Mi, nők (állítólag) előszeretettel beszéljük ki egymás között a magánéletünket, esetenként intim ügyeinket. A menstruáció mintha mégsem tartozna a bevett témák közé egy-egy barátnős összejövetelen. Pedig mindannyiunkat érint, és az első fontos jele testi érésünknek. De nem csupán biológiai változásról van szó, a legtöbb nőt érzelmileg is megérinti az első menstruáció.
Kisebbségi komplexus, nagylányság
Angéla – saját elmesélése szerint – szó szerint euforikus hangulatba került akkor, amikor megjött az első vérzése. „Gyerekként-kiskamaszként nagyon sok időt töltöttem a nagymamámnál. Az egyik unokatestvéremet, Fannit nem a saját szülei, hanem a nagyszüleim nevelték, így vele rengeteg időt töltöttünk kettesben. Fanni hat hónappal volt fiatalabb nálam, ami ebben az életkorban hatalmas különbségnek tűnt.” Angéla kiskamasz lelkét nagyban érintette, hogy unokahúga mennyivel korábban nőiesedett nála. „Állandóan együtt voltunk, mindig hozzá hasonlítottam magam. Neki nagyon korán elkezdtek gömbölyödni a mellei, én pedig ekkoriban még teljesen lapos voltam.” Tizenévesen Angélában szabályos kisebbségi komplexus munkált Fanni mellett. A menstruációjáért pedig kifejezetten irigyelte. Alig várta, hogy neki is megjöjjön, és emiatt még annak is örült, amikor (tinédzserkorra jellemzően) előjöttek a pattanásai. „Mindig mondogattam magamnak, hogy a bőrproblémák hormonális alapon vannak. Vagyis mindjárt meg kell jönni a menzeszemnek.” Angélának aztán viszonylag sokáig kellett várnia élete első „piros betűs napjára”. Nyolcadik osztályosan, tizennégy évesen történt meg testével a meghatározó változás. „Elmentem WC-re, ott vettem észre, hogy véres a bugyim. Először megijedtem, de aztán rögtön leesett, hogy miről van szó. Iszonyatosan megörültem, úgy éreztem, hogy megtört az átok. Diadalordítással rohantam be a nővérem szobájába, és boldogan kiabáltam, hogy végre én is menstruálok.”
„Jé, neked megjött”
Ám az első menstruáció teljesen természetes élménye nem csupán pozitív érzésekkel járhat. Még a gyerekeknek célzott felvilágosító irodalom korában is megtörténhet, hogy egy lány ijedtséget érez a vérzéskor. A rossz élményt tetézi, ha senkihez sem mer fordulni. Bogi szülei megvették lányuknak azokat a könyveket, amik az emberi test működését ismertették gyerekek számára. Bogi már tízévesen átrágta magát a „Gólya hozza?” és az „Így működik a tested” című felvilágosító műveken. Az igazi segítség azonban mégiscsak egy olyan szülő lett volna, akivel bizalmasan beszélgethet a kényesnek mondott „női témákról”. „Elméletben már mindent tudtam 10-12 évesen, de gyakorlatban mégsem voltam képes az első menzeszemet az olvasottakhoz kapcsolni. Úgyhogy az igazság az, hogy nagyon-nagyon megijedtem, amikor először megjött. Tizenkét éves voltam, húsvét volt, és a nagyszüleimnél aludtam. Valahogy otthon maradt a hálóruhám, így egy halványsárga, kölcsönbe kapott pizsamában töltöttem az éjszakát. Reggel felébredtem, és azt vettem észre, hogy alul csupa vér. Nagyon megijedtem, utólag megmagyarázhatatlan, de eszembe sem jutott, hogy menstruálok. Arra gondoltam, hogy valami betegség lehet, és nagyon szégyelltem magamat. A véres pizsamát elrejtettem a szennyeskosár legaljába. Anyukám és nagymamám együtt találták meg még aznap. Nagyon nem foglalkoztak vele, anyukám csak odavetett nekem annyit, hogy „Jé, neked megjött”. Ebből tudtam meg, hogy nem vagyok beteg, nincs semmi baj, csak annyi történt, hogy menstruálok. Rossz érzés mégis maradt bennem, jól esett volna akkor és ott valakivel hosszabban átbeszélni az egészet. De sajnos a szüleim soha nem voltak nyitottak az ilyesmire.”
„Éreztem, hogy ez normális”
Márti történetében talán pont az lehet a meglepő, hogy teljes természetességgel fogadta az első vérzést – holott fogalma sem volt arról, mi zajlik a testében. A „tudatlanság” oka az is lehetett, hogy nagyon korán kezdett menstruálni. „Tízéves múltam, amikor megjött. Azt hiszem, én voltam az első az osztályban, legalábbis a lányok soha nem beszélgettek erről egymás között akkor még. Egyik iskolai szünetben elmentem WC-re, és észrevettem, hogy véres a bugyim. Papír zsebkendőket tettem bele, így ültem végig azt a napot. Az osztálytársnőim csodálkoztak, hogy miért kérek tőlük zsepit, hiszen nem voltam megfázva.” Márti iskola után hazasietett, otthon folytatta a zsebkendők cseréjét, és várta haza anyukáját, hogy megkérdezhesse tőle, miért vérzik. „Fogalmam sem volt, hogy mi ez az egész, de nem volt bennem rossz érzés. Valahogy éreztem, hogy ez normális. Visszagondolva elég furcsa, mert ugye egy ember akkor vérzik, ha beteg vagy baleset érte. Én viszont nyugodt voltam, úgy gondoltam, hogy minden rendben, és majd anyukám elmondja, mi is ez. Ami meg is történt. Akkor jó részletesen megbeszéltük a dolgot, valamilyen felvilágosító könyv is előkerült. Legalábbis emlékszem, hogy néztünk egy rajzot, amin egy méh volt látható. Nekem is van egy lányom, még kicsi. De remélem, mi ketten is ilyen jó hangulatban tudunk majd beszélgetni az első menstruációjáról. Vagy bármi másról az életben.”