Kamaszkorunk egyik legjellegzetesebb tárgya a videókazetta mellett a magnókazetta volt. Nagy becsben tartottuk a kazettáinkat, és rendszerint a rádió mellett gubbasztottunk, hogy a kellő pillanatban megnyomhassuk a felvétel gombot. Egyszerre hördültünk fel, amikor a műsorvezető belebeszélt a felvenni kívánt számokba, és óriási veszteséget éreztünk, ha véletlenül rávettük a kedvenc retró zenénkre egy másikat. Minél olcsóbb volt egy kazetta, annál kevesebbszer tudtuk rávenni jó minőségben újabb zenéket, így érdemes volt egy TDK-ra, Sonyra vagy Agfára beruháznunk, azok jobban bírták a gyűrődést.
