Szeretjük az ilyeneket freudi elszólásoknak nevezni. Valószínű, hogy az apuka igen csak benne volt mindabban, amit a nőknél klimaxként emlegetünk, míg a férfiakra inkább azt mondjuk, életközepi válságban van. Ám felesleges ezt külön névvel illetni, mert mindkét nemre ugyanúgy jellemző ez a jelenség.
Testi-lelki újratervezés
A klimax alatt a legtöbben a testi változásra gondolnak, és igazuk is van. Ez az az időszak, amikor átalakul a hormonháztartás mindkét nemnél, de sokkal szembetűnőbb ez a női test esetében, mely elköszön a menstruációtól, tehát egyértelműen jelzi, hogy egy új időszak következik. Az ekkor jelentkező testi tünetekről sokat és sok helyen hallani, de ezt az időszakot komoly lelki hatások is kísérik, amikről talán kevesebb szó esik. Az elbizonytalanodásról, a keresésről, az öregedéstől való félelemről, a számvetésről van szó. Ezt gyakran nevezik életközepi válságnak, de mi is történik ekkor?
Most vagy soha!
László ötvenes évei közepén járó, háromgyermekes családapa, akinek mindig is voltak kisebb gondjai a párkapcsolatában, de soha semmi komoly, úgy elvoltak, de a gyerekek mindig adtak feladatokat, így teltek az évek egymás után.
Amikor először találkoztunk, és elmesélte, hogy mindaz, amiben segítséget kér, az valójában már jó 25 éves probléma, akkor megkérdeztem, hogy miért pont most jött el az ideje, hogy változtasson mindezen. A válasza egyszerű volt, és jól jellemzi azt az életciklust, melyben van: most vagy soha.
Azt mondta, átgondolta, hogy most még talán tud változtatni az életén, talán lehet még boldog, és nem biztos benne, hogy ehhez egy kabrió megvásárlása vagy egy szeretői viszony vinné közelebb. Ő abból szerette volna kihozni a legjobbat, amiben eddig is élt.
Sokan vannak hasonló helyzetben. Nem akarnak válni, otthagyni a családot, felmondani a munkahelyen vagy világkörüli útra indulni, hanem „csupán” még élni szeretnének.
Vannak azonban, akik a fentebb felsoroltaktól várják a változást. Biztosan van a ti környezetetekben is ilyen, ha kicsit jobban szétnéztek. Ő az, aki a régóta mellette lévő társa mellől egy 20-30 évvel fiatalabbal ment el szombat este bulizni, aki valamilyen extrém sportot kezdett el űzni, miközben attól az orvosa óva intené, aki megvette azt az autót, mely maximum szép, de a családi nyaralás csomagjainak a tizede sem fér bele, vagy az, aki elszántan harcol az testén látszódó „időnyomokkal” és az arca már viaszszerűvé merevedett a sok beavatkozástól vagy az, aki szinte egyik napról a másikra otthagyja addigi életét. Szóval, az, aki ezt a természetes változást, mely az élet közepén jelentkezik, nem szeretné elfogadni, sőt mi több, vissza szeretné fordítani.
Forrás: Thinkstock
Na, de térjünk vissza Lászlóra, aki bár nem annyira örült annak, hogy az évek elszálltak felette, szembe mert nézni azzal, amiben eddig élt. Arra kértem, hogy ne egyedül vágjon ebbe bele, hanem a feleségével. Marika ugyanis mit sem érzett abból, amiről László beszélt. Ő elégedett volt az életükkel és nem nagyon szeretett volna kapirgálni a házasságukban – ahogyan ő nevezte, jellemezte a párterápiát.
László dolgozott, előteremtette a család megélhetéséhez szükséges anyagiakat, Marika pedig nevelte, terelgette a gyerekeket. Mindenkinek megvolt a saját feladata, és működött is ez szinte automatikusan, de László, amikor jobban belegondolt, rájött, hogy ők nem együtt, hanem csak egymás mellett élnek. Nehéz volt számára, hogy miközben az ő elégedetlensége egyre jobban növekedett, a felesége ebből nem látott semmit, és ő jól elvolt a saját világában. Végül belevágtak a terápiába, és nagyon sokat változott az életük, így mire a legkisebb gyerek is kirepült a családi fészekből, készen álltak arra, hogy együtt új dolgokat próbáljanak ki, másképpen éljék az életüket. No, nem sziklát kezdtek mászni, hanem táncolni, nem Dél-Amerikába utaztak, „csak” egy olasz körútra. Miközben megtanult László főzni, Marika vezetni kezdett, és olyan lett az életük, amiről a feleség nem is, de László álmodott és mindezt úgy tudták véghez vinne, hogy nem volt szükség valami drasztikus lépésre.
Sosem késő változtatni
Valahol a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején a legtöbben számot vetnek életükkel. Elégedett vagyok, ott tart az életem, ahol szeretném, elértem azt, amire vágytam, boldog vagyok?
Amennyiben a válasz igen, akkor ezt a normatív krízist is sikerül úgy átélni, mint a többi életciklusváltást, melyből azért van néhány egy emberöltő alatt. Ám, ha a válasz nem, akkor jön a krízis, melyből vagy valamilyen kitörési pontot próbálunk meg keresni vagy még jobban belesüppedünk az elkeseredésbe, depresszióba.
Azt gondolom, mindig jó, nemcsak az élet középső szakaszában, ha megállunk, és megnézzük, hogy elégedettek vagyunk-e azzal, amiben éppen vagyunk, boldognak érezzük-e magunkat. Ha a válasz igen, az sima ügy, ahogyan mondani szokás, ám ha a feleletünk nem, akkor sem dől össze a világ. Változtatni lehet, ám a szélsőségek nem biztos, hogy a legjobbat hordozzák magukban. Sokszor a jelenlegi élet, helyzet „feltuningolása” is meghozza azt, amire vágyunk.
No, nem akarom elvenni a kedvüket a kabriótól vagy a világkörüli úttól, mert mindkettő nagyon jó, de nem mindegy a motiváció, mely ide vezet.
A cikk szerzője Szentgyörgyi Edit pár- és szexuálterapeuta. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen diplomázott, majd a Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Egyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Később a mediáció és a coaching eszközeit, szemléletét is beépítette munkájába. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos Társaságnak.