Életmód

50 év felett jobb lesz a szex?

A közhiedelemmel ellentétben nem ér véget az élet és a szex ötvenen túl.

Egy negyvenes nőt már leír a közvélemény, nem tündököl húszéves formájában, ezért a többség azt hiszi róla, hogy biztos a szexuális élete is a végét járja. Egy ötvenes nő pedig már ne is nagyon gondoljon a szexre, hiszen már túl van a menopauzán, ne erőlködjön már holmi orgazmusokkal. Itt az ideje, hogy véget vessünk a sztereotípiáknak, ugyanis ötvenen túl sem áll meg az élet és egyáltalán nem igaz, hogy menopauza után már nem lehet jó a szex. Sőt!

Dr. Lori Beth Bisbey pszichológus szerint a korral együtt a szex is egyre jobb lesz:

„Nagy hiba, amikor az emberek arra vágynak, hogy bárcsak újra húszévesek lehetnének.

A legtöbben azt sem tudtuk huszonévesen, mit szeretünk az ágyban, vaktában repültünk a szexuális életünkben.

Mire 50 évesek leszünk, a kapcsolataink mélyebbé válnak, és sokkal őszintébben, valóságosabban tudjuk megélni a szexuális együttléteket.”

szexuális élet klimax

Részlet a Szerelem a végzetem című filmből (Forrás: iMDb)

Ráadásul az sem igaz, hogy ötvenen túl már ne akarnának az emberek szexelni, egy 2007-es tanulmány szerint az 57-85 év közöttiek háromnegyede még szexuálisan teljesen mértékben aktív életet él. A problémát maximum a hormonok csökkenése okozhatja számukra, de ezen is lehet már segíteni orvosilag, úgyhogy a mai világban már a legidősebb korosztálynak sem kell lemondania a szexről.

Dr. Stacy Lindau nőgyógyász professzor szerint a hormonális változásokon kívül az ötvenen túli korosztály csupa pozitív változásról számol be a szexuális életéről.

A korral együtt több pozitív lehetőséget találnak a pácienseim, teljesen új repertoárt alakítanak ki a szexuális életükben. Már nem érdekli annyira őket a külsejük, mint huszonévesen, és nem foglalkoznak szex közben azzal, hogy néznek ki, amitől felszabadultabbá válnak az ágyban.

Dr. Bisbey pedig még hozzáteszi, hogy gyakori a páciensei között, hogy 50 éves koruk körül válnak el, és évtizedes monogámia utána újra belevetik magukat a szingli életbe. Sokan ilyenkor fedezik fel a szexualitásukat, előfordul, hogy azonos neműekkel is kipróbálják a szexet, és csak élvezik a szabadságot a nemi életükben.

Ha tehát közeledsz az ötven felé, eszedbe se jusson élve eltemetni magad a szex terén. Inkább várd izgalommal, hogy milyen új utak várnak rád, és örülj a szabadabb és tapasztaltabb szexuális életednek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top