Csodatévő magyar helyek, ahová menj el ősszel

Fotózta: nlc | 2018. Október 01.
Te jártál már gyógyító energiájú helyen? Elmondjuk, hol találhatod ezeket Magyarországon.

A Balaton-felvidék nemcsak a mesés tájairól híres, hanem arról az erős kisugárzású helyről is, amely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, Zánka közelében található. A „Káli-medence őre”, a kúp alakú bazalthegy, a Hegyestű-hegy sokak kedvelt kirándulóhelye – nem véletlenül. A környéke fokozottan védett, csendes, békés és tiszta hely, ahol a test és a lélek is feltöltődik azok szerint, akik jártak ott. Akik pedig fel is másznak a tetejére, újabb ajándékot kapnak a természettől: a Hegyestű tetejéről ugyanis csodás kilátás nyílik a Balatonra és a környező hegyekre.

Csak ülj le!

Ha hiszel a mondákban, és gyógyulni szeretnél, menj el Bükkszentkeresztre, ahol megtalálod Boldogasszony kövét. Az ország második legmagasabban fekvő településének közelében található kő története izgalmas: a legenda szerint  Jézus halála után Mária elindult világgá. Amikor elfáradt, leült egy kőre pihenni, az pedig megőrizte testének nyomát. Úgy tartják, aki ráül erre a kőre, meggyógyul. Akik már kipróbálták, azt mondják, hogy zsibbadást éreztek, vagy mély nyugalom szállt rájuk, amikor a kövön ültek. Ugyan kevésbé misztikus, ám a gyógyulás szempontjából mégis jó tudni, hogy Bükkszentkeresztet a csodás klímája miatt szubalpin gyógyhelyként tartják számon. Nemcsak a légzési nehézségekkel küzdőknek érdemes ott pihenni, hanem egyes pajzsmirigybetegeknek és a vérszegényeknek is jó hely a feltöltődésre.

Szakrális hely

Van egy 13. századi kunhalom Püspökladány mellett, amelynek gyógyító erőt tulajdonítanak. A Boldogasszony-halom a temető közelében található, egy 13. századi kápolna romjai is láthatóak rajta. Nem véletlen, hogy néhány éve szakrális történelmi emlékhellyé nyilvánították. A halom körül Árpád-kori temető és falu nyomait találták meg. Úgy tartják, hogy a halom és persze a kápolna földsugárzási központra épült. A nevét pedig azért kaphatta, mert valószínűleg Mária tiszteletére szentelték fel, őt magasztalták a kápolnában.

Csodát rejt a Rám-hegy, vagyis az előtte magányosan álló Ferenczy-szikla – állítják sokan. A Pilisszentkereszttől északra található kőtömbről úgy tartják, hogy a Földet behálózó energiavonalak találkozásának csomópontja. Vannak, akik szerint a Föld szívcsakrája a Rám-hegyen található, épp a sziklánál, ezért van ott sok pozitív energia. Ezt azzal is igazolni vélik, hogy a területen lévő élővilág mesésen gazdag. Akik érzik a hely varázsát, azt mondják, bizsergés járja át őket, és erős szívdobogás tör rájuk ott.

Varázsfejek

Ugyan elsősorban a helyiek ismerik zarándokhelyként, az esztergomi vízivárosi Erzsébet-parkban található három kőfej a város egyik legmisztikusabb helye. A kőfejek eredetileg az esztergomi bazilika szobrainak részei voltak, ám eljárt felettük az idő, és az omlásveszély miatt leemelték őket az épületről. A szobrok a kincstárba kerültek, a három fej pedig a Prímási Palota kerítésében kapott helyet. Azt nem lehet tudni, mióta él a legenda, hogy a fejeknek gyógyító erejük van, az azonban sokat elárul, hogy néha kígyózó sorokban álltak előttük az emberek, akik virágokat, mécseseket tesznek a kőfejek elé.

Kapcsolódó

Exit mobile version