„Úgy vághattunk bele a közösségi kert kiépítésébe, ha mindenki aktív lesz – mondja rögtön a Magyarország Kúlnak Varsányi Ádám, a tizenkét lakásos társasházként működő, egykori Paulheim Weninger villa egyik lakója és a program koordinátora. – Az udvarunk katasztrofálisan nézett ki, mindenki csak átsietett rajta. A háznak nem volt pénze, hogy bármibe is belefogjon. Akkor láttam meg az interneten a MOL Zöldövezet Programját. Vissza nem térítendő pénzt ígértek, ha rendbe tesszük az udvart. Az összeget növényekre, építőanyagra lehetett csak fordítani, a munkát nekünk, lakóknak kellett vállalni. Nem tudtam elmenni a lehetőség mellett – sétálgattam az udvaron, nézelődtem, méricskéltem. Egyre másra jöttek a lakók megkérdezni: mit téblábolok, mit akarok. Amikor elmondtam, egyre többen belelkesültek. Egy idő után már hetente gyűltünk össze valamelyik lakásban, hogy elkészüljön a pályázat.”
A ház a felújítás előtt
A lakók addig jóformán nem is ismerték egymást, a program miatt viszont beszélgetni kezdtek, amikor pedig kiderült, hogy nyertek fél millió forintot, a munkában is egymásra találtak.
Közösen tervezgettek, közben egymásra találtak
„A kétfordulós pályázatot végig izgultuk, majd 2016. márciusától augusztusáig készítettük el az udvart. Egy nyugodt zöld közösségi tér kialakítása volt a cél a belváros betonfalai közt, arra nem is gondoltunk, hogy közben ilyen erős közösségé kovácsolódunk – mondja Ádám. – Pedig ez történt. Aki az építésben volt jártas, ott segített, aki nem bírta a fizikai munkát, az süteményt sütött, vagy vacsorára invitálta a „munkásokat”. Generációk találtak egymásra, a tizenhat éves a nyolcvannyolc évessel beszélgetett.”
Mindenki kivette a munkából a részét
A neten néztek utána, mit hogyan kell csinálni
A legszebb rész a növények beültetése volt
„Még az utcáról is be akartak jönni…”
Ádám hamarosan elindította a ház közösségi oldalát, folyamatosan posztolt, lelkesítette a csapatot. Amikor egy profi burkoló jött önkéntesként segíteni, egyként beálltak mögé segédmunkásnak. Gyuri bácsi (88), a ház motorja azonban hirtelen kórházba került. Akkor még csak a törmelék, a betonfalak, az omlások látszódtak az udvaron, de amikor kiengedték, a kész kert várta. Erdészmérnökként azóta is ő ügyeli a fákat és a cserjéket , metszi, gondozza őket. A gyógyszerész szomszéd az apróbb sérüléseket látta el, a házban lakó szakács finomakat főzött. Mire eljött az átadás napja, nem volt kérdés, hogy bulival ünneplik meg.
Az avató buli egyik pillanata
„Ilyen programot régen láttam: volt néptánc, zongorakoncert, valaki verset írt arról, hogyan dolgoztunk, és eljött egy DJ. Hajnal háromig táncolt mindenki – emlékszik vissza Ádám. – Okleveleket adtunk át mindenkinek: így lett valakiből a ház lelke, a ház macskafogója, a ház motorja. Annyira megható volt. Még az utcáról is be akartak jönni…”
Az elkészült udvar egyik részlete
Innen nincs visszaút
Az elkészült udvar és kert azóta is csodaszámba megy. Nemrég Portugáliából jöttek tájépítészek megcsodálni, akiknek a közösségi kertek kialakítása a szakterületük. Ádámék sem nyughatnak, a kerületi képviselőjük, Nagy Andrea segítségével megegyeztek az önkormányzattal, hogy idén nyáron az utcát teszik rendbe, muskátli oszlopok kerülnek majd ki. A lakóközösség pedig amolyan nagy családként éli az életét, egyenesen a főváros közepén. Vasárnapi ebédek, közös bulik, közös munka. A takarítást sem adják másnak, megfogják a pénzt, hogy spóroljanak a háznak. Régen egy családé volt a villa, és ez az állítás ma is igaz, bár az alapot itt nem a vérrokonság adja.
Mások sem voltak restek:
- Ebben a közösségi kertben zöldségeket termesztenek