Ismerd meg azokat a csillagjegyeket, akik sosem felejtik el az elsőt.
Bika
A Bika romantikus állatövi jegyként ismert, de ez nem az egyetlen ok, ami miatt képtelen elengedni az első szerelmét. Érzéki és odaadó a szerelemben, és érthető módon az első szerelemnél erőteljesebben jelentkeztek ezek a tulajdonságok, így pedig egy Bikának sokkal nehezebb elfelejtenie azt a különleges személyt, akit az igazinak hitt. Azt se felejtsd el, hogy a Bika makacs, és nem köt kompromisszumokat, amikor szerelemről van szó! Ha igazán az első szerelmével akar lenni, attól senki nem tudja eltántorítani.
Rák
Ennek a csillagjegynek a szülöttei nagyon szentimentálisak, így romantikusabb a világképük is, nem is kérdés, hogy így tekintenek az első szerelmükre is. Az első szerelem különleges és nemcsak az érzések maradnak meg, hanem az első szerelem gondolata is. Lehet, hogy az első szerelmed nem volt különleges ember, mégis kitüntetett helye van a szívedben.
A Rák nem rajong az idegenekért, így az új emberekkel való találkozást sem erőlteti. Inkább olyan emberrel lenne, akit már ismer, és jól érzi vele magát.
Oroszlán
Az Oroszlánok szenvedélyesek, és mindannyian tudjuk, hogy az első szerelem rengeteg szenvedéllyel teli. Fiatal vagy, szerelmes, és nem tudod levenni a kezedet a másik derekáról.
Az élet egyik legkeményebb arculcsapása, hogy nem mindig éljük le életünk hátralévő részét az első szerelmünkkel. Ezt egy Oroszlán nehezen is érti meg, romantikus lelke el sem fogadja.