Ambrus Attila bekészítette a piát, jöhet a baba

nlc | 2021. November 04.
Készen állnak feleségével a második gyerek érkezésére.

Úgy érzik, teljesen felkészültek második gyermekük érkezésére Ambrus Attiláék. Mint a Blikknek elmondta:

Éppen tegnap tisztítottuk ki a babakocsit és a kiságy is készen áll, illetve a pia is be van készítve nekem…

Az idillt csak az árnyékolja be, hogy feleségét, Rékát pont aznapra írták ki, amikor ő a Jászapáti Országos Állat- és Kirakodóvásáron árulja majd a kerámiáit, ezt pedig már nem mondhatja le, dolgoznia, a családot ellátnia ugyanis muszáj. Sebaj, ha jön a telefon, hogy megindult a szülés, rögtön pakol és indul a kórházba – árulta el a lapnak. A legjobb az lenne, ha a fia egy kicsit előbb érkezne – tette hozzá.

Forrás: Smagpix

Réka anyósa így is már szinte náluk lakik, tervezik is, hogy a felesége szüleit magukhoz költöztetik. A kisfiút Magornak hívják majd, Ambrus pedig reméli, könnyebb eset lesz, mint a lánya, akihez 2-3 óránként fel kellett, kelni, “és ha valami nem tetszett neki, akkor kegyetlenül kiverte a balhét”.

Exit mobile version