Ezek a csillagjegyek nagyon csendesek

nlc | 2023. November 03.
A következő csillagjegyek nagyon félénkek és a szűkszavúak.

Bak

A Bakokra az élet minden területén jellemző a következetes viselkedés, éppen ezért csak akkor szólalnak meg, ha valóban van mondanivalójuk, ha az érdemi, vagy épp hozzátesz az adott témához.  Számukra nagyon fontos, hogy olyan legyen a hallgatóságuk is, akiket érdemesnek tartanak arra, hogy megosszák velük a gondolataikat. A Bakok racionalitást tartják szem előtt, a felesleges szóáradat szerintük csak problémákat szül, az emberek nem értik meg egymást a felesleges körökkel. Ebből adódóan nem csupán hogy nem szeretnek túl sokat beszélni, de nehezen is viselik a kifejezetten beszédes emberek társaságát. Kifejezetten idegesítik őket.

(Fotó: unsplash)

Szűz

A Szűz félénk, nehezen oldódnak fel, és ameddig ez nem történik meg, nem is szívesen hallatják a hangjukat. Ha társaságban tartózkodnak, inkább passzívan figyelik a beszélgetést, nem szólnak hozzá, csak ha kérdezik őket. Ilyen esetekben is előfordul azonban, hogy azon szoronganak, vajon a megfelelő választ adták-e az adott kérdésre, amire esetleg nem voltak kellőképpen felkészülve. Csak a hozzájuk legközelebb állók előtt hajlandók jobban megnyílni. Rendkívül csendesek, de ettől függetlenül figyelik a körülöttük zajló eseményeket.

Exit mobile version