- XY becsszóra mondja, ne aggódjak a repülőgépem késői érkezése miatt, számíthatok rá, ott lesz értem éjfél után. Már a reptéren várok, amikor jön az sms: Juj, bocsika, nem tudom megoldani!
- Néhai kolléga, közös munka, nagy falat, stressz. Leadási határidő előtt két nappal telefonon hív: nem akar cserben hagyni, de szar otthon a helyzet, a házassága válságba került, nincs most agya ehhez a melóhoz.
- Legjobb barátnő, negyvenedik szülinap, meglepetésbuli, óriási szervezkedés: a buli napján három barátnő chaten mondja le az estét.
- Öt barát, nyár, nizzai út szervezése folyamatban, osztás, szorzás, necces lesz, de ha ötfelé megy, belefér. Lelkes szálláskeresés, foglalás – majd utazás előtt kiderül, ketten mégsem tudnak jönni, mert benézték a dátumot.
- Gyász, mélypont, próba a lelki megkapaszkodásra, Orfű, fesztivál. Legjobb barát megígéri, ott lesz, eljön velem, lecsapjuk a biztosítékot. A vége: vörösboromba kapaszkodva egyedül keresem az egyensúlyt.
Nem tudom pontosan megmondani, hogy az ígéretek mikor veszítették el súlyukat, de egyre gyakrabban találom magam olyan élethelyzetekben, amikor valaki szavát adja, aztán az utolsó előtti pillanatban mégis kihátrál. Nem az eseti, tényleg áthidalhatatlan cserbenhagyásokra gondolok itt, hanem azokra a felületes, átgondolatlan ígéretekre, amiket simán el lehetne kerülni.
A komolytalan, felszínes élethelyzetektől kezdve az anyagi kárt okozó becsszavakig mindenből kijutott már, és egyre többször kapom azon magam, hogy nehezen megy a bizalom, illetve jobbnak tartom, ha saját kezembe veszem a dolgokat, mert már előre elkönyvelem: A, B, C, D szereplők közül valaki biztosan bemondja az unalmast.
A mikro- és makrocsalódások óhatatlanul is óvatossá tesznek. Elkezdek nem bízni, és biztosítékot kérni:
Mondd, ha nem fér bele!
Biztosan jó?
Jól meggondoltad?
Ne válaszolj azonnal, gondold át, aludj rá egyet!
Figyelj, ez nekem fontos, vedd komolyan!
Mindez hiába, mert sokan talán át sem gondolják, mit okoznak az utólag bedobott átlátszó kifogásokkal, a viccesnek tűnő hanyagságukkal, a súlytalannak gondolt felszínességükkel. Nem érzik, hogy a meggondolatlanul kimondott Igen! csak átmenetileg tünteti fel őket jó színben, majd kámforként illan el, ha egyszer csak úgy gondolnak rájuk, mint ígérgető, nem szavahihető emberekre. Nem érzik, hogy nem gyerekek többé, akik elbújhatnak apa erős háta mögött, aki kimagyaráz, megmagyaráz. Nem, az adott szó felelősségteljes, felnőtt dolog, tartás kell hozzá, gondolatok és egy csöppnyi logika: Mondhatok igent és nemet! Ha igent mondok, arra a másik ember számít. Ha visszatáncolok, azzal lehet, hogy kárt teszek.
Tényleg ennyire egyszerű!