Instant család: megkapó igaz történet három testvér örökbefogadásáról

TóCsa | 2019. Január 21.
Egy Mark Wahlberg-filmtől kapunk okos gondolatokat az örökbefogadásról? Az Instant család egy meglepően bölcs hollywoodi vígjáték, amely valós élettapasztalaton alapul. Rendezője, Sean Anders a saját családja történetét meséli el, pontosabban azt az időszakot, amikor a feleségével úgy döntöttek: örökbe fogadnak három testvért.

Első ránézésre az Instant család is olyannak tűnik, mint az átlagos hollywoodi vígjátékok. Szép sztárok és cuki gyerekek mosolyognak a plakátján, ami azt sugallja, hogy itt bizony a rosszcsont csemeték csínytevéseket követnek el, de a felnőttek némi morgolódás és a kapcsolatuk próbára tevése után majd úrrá lesznek a helyzeten, és boldogan élnek együtt, amíg meg nem halnak. És igazából ez is történik benne. Ugyanakkor az ördög a részletekben rejlik. Hiába tűnik a szereplők sorsa kikövezettnek a hollywoodi happy end felé vezető úton, a helyzetek és a problémák, amikkel útközben megküzdenek, nagyon is valószerűek, és a film hollywoodi mércével meglepően őszintén mer beszélni arról, hogy milyen kihívások elé állít egy párt a gyermektelenség, illetve az, amikor úgy döntenek, hogy örökbe fogadnak egy gyereket. Csakhogy Pete (Mark Wahlberg) és Ellie (Rose Byrne) nem állnak meg egy gyereknél: ők egyből három testvért visznek haza, így egy nap leforgása alatt válnak öttagú családdá, ami nem kis próbatétel. Tudja ezt Sean Anders (Förtelmes főnökök 2) rendező is, aki a saját családja történetét meséli el az Instant családban.

Három testvér, egy eset

Sean Anders egyetlen nap alatt vált gyermektelen férfiből háromgyerekes családapává. Első hallásra a dolog elég megdöbbentően hangzik, de pont azért szeretett volna filmet készíteni a témáról, hogy megmutassa, milyen aranyos, kedves és normális dolog volt ez az életükben. Anders három évvel azután kezdett bele a történet megírásába, hogy a három testvér megérkezett az életükbe. Persze az Instant család nem egy az egyben önéletrajzi film. A rendező rengeteg sorstársával interjúzott, és számos olyan családot látogatott meg, akik szintén valami hasonlóra vállalkoztak. A valóság és a film közti különbség elsősorban ott látható még, hogy a filmbéli párral ellentétben Andersék nem fogadtak örökbe egy tinédzsert, bár közel jártak hozzá.

Sean Anders rendező

Megismerkedtünk egy okos tinilánnyal, akik nagyon közel állt a két testvéréhez, és elkezdtük az örökbefogadási folyamatot, ám a lány kérésére eltekintettünk tőle, mert azt remélte, hogy a valódi édesanyja hamarosan visszatér. Ezután ajánlották fel nekünk azokat a testvéreket, akiket végül örökbe fogadtunk, de kétségtelen, hogy a tinilánnyal való találkozásunk ihlette Lizzy karakterét a filmben

– emlékszik vissza Anders.

Mivel Anders a saját bőrén tapasztalta meg, hogy az örökbefogadás és a családdá válás nem könnyű folyamat, a filmben sem bagatellizálja el a dolgot: őszintén mesél arról is, hogy voltak olyan pillanatok a feleségével, amikor azt kívánták, hogy bárcsak visszacsinálhatnák az egészet, és ugyan még ma is szégyellik magukat azért, hogy így gondolták, a rendező úgy érezte, hamis képet festene, ha mindezt nem mutatná meg a filmjében.

Fontos volt, hogy megmutassam, mennyi nevetéssel, örömmel és szeretettel jár együtt, ha hirtelen három gyerek érkezik az ember életébe, ugyanakkor nem akartam elfordítani a fejem attól sem, hogy milyen traumák és tragédiák árnyékából érkeznek a srácok.

Amikor az élet inspirál

Anders sohasem volt ellene annak, hogy gyerekük legyen, de sokáig úgy érezte, hogy nem engedhetik meg maguknak a dolgot. Már a negyvenes éveik elejét taposták, amikor beindult a rendező filmes karrierje, és ekkor már hiába döntöttek a gyerek mellett, ez természetesen úton már nem sikerült nekik. 2012-ben végül három testvért fogadtak örökbe: egy hatévest, egy háromévest és egy tizennyolc hónapost. A forgatókönyvbe a rendező rengeteg sztorit beépített a közös életükből – például azt is, hogy alighogy megismerkedtek egymással, egyiküket rögtön sikerült véletlenül jól fejbe kólintania egy labdával – , és bár a családtagjai sokáig azt gondolták, hogy az ő életükben nincs semmi érdekes, vagy legalábbis olyasmi, ami filmbe illő, végül meg tudta nekik mutatni, hogy tévednek.

Az Instant család bennünket is inspirált. A film megtekintése után gyorsan megkerestünk egy szakértőt, hogy elmesélje nekünk, hogyan működik Magyarországon a többgyerekes örökbefogadás.

„A testvéreket sokszor külföldön fogadják örökbe, hogy ne kelljen őket szétválasztani”

Mártonffy Zsuzsa újságíró a legnépszerűbb örökbefogadásról szóló magyar weboldal, az orokbe.hu alapítója. Öt éve szerkeszti az oldalt, számtalan történettel találkozott már örökbefogadásokkal kapcsolatban, olvasói találkozókat szervez, szakmai beszélgetéseket és családi programokat, valamint maga is két örökbefogadott és egy vér szerinti gyerek édesanyja. Őt kérdeztük arról, hogy az Instant családban bemutatott helyzet vajon megvalósulhatna-e Magyarországon, és ha igen, milyen megpróbáltatásokkal járna.

Mark, Rose és a gyerekek

Magyarországon csak és kizárólag akkor lehet egyszerre több gyereket örökbe fogadni, ha testvérekről van szó?

Így van. Minden más esetben egyszerre egy gyerek érkezhet. A jelentkezésnél meg lehet mondani, ha valaki elfogad testvéreket, és hányat. De a gyakorlatban ez ritkán történik meg. Nem azért, mert ne lenne sok örökbe fogadható testvérpár, de sokszor már idősebbek, mint amit a jelentkezők elfogadnak, vagy hárman-négyen vannak testvérek, esetleg az egyikük súlyos egészségügyi vagy fejlődési problémával küzd. Két gyereket még viszonylag sokan elfogadnak, de akkor is ki szokták kötni, hogy az idősebb se legyen több háromévesnél, ami ritka. Három gyereket pedig nagyon kevesen vállalnak Magyarországon. A blogomon közlök statisztikákat: 2015-ben három olyan belföldi család volt Magyarországon, akik három testvért fogadtak örökbe, miközben az összes örökbefogadási szám 829 volt. Igaz, a gyerekek húsz százaléka külföldi örökbefogadókhoz került sokszor épp azért, mert többen voltak testvérek.

Testvéreket szabad szétválasztani örökbefogadás során?

Törvény nem rendelkezik erről, de szakmai ajánlás kimondja, hogy lehetőleg maradjanak együtt. A szakemberek mindig a konkrét helyzetet vizsgálják, hogy milyen erős a kapcsolat köztük. Lehet, hogy nem is egy helyen élnek a testvérek, vagy nem is ismerik egymást.

Más feltételeknek kell eleget tenniük azoknak, akik egyszerre több gyereket szeretnének örökbe fogadni?

Ugyanazon az alkalmassági vizsgálaton kell megfelelni, mint egy gyerek esetében: pszichológiai vizsgálat, megfelelő lakáshelyzet, megfelelő jövedelem, tanfolyamot kell végezni stb. Persze több gyerek nagyobb feladatot jelent. A semmiből két vagy három testvér szülőjévé válni elképesztő próbatétel. Minden szülői gyakorlat nélkül eleinte egy gyerek örökbe fogadása is nagyon kemény tud lenni. Az örökbe fogadott gyerekeknek megvan a maguk vesztesége. Nagyon sokszor van fejlődési lemaradásuk, fejlesztésekre van szükség, és persze be kell szokniuk az új családba, kialakítani a szülő-gyerek kötődést. Egy testvérpár esetében a pici még nagyon sok törődést igényel, miközben a nagyobbnak esetleg már több a traumája, jobban megéli az elválás veszteségét. Egy idősebb gyerek már nehezen viseli, ha kiszakítják a szokásos környezetéből, és vele ezért kell sokat foglalkozni. Ugyanakkor meg nagyon jó, ha vér szerinti testvérek együtt maradnak: az örökbe fogadott gyerekeknek az egyik nagy problémájuk, hogy nem látnak maguk körül senkit, akikkel ők genetikailag rokonok, és aki hasonlít rájuk, de az együttes örökbefogadással ez a probléma enyhíthető.

Rose Byrne és Isabela Moner az Instant családban

Mennyire gyakori, hogy az örökbe fogadó szülők meggondolják magukat? És gyakrabban fordul ez elő olyan esetekben, amikor több testvért fogadnak örökbe?

Az örökbefogadás folyamata sok lehetőséget kínál arra, hogy átgondoljuk, mit teszünk, és még legyen alkalmunk visszalépni. Először akkor, amikor megmutatják a gyereknek az aktáját. Ezután meg lehet nézni a gyereket, és még ekkor is meggondolhatjuk magunkat. Ha még mindig akarja a család, akkor elindul egy barátkozási folyamat, amikor több hétig látogathatják a gyerekeket. Eközben is lehet nemet mondani. Ha még mindig rendben a dolog, akkor jön egy egy hónapos próbafolyamat, amikor a család hazaviheti magához a gyereket/gyerekeket. Ha ekkor sem mondtak nemet, akkor megtörténik a tényleges örökbefogadás. Utána már csak felbontani lehet az örökbefogadást, de ebben a fázisban ez már tragikus. A felbontások mögött legtöbbször az áll, hogy a család túlvállalja magát, nem tud megbirkózni a nehézségekkel, és ezt a verziót teszi valószínűbbé egy olyan helyzet, amikor egyszerre több gyerek érkezik. A több gyerek növeli a kockázatot. Több gyerek esetében amúgy is valószínűbb, hogy az egyiknek van valami súlyos problémája, amivel nem tudnak megküzdeni a szülők.  

Az örökbefogadás felbontása milyen nyomot hagy egy gyereken?

Én csak a szakirodalomból ismerem az ilyen eseteket, de ezeknek a gyerekeknek úgymond kettétörik az élete. Ezek a gyerekek az örökbefogadás előtt is nehéz dolgokon mentek keresztül, és ez egy újabb nagy pofon az élettől. A gyerek úgy élheti meg, hogy sehová sem tartozik, a régi családjából is kikerült, és most már az újból is. És mire ez megtörténik, a gyerek általában már túl nagy ahhoz, hogy újra örökbe fogadják. Pont ezért van szükség a jelentkezők alapos alkalmassági vizsgálatára, nehogy túlvállalják magukat, vagy illúziókkal vágjanak bele a folyamatba.

A filmben a testvérek között egy tinilány is akad. Nagyon ritkának számít, hogy egy gyereket tinédzserként fogadjanak örökbe?

A tíz év fölötti gyerekek örökbefogadása Magyarországon egyáltalán nem jellemző. Nálunk az emberek többsége meddőség, gyermektelenség miatt fogad örökbe, és minél kisebb gyereket szeretnének. Iskoláskorú gyereket szinte csak az vállal, aki a kora miatt nem kaphat fiatalabbat, ugyanis létezik egy életkori megkötés, hogy az örökbefogadó szülő legfeljebb 45 évvel lehet idősebb a gyereknél.

Maga a rendszer tesz azért, hogy a testvéreket lehetőleg együtt adja örökbe?

Létezik egy sorrend. Először a saját megyéjükben próbálnak örökbe fogadó szülőket találni nekik, aztán az egész országban, és ha ez sem jön össze, akkor külföldön. A testvéreket sokszor külföldön fogadják örökbe, hogy ne kelljen őket szétválasztani. Amennyiben külföldön sem sikerül, akkor megpróbálják őket külön örökbe adni, vagy maradnak állami gondozásban.

Olyanról hallottál már, hogy Magyarországon háromnál több testvért fogadott valaki örökbe?

A 2015-ös statisztikában egyetlen ilyen eset szerepel, ott a nevelőszülő fogadta örökbe a nála lévő négy testvért. De három testvért örökbe fogadókból is nagyon kevés van: én személyesen csak két ilyen családot ismerek.

Exit mobile version