Így üzenhetsz bárkinek szavak nélkül, a telepátia erejével

A telepátia, vagyis a gondolatátvitel a legismertebb és legelfogadottabb parajelenség mind a hétköznapi emberek, mind a tudósok körében. Ezt a jelenséget vonják kétségbe a legkevesebben, nagy valószínűséggel azért, mert számtalanszor felbukkan az életünkben, vagyis szinte mindenki rendelkezik saját tapasztalatokkal ezen a téren. Paulinyi Tamás pszi-kutató több mint 30 éve végez a gondolatátvitellel kapcsolatos kutatásokat, ezért nem is volt kérdés, hogy őt kérdezzük a témáról.

NLC: Nagy valószínűséggel mindenki találkozott már a telepátia jelenségével, legfeljebb nem tudta, hogy épp gondolatátvitelben volt része. Hogyan lehet a legegyszerűbben megfogalmazni, hogy pontosan mi is történik ilyenkor?

Paulinyi Tamás: A telepátiát gondolatolvasásnak vagy gondolatátvitelnek is nevezik, a pontos definíciója ennél szigorúbban hangzik. Fontos tudni, a telepátia, az érzékszerveken túli érzékelés nem csak az emberek között működik. A gondolatátvitel nagyon hasonló a jobb agyféltekés gondolkodáshoz, mivel szavak és fogalmak nélkül, jórészt képi, szimbolikus és érzésjellegű információkat közvetít. Ritka esetekben a telepátia képes filmszerű pontossággal információkat megjeleníteni, ilyen például az úgynevezett krízistelepátia. A gondolatátvitel kísérleti vizsgálatával immár három évtizede foglalkozom, ez idő alatt egyértelműen kirajzolódott, ahhoz, hogy két ember között működjön a távérzékelés, nincs szükség szoros érzelmi kötelékre, az ugyanakkor biztos, hogy akik „egy húron pendülnek”, mert közeli barátok, szerelmespárok, szülők és gyerekek, közöttük az átlagosnál is intenzívebben működhet, olyannyira, hogy akár mindennapos jelenséggé is válhat. 

NLC: Ez azt jelenti, hogy akár két idegen is kommunikálhat egymással szavak nélkül, „csupán” a gondolatok erejével?

P. T.: A telepátia tökéletesen működhet két olyan ember között is, akik soha nem látták egymást korábban, sőt egyes feltételezések szerint a gondolatátvitel folyamatosan jelen van mindannyiunk életében, kiegészítve az érzékszervi észleléseinket, csak az esetek nagy részében az így kapott információk tudattalan szinten maradnak. Ahogy említettem, az egymás számára fontos emberek kivételes helyzetben vannak, hiszen ők gyakrabban ráérezhetnek a másik gondolataira, érzéseire vagy arra, ha netán a másik bajba kerül.

NLC: A fizikai távolság befolyásolhatja a gondolatátvitel erősségét?

P. T.: Mostanáig egyetlen vizsgálat sem tudta kimutatni, hogy a földrajzi határok gátat szabnának az érzékszerveken túli érzékelésnek, a gondolatátvitel szempontjából teljesen mindegy, hogy a szomszéd szobában, egy másik országban vagy épp egy másik kontinensen tartózkodik, akivel kapcsolatba kerülünk. Sőt ennél is messzebbre megyek: még az sem állja útját a telepátiának, ha valaki a világűrből küld információt a vevő félnek. Kevesen tudják, hogy az Apolló–14-es küldetésen Hold–Föld-távolságban végeztek sikeres telepátiakísérleteket Edgar Mitchell Holdra szálló asztronautával, aki 2008-ban a budapesti pszi-laborunkban is megfordult. Legalább ennyire meglepő az is, hogy a távérzékelési kísérletekben nem számít a „céltárgy” mérete, fizikai megjelenése, a tudat ugyanúgy képes észlelni tájakat, épületeket és műtárgyakat, mint például mikrofilmen lévő képeket vagy digitális információtartalmakat. 

NLC: Az is teljesen mindegy, hány évesek a gondolatban egymáshoz kapcsolódó felek, azaz a telepátia sikere független az életkortól is?

P. T.: Felső korhatára semmiképp sincs a gondolatátvitelnek, sőt túl fiatal sem lehet senki ahhoz, hogy részese legyen az érzékszerveken túli érzékelésnek, ugyanis gyerekkorban még intenzívebben működhet. Ráadásul a kicsikkel játékos formában akár fejleszthetjük is az érzékenységüket, ami így beépül a személyiségükbe, és felnőttként minden bizonnyal nyitottabban fordulnak a spiritualitás felé.

Azt is megfigyelték, hogy a csecsemők és az édesanyák között is gyakran előfordul, hogy akár többszobányi távolságra is megérzi az anya, ha a kisgyerekkel valami nincs rendben, és még azelőtt a segítségére siet, hogy a baba sírni kezdene. Hasonlóan szoros kötelék alakulhat ki a magzat és a várandós anyuka között, amelynek köszönhetően a mama ráérezhet a kicsi hogylétére, és a baba is átveheti az anyukája érzéseit, gondolatait.

NLC: Említette, hogy Ön is hosszú ideje végez telepátiával kapcsolatos kísérleteket. Hogyan zajlik egy ilyen vizsgálat?

P. T.: Az érzékszerveken túli észlelések kísérleti vizsgálatának számtalan módszere létezik, ezek közül a budapesti Szintézis PSZI Laborban az úgynevezett Ganzfeld-módszert használjuk a telepátia kutatásához. Ennek során a telepatikus adó és vevő egyaránt részt vesz a relaxációs programban, aminek célja a tudat elcsendesítése és lehetőség szerinti kiüresítése. Az agyhullámok ilyenkor a félálomhoz hasonló théta- szintre lassulnak, és az agyféltekék szinkronizációja is javul, ez a tudatállapot ideális a kísérlet elvégzéséhez.

Ezt követően az adó és a vevő két külön szobában helyezkedik el, egymástól teljesen elszigetelve. Az adó elé egy segítő egy véletlenszerűen kiválasztott képet függeszt, amiről a vevőnek semmilyen információja nincsen, csak a pszi benyomásaira támaszkodhat, amikor arra kérjük, írja le, mi szerepel a képen. (Ilyenkor a kísérletvezető instrukciói is arra irányulnak, hogy a vevő ne próbálja sem a logikáját, sem a szokványos fantáziáját használni, hanem inkább csak hagyja felbukkanni a képi érzéseit.) A vevő beszámolóját az adó számára is kihangosítjuk, ami arra ad lehetőséget, hogy a téves részekkel szemben a helyes információkra gondolatilag „ráerősítsen”. A vevő benyomásait a kísérletvezető leírja és időnként visszaolvassa, majd a szóbeli szakasz végeztével arra kéri a vevőt, hogy a főbb elemeket rajzolja le.

Ezután a vevő elé raknak négy különböző képet, amelyek közül a leírtak, a rajza és az emlékei alapján rangsorolja a képeket: első helyre teszi azt, ami legjobban hasonlít a korábbi benyomásaira, következőként a még szintén hasonlónak mondhatót, majd harmadik és negyedik helyre a kevésbé és legkevésbé hasonlót. A visszavonhatatlan rangsorolás után az adó és a segítője csatlakoznak a vevőhöz és a kísérletvezetőhöz, akik előtt felfedik, hogy a négy közül melyik volt az adó elé függesztett kép. Ezzel a módszerrel az eredmények statisztikailag könnyen értékelhetők, laborunk sikerességét példázza, hogy kísérleteink hosszú távú eredményessége megközelíti az ötven százalékot, ami nemzetközi szinten is magasan kiemelkedőnek számít.

NLC: Felnőttként is fejleszthetjük ezt a különleges képességet?

P. T.: A válaszom határozott igen, a lényeg mindössze annyi, hogy megtanuljuk elcsendesíteni a racionális tudatunkat. Ezt egyébként erőltetni nem igazán lehet (és nem is érdemes), a hangsúly ugyanis nem az „akarásra” helyeződik, hanem arra a belső csendre, amelyben hagyjuk felbukkanni ezeket a különleges észleléseket, amiket a mindennapokban elnyom a figyelmetlenségünk és a logikus gondolkodásunk.

Azt szoktam mondani, hogy a gondolatátvitel nagyjából ahhoz hasonló, mint amikor két ember áll a forgalmas Blaha Lujza tér két pontján, és az egyikük suttog valamit a másiknak. Az óriási zűrzavarban ez nyilván nem jut el a címzetthez, ám ha a tér elcsendesedik (úgy, mint éjszaka), sokkal nagyobb az esély, hogy az üzenet célba ér. Elsősorban tehát ezt a belső csendet és odafigyelést kell elsajátítani, illetve minél többet gyakorolni, és az eredmény nem marad el.