Várólistára rakják a háziorvosok a pácienseket, akik az ingyenes influenza elleni védőoltást kérik

T.CS. | 2020. Október 27.
Sok háziorvosi rendelőben már beadták az idős vagy krónikus betegeknek az influenza elleni védőoltást, és az első szállítmány már el is fogyott. Egyelőre hiába várnak az utánpótlásra.

A korábbi évekhez képest ötszörösére, vagy akár hatszorosára is nőtt azok száma, akik influenza elleni védőoltást kérnek. Még akadnak olyan praxisok, ahol elérhető a védőoltás, de ezek száma egyre fogy, a háziorvosok pedig nem tudnak mást tenni, csak várólistára rakják az igénylőket – írja a Telex.

Vakcina. Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A kormány szerint Magyarország venni és gyártani is tud még influenza elleni vakcinát, viszont a négykomponensű vakcinát gyártó Sanofi azt nyilatkozta, hogy ők már nem terveznek újabb készleteket szállítani. A kormány idén is 1,3 millió adag, három vírustörzset tartalmazó magyar vakcinát gyártatott le, és a gyógyszertáraknak szánt százezer darab négykomponensű oltást is felvásárolta a Sanofitól. Utóbbit a háromévesnél fiatalabb gyerekeknek, és az állapotos nőknek lehet beadni.

A jelenlegi helyzetet egy háziorvos így jellemezte:

Az elosztásakor első körben max. 200 db oltóanyagot igényelhetett minden háziorvos… ezt a 200 db-ot az meg is kapta, aki az első nap délelőttjén ment az oltásokért, aki viszont aznap délután, annak már csak 100 db jutott, mondván, hogy »nem gondoltuk, hogy minden háziorvos kérni fogja a 200 db-ot«. 

Mivel a háziorvosok tisztában voltak vele, hogy ennyi védőoltás nem lesz elég, prioritási listát állítottak fel: első körben a hatvan év feletti, valamint a krónikus betegségekben szenvedő pácienseiket oltották be. A fiatal és egészséges pácienseknek azt javasolják, várjanak türelemmel. Egy kis vigaszunk azért van: az influenzajárvány érkezését a szakemberek december második felére várják, addig pedig reménykedhetünk újabb adag vakcina érkezésében.

A koronavírus és az influenza kapcsolatáról az nlc-n:

Exit mobile version