Mindennapok

A klimax az élet része, nem félni kell tőle, hanem tudatosan készülni rá

A menopauza elkerülhetetlen, de azért meg tudod könnyíteni a saját életedet, ha hallgatsz a szakértőre, és változtatsz az életmódodon.

Szomorú látni, milyen nagy riadalmat vált ki a többségből a klimax gondolata: mintha vége lenne a világnak, de legalábbis a női létnek azzal, hogy beköszönt a menopauza. Vannak persze kellemetlen tünetei, de azért nem kell rögtön elásni magunkat a kert végében miatta – tehetünk azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

Az olyan tünetek, mint a hőhullámok, az alvászavarok, a hízás, a hajhullás mind a hormonális egyensúly felborulása és az ösztrogénszint csökkenése miatt vannak, ezért sok esetben hormonális kezelést javasolnak az orvosok, de előtte érdemes azért életmódváltással tenni a kellemetlenségek ellen, hátha meg lehet úszni a gyógyszereket.

Donna Begg életmódtanácsadó a következő három területet tartja a legfontosabbnak, ha csillapítani akarjuk a klimax tüneteit.

1. Rendszeres testmozgás

A rendszeresség alatt hetente három óra testmozgást ért a szakértő, ugyanis egy tanulmányban már kimutatták, hogy egy éven keresztül ennyi mozgástól a fizikai és mentális egészség is jelentősen javul a klimaxoló nőknél: több lesz az energiánk, felgyorsul az anyagcsere, csökken a stressz, és jobban is alszunk tőle. Lehet, hogy pont a hőhullámokat nem szünteti meg, de legalább mozgás közben tudjuk, hogy mitől izzadunk.

Nem mellesleg pedig a rendszeres mozgással tehetünk a hízás ellen, sőt a kettes típusú cukorbetegség és a magas vérnyomás is megelőzhető vele, arról nem is beszélve, hogy nagy segítség a menopauza alatti hangulatingadozások enyhítésében: kiegyensúlyozottabbá válunk tőle lélekben, amitől máris javul az életminőségünk.

Fotó: iStock

2. Stresszcsökkentés

A stressz felerősíti a klimax tüneteit, ezért külön figyelmet kell fordítani arra, hogy milyen stresszcsökkentő technikák hatásosak a saját életünkben: az egyiknek a jóga segít, a másiknak az alvás előtti relaxáció, a harmadiknak pedig a mindennapos horgolás. A hormonális ingadozások miatt sűrűbben lehet a kedvünk a béka feneke alatt, ezért nagyon fontos, hogy kezeljük a stresszt, és ne essünk teljesen magunk alá. Ennek érdekében a legjobb, ha előtérbe helyezzük a saját jóllétünket, kényeztetjük a testünket és lelkünket, és megtanulunk mélyeket lélegezni. De tényleg, a légzés a legjobb stresszcsökkentő, próbáld ki!

3. Étrend

Ha le akarjuk győzni a tüneteket, akkor bizony az étrenden is változtatni kell. Első körben a kevesebb kávé, cukor, üdítő és gyorskaja a megoldás – nem kell azonnal bio/vegán/nyers életmódra váltani, elég az is, ha kiiktatjuk a cukros és feldolgozott ételeket az étrendünkből. Érdemes mellőzni az olyan élelmiszereket is, amelyek jó eséllyel hormonokat tartalmaznak, például a nem tanyasi csirke és marha húsát vagy a hasonló forrásból származó tojást, úgyhogy fel lehet írni a listára azt is, hogy kezdjünk el piacra járni a bevásárlóközpont helyett.

És persze nem szabad megfeledkezni az ivásról sem – persze nyilván nem pálinkára gondol a szakértő, hanem az elegendő mennyiségű vízre, mivel a menopauzával gyakran együtt jár a kiszáradás is. Oda kell figyelni, hogy minimum 8-12 pohár vizet igyunk naponta, akkor nagy baj már nem lehet. A víz segít megelőzni a hízást, sőt fogyni is, valamint jót tesz a klimax alatti hormonváltozástól lelassult anyagcserének.

A menopauza nem egyik napról a másikra történik, hanem egy átalakulás, ami egy évig is eltarthat, és teljesen természetes jelenség: minden nővel megtörténik, általában valamikor 40–50 éves koruk között. Nem betegség, hanem a női lét része, ezért nem is kell félni tőle – érdemes inkább tudatosan készülni rá, és tárt karokkal várni, amikor megérkezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top