A Vízöntőbe lépett a Plútó, ezt hozza neked a következő 20 évre

Bagaméri Viki | 2024. Január 31.
A Plútó egy rendkívül lassú mozgású, jelentőségteljes bolygó, ami idén januárban mindenki életében új fejezetet nyitott. Nézd meg, a tied miről szól!

A nagy eseményre, vagyis a Plútó bolygó jegyváltására idén január 21-én, hajnali 2 órakor került sor: ekkor lépett át 15 év után a Bakból a Vízöntőbe, ahol néhány apró megszakítástól eltekintve egészen 2044-ig állomásozik majd.

A Plútó egyike a lassú mozgású bolygóknak, a Szaturnusz és a Neptunusz mellett. Az, hogy 2024 első hónapjában jegyet váltott, nemcsak a személyes horoszkópokban hoz majd fontos átalakulást, hanem világviszonylatban is.

Mit jelent a Vízöntőben járó Plútó?

Amíg a Plútó a Bakban járt, különösen nagy hangsúlyt kapott az ego, a hatalom érvényesítése, a határozott, érzelemmentes gondolkodás, míg a Vízöntő ettől lényegesen eltérő energiákat mozgósít: előtérbe kerül a megújulásra való igény, az összefogás és az együtt gondolkodás, anélkül, hogy az egyén határai eltűnnének. A Bak jegy sok esetben a merevséget és a kimozdíthatatlanságot testesíti meg, a Vízöntő viszont a szabad gondolkodás, a nyitottság és a sokszínűség jegye.

Szeptember 2-án a Plútó visszatér a Bakba, de csak november 19-ig időzik majd ott. Innentől egészen 2044. január 19-ig a Vízöntő vendégszeretetét élvezi majd. Mutatjuk, mit jelent ez pontosan a te csillagjegyedre nézve!

pluto (12)
pluto (11)
pluto (10)
pluto (8)
pluto (7)
pluto (6)
pluto (5)
pluto (4)
pluto (3)
pluto (2)
pluto (1)
pluto
Exit mobile version