Mennyi szabadidőre van szükségünk a boldogsághoz?

nlc | 2023. Március 21.
A szabadidőből a túl kevés és a túl sok is „megárthat”.

Ugyan lehet, hogy egy kicsit elcsépelten hangzik, de tény, hogy a mai rohanó világunkban sokan vannak, akik úgy érzik, hogy a szabadidő, a pihenés igazi luxus, és milyen jó lenne, ha a világ összes ideje a rendelkezésünkre állna, hogy azt csináljuk, amit akarunk vagy amit szeretnénk, nem nyomná a vállunkat a feladatok, kötelességek terhe.

Fotó: Pexels

Nos, a kutatások szerint ebben az esetben is az arany középút a megoldás, vagyis ahogyan annak is megvan a hátránya, ha egy csepp időnk sincsen hátradőlni és élvezni az életet, az sem a legjobb, ha túlzottan ráérünk. De mégis mennyi szabadidőre van szükségünk a boldogsághoz?

Egy 2021-es kutatás szerint a napi két óránál kevesebb szabadidő egyszerűen túl kevés, azok, akik nem tudtak ennyi időre elszakadni a mindennapi teendőktől, túlságosan lefoglalja őket a munka, a gyereknevelés és egyéb teendők, sokkal nagyobb stresszről számoltak be, mint a többi résztvevő. Ebben tulajdonképpen nincs is semmi meglepő.

Ami viszont érdekes, hogy akiknek pedig öt óránál több szabadideje van, úgy érezhetik, hogy nem elég produktívak, ez pedig ugyanúgy gátja lehet a boldogságnak. Gondoljunk csak arra, milyen jó érzéssel tölt el, ha sikerült letudni, elvégezni egy feladatot, vagy hogyan veszíti el jelentőségét az, amiből bőven áll rendelkezésünkre.

A fentiek alapján úgy tűnik,

Fotó: Pexels

az az ideális, ha naponta 2-5 órányi szabadidőnk van. 

 

De – mint szakértők hangsúlyozzák – nemcsak a szabadidő mennyisége számít, hanem a minősége is, pontosabban, hogy mit csinálunk, amikor éppen ráérünk, pihenünk. Segíthet, ha valami hasznos és/vagy értelmes elfoglaltságot találunk, például elmegyünk sétálni, futni, túrázni, vagy önkéntesnek állunk, időt szánunk azokra, akiket szeretünk, akikhez közel állunk.

Hozzá kell tenni, nyilván nagyon sok minden befolyásolja azt, hogy mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel, mennyire vagyunk boldogok, és nyilván az is eltérő lehet, hogy számunkra mit jelent a szabadidő, mit értelmezünk annak. És vannak szakértők, akik szerint eleve nehéz vizsgálódni a témában, mármint azzal kapcsolatban, hogyan befolyásolja a jólétünket az, hogy mit kezdünk az időnkkel. Ehhez ugyanis arra lenne szükség, hogy a kutatásban résztvevők felborítsák szokásos ritmusukat, és például nem csak önbevallásos kérdőíveket töltetnek ki velük.

Exit mobile version