Ezek a csillagjegyek nagyon szűkszavúak

nlc | 2023. Június 20.
A most következő csillagjegy szülöttei a legkevésbé sem szószátyár emberek.

Bak

A Bakokra az élet minden területén jellemző a meggondolt és következetes viselkedés, éppen ezért csak akkor szólalnak meg, ha valóban van érdemi, magukban már kellőképpen kimunkált mondanivalójuk, illetve olyan hallgatóságuk is, akiket érdemesnek tartanak arra, hogy megosszák velük a gondolataikat. A jegy szülöttei a rendet és a racionalitást tartják szem előtt, a felesleges szóáradat viszont az ő megközelítésükben csak összevisszaságot szül. Ebből adódóan nem csupán hogy nem szeretnek túl sokat beszélni, de nehezen is viselik a kifejezetten beszédes emberek társaságát.

Fotó: Getty Images

Rák 

A Rákok félénk, introvertált természetűek, nehezen oldódnak fel, és ameddig ez nem történik meg, nem is szívesen hallatják a hangjukat. Ha társaságban tartózkodnak, inkább passzívan figyelik a beszélgetést és csak olyankor szólalnak meg, ha kérdezik őket. Ilyen esetekben is előfordul azonban, hogy azon szoronganak, vajon a megfelelő választ adták-e az adott kérdésre, amire esetleg nem voltak kellőképpen felkészülve. Csak a hozzájuk legközelebb állók, leginkább családtagok vagy a legszűkebb baráti körük előtt hajlandók jobban megnyílni.

Szűz

A Szüzek csendesek ugyan, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne rengeteg mondanivalójuk. Más eszközökkel, például gesztusokkal  folyamatosan és nagyon intenzíven kommunikálnak, amikor pedig mégiscsak megszólalnak, mindig a megfelelő szavakat használják, melyek így általában elegendőek is ahhoz, hogy kifejezzék azt, ami szándékukban áll.  Az írásbeli kommunikációt is előnyben részesítik a szóbelivel szemben, épp ezért ha egy Szűz szülöttből szeretnél kihúzni valamilyen információt, nagyobb sikerrel járhatsz, ha például e-mailben kérdezel rá, mintha személyesen vagy telefonon tennéd.

Exit mobile version