Csillagjegyek, akik úgy tesznek, mintha törődnének veled, pedig nem

nlc | 2022. Május 02.
Van, akik csak egyszerűen úgy tesznek, mintha igazán fontos lennél nekik, és törődni szeretnének veled, pedig a háttérben egy teljesen más dolog húzódik meg.

A következő csillagjegyek hajlamosak úgy tenni, mintha törődnének másokkal, közben pedig csak a saját érdekeiket akarják érvényesíteni.

Fotó: Getty Images

Vízöntő

Azok az emberek, akiknek erős érzelmi kitörései vannak, nagyon fárasztják a Vízöntőt. Szívesebben csinálnak bármit, csak ne kelljen vigasztalni egy zokogó vagy épp dühös barátot. Ha valaki vigasztalásért jön hozzájuk, tudja, hogy nem vet rá jó fényt, ha hideg és tartózkodó. Ennek eredményeként próbálnak törődni a másikkal,  de az első adandó alkalommal elmenekülnek a szituációból, mert annyira fárasztja őket.

Ikrek

Túl gyakran mondanak igent, és megígérik, hogy ott lesznek, ha szükséges, de ez nem mindig van így. Imádják az embereket, de csak kis részükről tudnak gondoskodni. Az Ikrek azonban foglalkoznak azzal, hogy hogyan vélekednek róluk, jelen vannak a közösségi médiában, ahol azt kommunikálják, hogy törődnek másokkal, miközben csak az a fontos számukra, ki, mit gondol róluk.

Nyilas

A Nyilas szeretne úgy tűnni, mintha mindenkivel törődne, és mindig pozitív hozzáállása lenne, de ez nem mindig van így. Hangulatingadozásaik vannak, mint mindenki másnak, és vannak olyan időszakaik, amikor gondoskodniuk kell magukról. A Nyilasban sok az energia, de ez nem végtelen. Ám senkinek sem akarnak csalódást okozni, ezért ahelyett, hogy őszinték lennének és beismernék, hogy magukra kell koncentrálniuk, úgy tesznek, mintha törődnének másokkal, de közben semmi energiájuk sincs partnerükre, és valójában nem is figyelnek a másik problémájára.

via

Exit mobile version