Mindennapok

Meg tudod mondani, mi tenne boldoggá? Valószínűleg tévedsz

Csodálatos önbecsapásban élek: mindig kitűzöm magam elé, mitől leszek majd egyszer boldog. Aztán persze nem jön össze. De most kiderült, hogy nem csak én kergetek hiú ábrándokat.

Egy közös borozgatás mindig magával hozza a témát: hogyan lehetnénk boldogok? És egyáltalán, miért nem vagyunk már most boldogok? Persze a bor mennyiségétől függően ez továbbgyűrűzik az élet értelmének feszegetéséhez, aminek a vége az, hogy nincs neki értelme, és a legjobban tesszük, ha inkább iszunk még egy pohárral, mert a jelen olyan múlandó.

A másnaposságon kívül arra is jó egy ilyen baráti boldogságkeresős beszélgetés, hogy ráébredjen az ember lánya (én): nincs egyedül a bénázásával. Azzal a bénázással, hogy folyton várakozó állásponton vagyunk, mintha egy befagyott időpillanatban léteznénk, és a boldogság mint olyan mindig egy karnyújtásnyira marad tőlünk.

Az én vesszőparipám az volt évekig, hogy majd ha lefogyok, boldog leszek.

Mivel volt rajtam 50 kiló plusz – igen, durván elhíztam a terhességek alatt –, teljes mértékben jogosnak is tűnt, hogy majd akkor jól fogom érezni magam az életemben, ha megszabadulok a testemre-lelkemre nehezedő konkrét és átvitt értelmű túlsúlytól. Egy nap aztán elhatároztam magam, és két év múlva már 45 kilóval könnyebben álltam a mérlegre. Mégsem lettem boldog. Igaz, már feszülős pólót hordtam, de boldog, az nem voltam.

Adrienn azt mondogatta magának kamaszkora óta, hogy majd attól lesz boldog, ha meggazdagodik. Beletelt 20 évbe, mire elérte azt a fizetést, amire már azt mondta, hogy ennyi elég lesz, de végül gazdag lett a saját mércéjével mérve. Boldog viszont nem.

Sosem voltam olyan stresszes, mint amikor elértem az álomfizetésemet az álommunkahelyemen. Furcsa dolog ez, húsz évig azért dolgoztam, hogy idekerüljek, ebbe a pozícióba, főnök legyek, és ilyen sokat keressek. Anyagilag a világon semmi problémám nem is volt, de közben nem mertem élvezni a pénzt, mert valamiért biztos voltam benne, hogy átmeneti lesz a jólét. Nem lett igazam, szerencsére megmaradt az állásom, csak közben felőröl a stressz, ami a vezetői pozícióval jár, a küzdelem, amit nap mint nap átélek azért, hogy elismerjenek a munkatársaim, és nyomaszt a tudat, hogy milyen sokan utálnak, mert jól keresek. Ennyit arról, hogy boldog leszek, ha gazdag leszek.

boldogság kutatás kapcsolatok

„A jó kapcsolatok őrzik meg a boldogságunkat és egészségünket.” (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)

Nóri is beleesett ebbe a hibába, az ő célja az volt, hogy egészséges kisbabája szülessen.

Már 35 éves volt, amikor még sehol sem találta élete párját, akivel gyereket vállalhatott volna, pedig már kislánykora óta készült az anyaszerepre. Aztán hirtelen rátalált a szerelem, és bár nem tervezték ilyen hamar, de teherbe esett, és egy gyönyörű kisfiúnak adott életet. A boldogság pedig csak pillanatokra találta meg, tartósan nem maradt mellette.

Persze boldog voltam attól, hogy megszületett a kisfiam, legalábbis abban a pillanatban biztosan. Aztán ahogy teltek a napok, minden kötelességgé vált, egy szüntelenül forgó mókuskerékben találtam magam kialvatlanul és frusztráltan. Sok boldog pillanatot kapok a kisfiamtól mindennap, de az általános közérzetem nem lett jobb azóta, hogy megszületett. Nem jött el az az érzés, amit vártam évtizedekig.

A választ, hogy mitől leszünk tényleg boldogok, természetesen nem én fogom megadni, mert én is csak keresgélem. Vannak nálam sokkal okosabbak, akik tudják a titok nyitját. Ilyen ember Robert Waldinger pszichológus, aki a Mitől lesz jó életünk? A boldogság leghosszabb kutatásának eredményei című TED-előadásán beszélt arról, hogyan érhetjük el azt a hétköznapi, csendes örömérzést, amit mind keresünk.

 

A Harvard kutatói 1938 óta követik 724 ember, majd a későbbiekben az ő gyerekeik életét, hogy kiderítsék, mitől leszünk boldogok. A több évtizedes kutatásról szóló videót mindenképp érdemes megnézni, de kiemelem a legfontosabb következtetést, amire a szakemberek jutottak:

A jó kapcsolatok őrzik meg a boldogságunkat és egészségünket. Akiknek több a közösségi kapcsolatuk, legyen az akár családi, baráti vagy egyéb közösségi kapcsolat, azok boldogabbak, egészségesebbek, és tovább élnek.

Nem akármilyen kapcsolatokról van szó, hanem az igazán mélyekről, amikben tényleg kapcsolódni tudunk egy másik emberrel. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Úgyhogy ha te is olyan vagy, mint mi, akik borozás közben a boldogságunkat kerestük, akkor íme a válasz: vizsgáld meg a kapcsolataidat, gyomláld ki azokat az ismerősöket, akik rossz érzést keltenek benned, és fűzd szorosabbra az igazi barátságokat. Aztán csak figyeld, ahogy elönt a békés boldogság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top