Ezek a csillagjegyek nagyon sok szeretetre vágynak

nlc | 2023. Március 07.
Ezek a csillagjegyek különösen igénylik a figyelmet, a szeretetet, a törődést a kapcsolatukban.

Oroszlán

Az Oroszlánnak a figyelem úgy kell, mint a falat kenyér. A Rákkal ellentétben nem érzelmi megerősítésre van szüksége, hanem kitüntetett szeretetre, amit csak ő kap meg a párjától. Imádja a bókokat, a dicséreteket, de azonnal megérzi, ha ezek nem őszinték. Nem esik kétségbe az egyedülléttől, de akkor a legboldogabb, amikor a szerettei körében töltheti az időt, s persze begyűjtheti tőlük az elismeréseket, a dicséreteket. Párjáért, a szeretteiért ő is mindent megtesz.

Fotó: Getty Images/Reggie Casagrande

Mérleg

A Mérleg nagyon nem szeret egyedül lenni, de ezt ki is mondja. Ő párkapcsolatban ragyog igazán, a nélkül nem találja az egyensúlyt az életében. Amikor szerelmes, mindent megad a társának még annak árán is, hogy kevesebbet kap tőle. Persze, egy idő után az adok-kapok egyensúlyára törekszik, s viszonzást vár a szeretetért, azt viszont nagyon rosszul viseli, ha tőle függ a párja. Szerelmétől elvárja, hogy ugyanúgy kimutassa és éreztesse vele az érzéseit, ahogyan ő is teszi vele. 

Skorpió

A Skorpió nagyon zárkózott és visszafogott típus, sokan ezért nem is gondolják róla, mennyire vágyik a szeretetre, az érzelmi közelségre. Bár neki nagyon fontos az egyedüllét, az énidő a párkapcsolatban, a figyelem, a törődés is legalább ennyire kell neki a boldogsághoz. Valójában minden kell neki a párkapcsolatban. Hajlamos túlreagálni a dolgokat, s szóvá teszi, ha párja valamit nem úgy tesz, ahogy elvárja tőle. Az is biztos, nagyon hűséges és megbízható csillagjegy, hihetetlenül mélyen érez és szeret. 

Exit mobile version