Méregdrága luxusutazás állomása lett Budapest

Magyarországkúl | 2017. Július 19.
A 36 millió forintba kerülő 24 napos világ körüli repülőúton Budapest mellett számos világhírű várost látogatnak meg az utasok.

Budapest is bekerült a Four Seasons idén szeptemberben induló világ körüli luxuskirándulásának célállomásai közé. Az utasok egy koromfekete luxus Boeing 757-essel járják be a világ több látványosságát – írja az Airportal.

Az utazás Seattle-ből indul, ahonnan Kiotóba, majd Pekingbe repülnek, onnan pedig a Maldív-szigetekre és a Serengeti Nemzeti Parkba juthatnak el az utasok.

A repülő szeptember 17-én érkezik meg Budapestre, ahol az utasok három napot töltenek el. A cég honlapja szerint

Magyarországról Szentpétervárra repülnek a koromfekete 757-es fedélzetén, majd a marokkói Marrákesbe, és végül szeptember 26-án Bostonban ér véget a körutazás.

Az utazásért 135 ezer dollárt, mintegy 36 millió forintot kérnek kétágyas elhelyezés esetén, de ha valaki egyedül, utazik 12 ezer dolláros (3,2 millió forintos) egyágyas felárat kell fizetnie. A repülőn 2×2-es elosztásban elhelyezkedő, ággyá alakítható üléseken utazhatnak, a gépen saját séf készíti az ételeket, az állomásokon pedig luxushotelekben szállnak meg.

Az idei utazásra már nincsen hely, de a 2018-as világ körüli útra, amelyben szintén szerepel Budapest, még lehet jelentkezni.

Exit mobile version