Az Igazit keresi ez a nő. Úgy tűnik, a tizedik férje sem az

Szentes Adél | 2020. Október 30.
Van, akinek elsőre sikerül, van, akinek tizedjére sem. De vajon mi a jó házasság tika?

Cassey 56 éves, sikeres üzletasszony, az Egyesült Államokban él. Egy sikersztori is kezdődhetne így, azonban van egy területe az életének, amit egyszerűen képtelen sínre tenni a nő. Természetesen a magánéletről van szó.

Most a tizedik házasságát tapossa, de a jelek szerint már nem sokáig. Férjével válságba került a kapcsolatuk. Ennyi kudarccal a háta mögött a nő úgy döntött, részt vesz Amerika népszerű terapeutája, Dr. Phil műsorában és a tanácsát kéri.

Az adásban elmondta, a kapcsolataiban általában ő az, aki egyszer csak eljut egy pontra, amikor úgy érzi, nem bírja tovább csinálni és kenyértörésre viszi a dolgot. Az első férjével nyolc évig voltak házasok, annak a kapcsolatnak közös megegyezéssel lett vége. Cassey második házassága valamivel rövidebb ideig tartott, igaz, két és fél év jegyesség után keltek csak egybe. Utóbbi esetben akkor kezdett a nő szerint széthullani a kapcsolat, amikor a férje nem mondta már neki azt, hogy szereti. Csak annyit mondott, mint Patrick Swayze a Ghostban: „Detto”.

A nő beszélt arról is, hogy exférjei nagyon különböző karakterek, van köztük még rockzenész és prédikátor is. Bár a Nagy Őt még mindig nem találta meg, úgy tűnik, nem hajlandó feladni.

És hogy mit tanácsolt Dr. Phil ennek a szegény asszonynak? Többek között például azt, hogy lépjen ki a házasságából, ami nem működik, és utána éljen legalább egy évig egyedül, ne rohanjon rögtön más karjába, hanem találjon vissza először önmagához. Akkor több esélye lesz egészséges párkapcsolatra.

Forrás: Oddity Central

Sokan sokfélét gondolnak arról, mi a jó házasság titka:

Exit mobile version