Lélek

Férfinak hazudjuk a női testet, és ez emberéletekbe kerül

Sokkal kevesebbet tudunk a nőkről, mint a férfiakról, és ezzel az emberiség felének életét tesszük nehezebbé. Még mindig a férfi a norma, és a nő az eltérés.

Amikor Andy Murray 2013-ban megnyerte a wimbledoni tenisztornát, az újságokban azért ünnepelték, mert megtörte Nagy-Britannia hetvenhét éves várakozását a győzelemre. Ez egyszerűen nem volt igaz, Virginia Wade ugyanis 1977-ben szintén megnyerte ugyanezt a tornát. Ehhez képest három évvel később egy sportriporter azért gratulált Murray-nek, mert ő volt „az első ember, aki két olimpiai aranyat is szerzett teniszben”. Ez újabb hazugság, és Andy Murray korrektül azt is felelte, hogy Venus és Serena Williams fejenként négy olimpiai aranyat is nyertek.

A Láthatatlan nők olyan, mint egy példatár, amelyből most a legenyhébb, a többihez képest alacsonyabb téttel bíró példát választottam ki. A példák arról szólnak, hogy a világról való gondolkodásunk számos területén, tudatosan vagy öntudatlanul, a férfi számít embernek. Persze az, hogy külön Wikipédia-oldala van az angol focinak és a női angol focinak, az amerikai regényíróknak és a női amerikai regényíróknak, nem kerül emberéletekbe, csak simán a belénk ivódott szexista hagyományok bizonyítéka. Caroline Criado Perez könyve viszont amellett érvel, hogy a nők figyelmen kívül hagyása minden megjelenési formájában, a művészekről és sportolókról szóló cikkektől kezdve a nemzeti gazdasági mutatók összeállításán át az egészségügyi ellátásig, ugyanannak a gondolkodási keretnek a működését, érvényességét jelzi.

Márpedig ebben a gondolkodási keretben a férfi a norma, a nő pedig a normától, a standardtól való eltérés.

Amikor az autóba épített hangfelismerő rendszer csak akkor tudja értelmezni a női sofőr szavait, ha az direkt elmélyíti a hangját, az azért van, mert a hangfelismerőt férfiak tesztelték férfiakon, férfiaknak. Amikor beírjuk a Google-be, hogy „programozó”, és megnézzük, milyen képek és cégek jönnek ki az első találatok között, főleg férfiak fotóit és férfiak cégeit fogjuk megtalálni, mert az algoritmus olyan adatokból dolgozik, amelyeket zömében férfiak tápláltak bele. Amikor a „női” operációs rendszer, Siri keresésre megtalálja, hol lehet Viagrához jutni és prostituáltat fogni, de nem mutatja meg az abortuszklinikákat, az is ugyanezért van.

Láthatatlan Nők

Caroline Criado Perez: Láthatatlan Nők

Az informatikai példákból talán világosabb, hogy Criado Perez könyvének kulcsszava az adatszakadék, vagyis az a tény, hogy sokkal több adatunk van férfiakról, mint nőkről, ezért a világot férfiakra szabtuk, nem nőkre. A nőket pedig jó sokáig meg sem kérdezték arról, ők hogyan működnek: hogyan működik a testük, hogyan közlekednek, mit és mennyit dolgoznak.

A Láthatatlan nők tehát egyszerre tudományos igényű összefoglalása annak, milyen hatással van ez az adatszakadék a nők életére, és feminista kiáltvány arról, hogy a dolgoknak meg kell változniuk.

Éppen ezért nem száraz olvasmány, hanem szenvedélyes írás, ami számos társadalomtudományi munkával ellentétben könnyen magával ragadja az olvasót. Azzal együtt, hogy a szerző ideológiájához egyébként bizonyos szempontból érdemes kritikusan közelíteni.

Rajzoljunk le egy tudóst!

Caroline Criado Perez Brazíliában született angol anyától és argentin apától, a gyerekkorát pedig többnyire utazással töltötte. Nyelvészeti szakon végzett Oxfordban, dolgozott marketingesként és újságíróként is, Angliában pedig akkor tett szert némi ismertségre, amikor civil kampányt indított, hogy az angol bankjegyekről a jegybank terveivel ellentétben ne kerüljön le az egyetlen híres nő arcképe (már a királynőét leszámítva). Az elítéltek jobb életkörülményeiért harcoló Elizabeth Fry portréja végül mégis lekerült az ötfontosról, viszont Criado Perez akciója miatt a tízfontosra rákerült Jane Austen. A szervezőre a sikeres kampány után olyan masszív gyűlöletcunami zúdult a Twitteren, hogy a közösségi oldal üzemeltetői végül változtatni kényszerültek a panaszkezelési gyakorlatukon.

Ez 2013-ban történt, Criado Perez pedig azóta is változatos módokon foglalkozik női érdekképviselettel. A Láthatatlan nők (alcíme: Így vesszük semmibe a népesség felét az adatokra épülő világban) 2019-ben jelent meg angol nyelven, néhány hónapja pedig már magyarul is olvasható. Három nagy témakört mutat be, három olyan területet, amelyet alapvetően határoz meg a nemek közötti adatszakadék. A szerző a női testről, a nők láthatatlan munkájáról és a nőkkel szembeni férfierőszakról ír hosszabban, ezen belül pedig a tudományban, a művészetekben, a politikában, az orvostudományban, vagy éppen a várostervezésben tapasztalható egyenlőtlenségeket járja körül olyan alapossággal, hogy az olvasó könnyen úgy érezheti, az adatok maguk alá temetik. A magyar kiadásnak csak a jegyzetapparátusa majdnem száz oldal, úgyhogy ha eddig nélkülöztük az adatokat arról, hogy a nők miért számítanak az élet rengeteg területén másodrendű embereknek, mostantól lesz mit fellapoznunk.

Caroline Criado Perez

Caroline Criado Perez (Fotó: Roberto Ricciuti/Getty Images)

Nehéz rámutatni, hol kezdődik a nemek közötti, a nők lefokozásával járó különbségtétel, de a nyelvhasználatunk jó kiindulópont.

Egy száz tanárnőből álló csoport spanyolul las profesoras, de amint egyetlen férfi oktató keveredik közéjük, hirtelen los profesoresként hivatkozunk rájuk. Ekkora a férfiak alapértelmezettségének hatalma

– hivatkozik a spanyol nyelvre a szerző. Azt is mondhatnánk, a névmások nem ártanak senkinek, de a gondolatmenet szerint ebből a megszokáson alapuló nyelvtani szabályból logikusan következik az, hogy a vezetői álláshirdetésekben 27:1 arányban keresnek hímnemű névmással jelölt munkaerőt. Mivel ennyire kevés a gendersemleges, vagyis hím- és nőnemet is használó megfogalmazás, számos nő eleve nem is jelentkezik ezekre a hirdetésekre, holott egyáltalán nem biztos, hogy tényleg csak férfiakat keresnek az állásokra. Egyszerűen csak így működik a nyelv, és ilyen a megszokás.

A hagyományaink, a neveltetésünk, a kultúránk sok szempontból a mai napig, a nyugati civilizációban is úgy működik, hogy a férfiak számítanak normának. Gondoljunk egy zsenire! A kutatások szerint ilyenkor az emberek nagy részének egy férfi jut eszébe, mondjuk Einstein vagy Da Vinci. Rajzoljunk le egy tudóst! A kutatások szerint a gyerekek nagy része férfit rajzol. Ebben egyébként javul a helyzet: míg az 1960-as években a gyerekek egy százaléka rajzolt spontán módon női tudóst, ma már a 28 százalékuk.

Hogy lehet az, hogy a New York-i Filharmonikusok zenekarában évtizedeken át elvétve játszottak nők, az 1980-as évek elejére viszont az újonnan felvett tagok fele nő lett, ma pedig a zenekar 45 százalékát nők alkotják? A válasz, hogy az 1970-es években törvénnyel kötelezték a zenekart, hogy vak meghallgatással vegyék fel az új zenészeket, akik így egy függöny mögött játszanak, és a zsűri nem tudja, férfit vagy nőt hallgat (nemrég ugyanennek a gyakorlatnak az áldásos hatásairól számolt be Vajda Gergely zeneszerző a nők zeneipari helyzetét elemző Hang-nem-váltás konferencián). 

A világ, amelybe nem passzolnak a nők

Criado Perez bemutatja, hogy évszázados, sőt évezredes hagyománya van annak, hogyan ne vegyünk tudomást a nőkről, és ez a láthatatlanság a modern társadalmakban, a modern közgazdasági és orvostudományi gondolkodásmódokban, gyakorlatokban is tovább él. A mindenkori baloldali pártok a munkásosztály életfeltételeinek javításáért küzdenek, de kik alkotják a munkásosztályt? A hagyományos gondolkodás és a politikai konfliktusok története alapján leginkább az alacsony jövedelemért dolgozó férfiak: bányászok, vasutasok, építőipari munkások. Criado Perez adatai szerint ugyanakkor az amerikai szénbányászati ipar huszadannyi embert foglalkoztat háromszor annyi pénzért, mint a takarító-házvezetői szektor. A különbség az, hogy az utóbbiban főleg nők dolgoznak.

Máshol is hajlamosak alulértékelni a női munkavégzést. Ha az otthon végzett, láthatatlan munka beleszámítana a nemzeti össztermékbe, akkor – 2015-ös adatok szerint – a fizetés nélküli gondoskodási munka és a háztartási munkák a mexikói GDP 21 százalékát tennék ki, ami magasabb, mint a feldolgozóipar, a kereskedelem, az ingatlanpiac, a bányászat, az építészet, a szállítás és raktározás aránya. Ausztráliában a 345 milliárd dolláros értéket teremtő, fizetés nélküli gyermekgondozást kellene Ausztrália legnagyobb iparágának tekinteni, ami 2011-es adatok szerint majdnem háromszor akkora, mint a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások ipara.

Férfinak hazudjuk a női testet, és ez halálos

Olyan világot teremtettünk, amely kevésbé befogadó és jóval veszélyesebb a nők számára (Fotó: Getty Images)

Nem folytatom, mert még ennek a cikknek az olvasói is beleszédülnek az adatokba, nem csak azok, akik elolvassák a könyvet. De muszáj érinteni még egy területet, az egészségügyet, ott ugyanis a hasonló adatszakadékok miatt emberek halnak meg.

Azzal, hogy rendszeresen megfeledkeztünk róla, hogy a női testekhez igazítsuk a különböző tervezési megoldásokat – legyen szó orvostudományról, technológiáról vagy építészetről –, olyan világot teremtettünk, amely kevésbé befogadó és jóval veszélyesebb a nők számára. Sérüléseket szenvedünk el miatta a munkahelyünkön és az autóinkban, amelyeket nem a mi testünkre terveztek. Meghalunk a gyógyszerek miatt, amelyek nem hatnak. Mindez egy olyan világ létrejöttéhez vezetett, amelybe egyszerűen nem igazán passzolnak a nők

– foglalja össze ennek a résznek a tanulságait Criado Perez.

Az orvostudomány ugyanis a férfiak testét veszi alapesetnek. A férfiak hőháztartásához igazítják az irodai légkondit – amelynek alapbeállítása így öt fokkal alacsonyabban van, mint amennyi a nőknek ideális volna –, férfiakra szabják a rendőrök és tűzoltók védőfelszerelését – amelyben így nem sok hely jut a melleknek –, és a férfitestről alkotott, egyetemesnek tekintett ismeretek miatt nem veszik észre a női szívrohamot. 

A nőknek gyakran nem „hollywoodi szívrohamuk” van, ahogy orvosi berkekben mondani szokás (vagyis a mellkasi és bal karban érzett fájdalommal járó fajta). A nőknél (és kiváltképp a fiatal nőknél) legtöbbször egyáltalán nem jelentkezik mellkasi fájdalom, helyette gyomorfájdalmat, légszomjat, hányingert és fáradtságot tapasztalnak. Ezeket a tüneteket gyakran „atipikusnak” nevezik, ez azonban olyan meghatározás, amely a British Medical Journal 2016-os cikke szerint „a tünetekkel járó kockázatok alábecsléséhez vezethet”

– szembesít vele a szerző.

Mintha folyton dühös lenne

A Láthatatlan nők javarészt a fentiekhez hasonló, nyugtalanító és/vagy felháborító példákat tartalmaz, Criado Perez azonban időnként kitekint az adatok mögül, és ironikus vagy dühös kommentárokat fűz hozzájuk. Ír a randevúiról, amelyben a partnere a saját szemszögét egyetemes érvényűnek, az övét viszont feministának, tehát egy szűk réteg ideologikus perspektívájának nyilvánította. Néha úgy érezzük, egy olyan nő könyvét olvassuk, aki folyamatosan halálosan ideges attól, amit ír, ez viszont jót tesz az olvashatóságnak.

Férfiként leginkább alázattal érdemes olvasni a könyvet.

Az viszont nem nemi kérdés, hogy Criado Perez számos esetben azzal érvel az adatszakadék betemetése mellett, hogy az javítaná a gazdasági mutatókat. Érvrendszerét el lehet fogadni, de 2020-ban olvasva valahogy rossz ízűnek tűnik, hogy a nemek közötti egyenlőség kiharcolását a gazdasági növekedéssel indokolja, annak szolgálatába állítaná.

Más szemszögből ugyanis a láthatatlan munkáról való párbeszéd éppen arra irányítja rá a figyelmet, hogy az önfenntartó, az élet újratermelődését lehetővé tevő munka nem feltétlenül a gazdasági növekedést célozza, és ez jól is van így. Az önfenntartás éppen elég, ökológiai szempontból az alacsonyabb fogyasztás életmentő lehet. Mintha Criado Perez, az aktivista ilyenkor éppen a kapitalizmus férfiak által teremtett rendszerétől várná a nők helyzetének jobbra fordulását, aminek a helyességében nem vagyok biztos.

Abban viszont biztos vagyok, hogy a Láthatatlan nők olvasói, nők és férfiak egyaránt, ezután több kérdést fognak feltenni arról, az élet különböző területein mi lenne jó a nőknek. A könyv önreflexióra, nagyobb öntudatosságra tanít, ez pedig tényleg olyan útravaló, ami, annyi minden mással ellentétben, valóban minden ember számára egyformán hasznos.

Caroline Criado Perez: Láthatatlan nők – Így vesszük semmibe a népesség felét az adatokra épülő világban. Fordította: Kránicz Dorottya. Gabo, 2019, 432 oldal.

Feminizmusról az nlc-n

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése