Ezek a csillagjegyek bocsátanak meg neked egy-egy ballépés után – 1. rész

nlc | 2018. Április 24.
Még a legerősebb barátságban is előfordulnak néha borús időszakok, de a feleken múlik, hajlandók-e ezeket leküzdeni együtt.

Az igazán erős és őszinte barátságba belefér olykor egy-egy keményebb szó vagy bírálat, de az sem kizárható, hogy ezzel megbántjuk a másikat. Az is megtörténhet, hogy ránk bíznak egy titkot, és mi mégis kifecsegjük azt. Ilyenkor a másik fél hozzáállásán és személyiségén múlik, túlteszi-e magát rajta, és megbocsát nekünk. A következő csillagjegyek biztosan így tesznek.

Halak

Megbocsátóak és nyitottak, még akkor is, ha elárulják őket. Az érzelmek széles skáláját élik meg, nagy fájdalmat éreznek, de empátiájuk és megértésük nagyobb ennél.

Mérleg

Ha megbántják vagy elárulják, időre van szüksége ahhoz, hogy visszatérjen a pályára, de ha egyszer ott van, sokkal megbocsátóbb, mint mások. Ha őszintén bocsánatot kérsz tőle, újra a bizalmába fogad.

Forrás: ThinkstockPhotos

Bak 

Fegyelmezett, tudja, hogyan kell önuralmat gyakorolni, tehát ha valaki megsérti a bizalmát,  nyugodt és kimért, bár nagyon megérinti az árulás. Ugyanakkor rendkívül család- és kapcsolatközpontú, így valószínűleg megpróbál majd megbocsátani neked.

Nyilas

Nagyon nehezen fogadja az árulást. Optimista csillagjegyként a pozitívumot fogja abban a személyben is látni, aki elárulta őt, így valószínűleg ez felülkerekedik a csalódottságán, és végül emiatt megbocsát.

Rák

Mivel olyan nagyon érzelmes, a Rákot könnyű elárulni. Nagyon mélyen éli meg a fájdalmát, de ugyanolyan mélyen is érez a másik iránt, ezért nem dobja el csak úgy a kapcsolatait. 

Kos

Őszinte és szenvedélyes, nem akarja, hogy fájdalmat okozzanak neki, nagyon ideges lesz, ha valaki tisztességtelenül bánik vele. Nem hajlandó megbocsátani, ha hazudnak neki, de ritkán van esély arra, hogy mégis megenyhül. Ha őszinte és készséges vele a másik, a Kos értékelni fogja azt.

Your Tango

Exit mobile version