Hebedunda, püfögő és görhe – 9 magyar étel, amiről talán még nem is hallottál

Sz. Csaba | 2017. Május 29.
Mielőtt elhúznád a szádat, tudd, hogy ezek piszok jó ételek, csak nem kapni mindenhol. Ezeket ugyanis Magyarország egyes tájegységein, városaiban készítik leginkább, szóval ha Fonyódon jársz egyél petyket, a Kiskunságon hebedungát! De ha éppen más irányba indulsz el, akkor is találsz valami finomat, íme a lista hol mit érdemes keresni.

Balaton déli oldala  – Fonyódi petyek

A Balaton-parti városban még petyek fesztivált is tartanak, annyira imádják arrafele ezt a fajta halászlevet. A tipikus balatoni ételt három féle halból készítik. A főzet egy bizonyos Farkas József receptúrája alapján készül, aki 1952-ben készítette el először. Fő alkotóeleme a ponty, a keszeg, a harcsa, ezenkívül tesznek hozzá fokhagymát, paradicsomot, zsírt, vöröshagymát, zöldpaprikát, őrölt paprikát, szalonnát, és végül sóval ízesítik.

Palócföld – Görhe és krumpligalinca

A palóc ételek egyik specialitása a sült pép, más néven görhe, málé. Ez tulajdonképpen egy kásaszerű étel, amelyet kukoricalisztből készítenek, tejjel felforralják, majd kizsírozott tepsiben megsütik. De érdemes megkóstolni itt krumpigalincát. Elkészítése igen egyszerű: a főtt burgonyát összetörik, összekeverik egy kevés liszttel, és tejjel fellazítják. Sóval, borssal fűszerezik és tepertővel vagy túróval ízesítik. Nehéz étel, jár utána a pihenés.

Tapolcai-medence – Tökös-túrós rétes

Első hallásra furcsa, hogy a tök és a túró működik együtt, a Tapolcai-medence lakói viszont esküsznek rá. Rétestészta, reszelt tököt és túró, és irány a sütő. Tejfülle tálalják.

Nyírség – Püfögő

A tojásokat összekeverték liszttel és sóval, felhúzták némi tejjel, talán vízzel. Palacsintaszerű tészta lett a végeredmény, amit hirtelen, olajban sütöttek ki,belecsurgatva. Manapság lekvárral, és desszertként kínálják.

Békés – Vízen kullogó

Mi, hogy ez egy étel? Igen, az. A Viharsarokban név- és születésnapokra szokták készíteni, az alapja egy rétestésztaszerű massza, amit zsírozott kendőbe kötnek, és hideg vízbe teszik. Két óra hosszáig kelni hagyják, akkor van kész, ha megfordul a vízben. Kifli formájú sütit sütnek belőle, és amikor készen van, alaposan megforgatják kristálycukorban.

Őrség – Hőkünsütt kerek perec

Az Őrségben úgy tartják, hogy ez az igazi, eredeti őrségi kerek perec. Kemencében hőkün, azaz forró kövön sütik. Az elkészítése elég hosszadalmas, viszont az íze mennyei.

Forrás: Fortepan

Kisalföld – Kattancs

A Kisalföldön aratáskor és a böjt idején készítették a kattancs néven hódító paprikás kalácsot. Első hallásra bizarrnak tűnhet paprikával tölteni egy kalácsot, de az étel akkora népszerűségnek örvend még ma is, hogy pár éve jelölték a hungarikumok közé.

Kiskunság – Hebedunda

A pásztorok Kiskunhalas térségében készítették a hebedundát. A száraz tésztát krumplival, apróra vágott töpörtyűvel összefőzték, hagymával, sóval és paprikával ízesítették. Tápláló, laktató, pihentető.

Matyóföld – Öhöm

Matyóföldön, sőt, Észak-Magyarországon azért lett nagyon népszerű ez az egytálétel, mert hamar elkészül. Száraztésztából, vagy ahogyan arrafele nevezik, gombótából készítik. Az apróra vágott hagymát kevés zsíron lepirítják, rádobják a gombótát, ezt is pirítják, majd annyi vízzel felöntik, hogy éppen ellepje, végül kockára vágott krumplit, esetleg szalonnát tesznek hozzá.

Olvass még magyar ételekről!

Exit mobile version