nem fognak a Skorpiók panaszkodni. Különösen szerelmi téren…

NYILAS

Igaz, hogy a Nyilas-szülöttek nem anyagiasak, de jól jön egy kis anyagi fellendülés. A Mars–Plútó fényszöge kedvező folyamatokat szimbolizál. Előfordulhat, hogy ez nem készpénz, vagy pénzben nem mérhető, azonban súlya annál nagyobb. Még jó, hogy ezt értékelik a Nyilasok…

BAK

A Bakok türelme szinte végtelen: képesek évekig-évtizedekig hajtani. Akkor is, ha nincsenek látványos sikerek és hangos elismerések. De most végre ennek is eljön az ideje. Persze ne számítsanak tűzijátékra! Elég, ha ők látják és érzékelik az eredményt. Nekik már ez is rengeteg erőt ad a folytatáshoz…

VÍZÖNTŐ

A családban számítsanak pozitív változásra a Vízöntők! Lehet békülés, fészekrakás, eljegyzés, esküvő, babavárás stb. Garantált, hogy felbolydul, megváltozik a fennálló rend. Még jó, hogy a Vízöntő-szülöttek szeretik a változatosságot. Mert ha nem, akkor akár szenvedhetnének is ettől…

HALAK

A Mars–Plútó-fényszög hatására fel fog pezsdülni a Halak-szülöttek társasági élete. Szinte mindenki őket akarja. Sok-sok meghívást kapnak a legkülönbözőbb emberektől a legkülönbözőbb programokra. Nem kell mindnek eleget tenniük. Válogassanak kedvük szerint!

Olvasd el ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top