A látásunk a fénytörés elvén működik: jön a fény a nagyvilágból, nekiütközik a szemünknek, aminek a legkülső rétegén, a szaruhártyán megtörik, és így jut be a retinához. Itt a fényérzékeny sejtek érzékelik, és átalakítják az idegrendszer számára értelmezhető elektromos jelekké. Ezek a jelek bemennek az agyunkba, ami összerakja belőle a képet, amit a szemünk éppen lát. A fénytörés optikai jelensége akkor következik be, ha a fény két eltérő sűrűségű anyag határához ér; itt aztán a sűrűségektől függ, hogy mennyire, milyen szögben törik meg a fény. A szemünk úgy alakult ki, hogy a levegő és a szaruhártya sűrűségkülönbségéből adódó fénytörés irányítsa pont a retinára a bejövő fényt. Ha azonban mindez nem a levegőben, hanem a víz és a szaruhártya határán történik, a fénytörés szöge más lesz, a retinára rossz helyre érkezik be, az pedig a bejövő zavaros információból csak homályos képet tud összerakni.
A TENGERI CIGÁNYOK GYEREKEI
Délkelet-Ázsiában, az Andamán-tenger apró szigetein, félúton Mianmar és Thaiföld között él egy népcsoport, mokennek nevezik magukat (a külvilág meg vízi nomádnak, illetve tengeri cigánynak hívja őket a vándor életmódjuk miatt). Nagyjából 2-3 ezren lehetnek, és az életük minden mozzanata szorosan az óceánhoz kötődik
A moken gyerekek meghökkentően élesen látnak víz alatt. A ehhez hasonló szuperhős-képességek egyébként nem ritkák arrafelé, a szomszédban, a Fülöp-szigetek egyik bennszülött törzsének tagjai például egy génmutáció miatt simán kibírnak 10 percet is a víz alatt egy lélegzetvétellel.
A moken gyerekek valami olyan trükköt alkalmaznak, amivel valahogy semlegesítik a fénytörés hatását a szemre. Erre elvben kétféle megoldás is létezik, a pupilla méretének csökkentése, illetve a szemlencse formájának megváltoztatása. Utóbbit a köznyelv hunyorításnak nevezi, és mindannyian használjuk önkéntelenül is olykor, főleg az enyhe rövidlátók szemüveg helyett.
Mint kiderült, a moken gyerekek, akik egyébként gyakorlatilag a teljes, ébren töltött idejükben a vízben vannak, mind a két módszert egyszerre alkalmazzák. Egyrészt nagyjából az emberi szemnél anatómiailag elérhető minimum méretére tudják összeszűkíteni a pupillájukat, másrészt nagyon rugalmas a szemlencséjük, és egészen extrém módon tudják változtatni az alakját. Utóbbi azért különösen érdekes, mert a hunyorgási reflex egyébként normál esetben víz alatt nem indul be; annyira homályos a kép, hogy az agyunk meg sem kísérli ilyen módon korrigálni. A dupla trükk egyébként az állatvilágból ismerős, több faj, például a delfinek és a fókák is ugyanezt a mechanizmust alkalmazzák, ha át kell kapcsolniuk a szemüket víz alatti és feletti üzemmód között.
Felnőttkorra elvész
A moken gyerekek szuper látása felnőttkorra elvész. Ennek egyrészt az lehet az oka, hogy a vadászó-halászó-gyűjtögető életforma miatt már nem töltenek annyi időt a vízben, másrészt felnőttkorra a szemlencse sokat veszít a gyerekkori rugalmasságából, és fizikailag nem lesz alkalmas a delfinlátásra. A kutatók meglepetésére a képességnek nem (vagy nem kizárólag) genetikai háttere van, és az egy bizonyos szintig tanulható. Egy kísérletben európai gyerekeket dobtak egy hónapra a mokenekhez hasonló körülmények közé, és minden egyes gyereknél kialakult valamilyen mértékben a pupilla-összehúzós, hunyorítós szuper látás. Érdekes módon ez nem fokozatosan jött, hanem minden gyereknél más-más időpontban egyszer csak hirtelen bekattant, és onnantól sokkal jobban láttak víz alatt. Amikor azonban autentikus körülmények között, a moken törzs lakóhelyén próbálták megismételni a kísérletet, az kudarcba fúlt: a sós tengervíz ugyanis irritálta a gyerekek szemét – a mokeneknél, akik tulajdonképpen a tengervízben nőnek fel, ez nem fordult elő.
Milyen veszélyek leselkednek a szemünkre a strandolás során?
Alapvetően két irányból érkezik támadás a szemünkre, vagy valamilyen kórokozó támadja meg a kötőhártyánkat – ritkábban a szaruhártyát is, vagy valamilyen vegyület okoz irritációt szintén a kötőhártyán, és okoz szemviszketést, tartós vagy kevésbé tartós szemgyulladást. Természetesen a legrosszabb az, ha mindkettő jelentkezik egyszerre.
A kórokozók elsősorban a természetes vizekben fordulnak elő, a vegyi irritáció meg a medencékben, de egyes felmérések szerint a medencékben összeszedhető fertőzések száma a fertőtlenítés ellenére is növekszik. Ennek oka nyilván az, hogy a klór, amit a vizek fertőtlenítésére használnak, nem öli meg a kórokozókat azonnal, és nem tud bármilyen nagy dózist fertőtleníteni, a medence vizének tisztasága nagymértékben függ az ott dagonyázók számától és higiénés szokásaitól – ugye sejtjük, mire kell gondolni itt…
fotó: Ian Waldie/Getty Images
A kontaktlencsét viselők különösen veszélyeztetettek, mert a fertőzés okozói remek keltetőhelyet találnak a kontaktlencse alá szivárogva. Ezért azt gyakrabban kezeljük ilyenkor.
Amennyiben nyitott szemmel úszunk, mindenképpen használjunk úszószemüveget, tavakban, strandon és uszodában egyaránt. Bár a víz tisztának tűnik, számos fertőzés forrása lehet, különböző kötőhártya-gyulladásokat lehet ilyen módon elkapni.
A tengervízben sokkal kevesebb kórokozó képes megélni, mint egy medencében vagy mondjuk a Balatonban, ennek ellenére azonban nem ajánlott a tengervíz alatt nyitott szemmel úszni, mert a sós víz irritálhatja a szemet.
Babáknál
Minden szülő számára kérdésként merül fel a búvárreflex kihasználásának lehetősége. Az úszásprogram-vezetők egyetértenek abban, hogy a reflex alkalmazása nincsen semmilyen káros hatással a babákra. Az újszülötteket nagyjából 6-7 hónapos korukig reflexszerűen zárják el külső orrnyílásaikat és szájukat, ha az arcukat víz éri. Ez a bizonyos búvárreflex akadályozza meg, hogy vizet nyeljenek le, vagy lélegezzenek be. Számukra a merülés: egy már átélt élmény, hiszen volt már benne részük az anyukájuk pocijában. Ha levisszük gyermekünket a víz alá, meglátjuk, hogy nyitott szemmel, nyitott szájjal merül le, és nem tűnik úgy, hogy zavarná ez az állapot. A babaúszás kedélyes, kiegyensúlyozott kis emberré teszi a babákat, akik könnyebben barátkoznak majd, és jobban kiismerik magukat a közösségi életben.
Nyitókép: Ian Waldie/Getty Images