„Nagy élmény lesz a fiaimmal együtt úszni” – interjú Biros Péterrel és Székely Bulcsúval

Magyarországkúl | 2018. Június 26.
Június 30-án rendezték volna, de az időjárás miatt július 7-re tolták a 36. Lidl Balaton-átúszást. A nagy hagyományokkal rendelkező, népszerű eseményen két olimpiai bajnok is részt vesz az idén. Székely Bulcsúval és Biros Péterrel beszélgettünk.

Június 30-án rendezik a 36. Lidl Balaton-átúszást. Tavaly több mint nyolcezren teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti öt és fél kilométeres távot; a szervezők idén még több indulóra számítanak. Biros Péter háromszoros és Székely Bulcsú egyszeres olimpiai bajnok vízilabdázó biztosan ott lesz, mindketten először vesznek részt a megmérettetésen.
 
Évek óta tervezem, hogy elindulok a Balaton-átúszáson, ezért is örülök annyira, hogy az idén a Lidl meghívására végre tényleg ott lehetek – mondja Székely Bulcsú. – Nagyon jó dolognak tartom, hogy egyre több ilyen népszerű, nagy sajtóvisszhangot kapó tömegsportrendezvény van Magyarországon, hiszen ezek felhívják a figyelmet arra, hogy milyen fontos a rendszeres testmozgás, és hogy egy kis odafigyeléssel, szorgalommal, kitartással milyen sokat tehetünk az egészségünkért. A tavalyi úszáson több mint nyolcezren vettek részt – amatőrök, félprofik és hivatásos sportolók egyaránt; jó volt látni, milyen örömöt okozott a számukra, hogy együtt, közösségként, de mégis a saját egyéni célkitűzéseiket megvalósítva teljesítették ezt a távot. Nem véletlen, hogy az ilyen rendezvények sokaknak komoly ösztönzést, motivációt adnak, hogy ők is kipróbálják magukat – legyen szó fiatalokról vagy idősebbekről.”

Véleményét Biros Péter is osztja. „Most végre ezt a tételt is kipipálhatom a bakancslistámon – mondja. – Szeretem a Balatont, és örülök annak, hogy a két fiam is részt vesz velem ezen az erőpróbán. Nagy élmény lesz velük úszni. Samu vízilabdázik, Vince pedig úszik, jó, hogy végre nem csak a medencében róják majd a hosszokat.  Együtt, családként döntöttük el, hogy kipróbáljuk a Lidl Balaton-átúszást. Jó móka lesz – lehet, hogy előtte és utána is eltöltünk majd egy-két napot a tónál.”
 
Egy olimpiai bajnoknak is kell a felkészülés
 
Annak ellenére, hogy életük nagy részét a medencében töltötték, mindketten fontosnak tartják, hogy alaposan felkészüljenek a versenyre. „Az utóbbi időben keveset úsztam, így különösen fontosnak érzem, hogy formába hozzam magam az indulás előtt – mondja Székely Bulcsú. – Szerencsére a budaörsi uszoda vezetőjeként nem jelent gondot, hogy megfelelő helyet találjak az edzésre. Amúgy is tréningeznem kell, hiszen június 31-én jön az idei Masters-meccs (a tavalyi Masters vb-n a magyar olimpiai bajnokokból álló Millennium csapat a döntőben 16-3-ra verte az orosz Szentpétervárt, a szerk.), amelyen a korosztályunk legjobbjaival – orosz, spanyol, szerb, horvát és olasz válogatott játékosokkal – kell összemérnünk az erőnket a Duna Arénában.”
 
A Mastersre Biros is komolyan készül. „A Lidl Balaton-átúszásra is úgy tréningezek, mintha vízilabdameccsre készülnék. Okosan kell úsznom, mert öt kilométer a nyílt vízen nagyon más, mint egy kilométer a medencében. Nem fogok kapkodni, az a célom, hogy szépen, kényelmesen átérjek a túlsó partra – tudod, hogy a kecske is megmaradjon, és a káposzta is jóllakjon – teszi hozzá a maga vidám stílusában. – Az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, és teljesítsük a távot. Persze, a fiaim az elején úgyis nekiiramodnak majd, de szerintem a harmadik kilométer környékén be fogják látni, hogy nem kell annyira sietni.”

A sportoló  2016-ban jelentette be, hogy visszavonul az aktív vízilabdázástól, de azóta is sok időt tölt a medencében. „Most, hogy nem kell edzeni a lányokat (Biros 2017-től az Eger női pólócsapatának vezetőedzője, a szerk.), sokkal több szabadidőm van, így többet is tudok készülni – mondja. – Kell is, hiszen most, hogy már két éve felhagytam az aktív sportolással, már nem olyan a kondícióm, mint régen.”

Fontos, hogy a gyerekek is biztonságosan mozogjanak a vízben
 
Székely és Biros egyaránt fontosnak tartják, hogy a gyerekek minél hamarabb megtanuljanak úszni. „A két nagyobbik fiam focizik. Nem bánom, hogy nem a vízilabdát választották: nagyon szeretik rúgni a bőrt, fanatikusan, nagy erőbedobással csinálják, és nekem ennyi elég – mondja Székely. – De úszni azért megtanítottam őket – fontosnak éreztem, hogy biztonságosan mozogjanak a vízben, és ne kelljen attól félnünk, hogy balesetet szenvednek, ha strandolni vagy nyaralni megyünk. A kisebbik fiam, Zénó még csak hároméves, de az már látszik, hogy nem tud egy helyben maradni, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb ő is megtalálja majd a neki való sportágat.”
 
Biros szerint a Balaton-átúszás népszerűsége is hozzájárulhat ahhoz, hogy a jelenleginél is több gyerek menjen el az uszodába. „Persze az első lépést a szülőknek kell megtenniük, nekik kell kapacitálniuk a gyerekeiket, hogy tanuljanak meg úszni. Az elején nagyon fontos, hogy egy kicsit tologassuk-noszogassuk őket, hiszen kis korban az edzést még sokuk nyűgös, kellemetlen, muszáj feladatnak érzik – fejtegeti. – De nem szabad feladni: már csak azért sem, mert szabadon, magabiztosan úszni fantasztikus érzés. Mindegy, hogy medencében vagy a nyílt vízen, hiszen ha felkészülten indulunk neki, mindkettő biztonságos; azt szoktam mondani, hogy a halak sokkal jobban félnek tőlünk, mint mi tőlük.”

Nem csak a medencében, a parton is megállják a helyüket
 
A magyar vízilabda aranycsapatának tagjai a civil életben is sikeresek. Bulcsú a budaörsi uszoda vezetése mellett anyaklubja, a KSI utánpótláscsapatának vezetőedzőjeként dolgozik, irányítása alatt a fiúk az idén már harmadszor nyerték el a bajnoki címet a korosztályos bajnokságban. „Nemcsak a vízilabdában hanem a sportvezetésben is rengeteget lehet tanulni. Pláne a KSI-nél, ahol olyan nagyszerű szakemberekkel dolgozhatok együtt, mint Horváth János, Keszthelyi Tibor vagy éppen Szívós Pista bácsi, a szakosztály vezetője, akitől rengeteget tanulhatunk az uszodán kívül is. Mindezek mellett nagyon büszke vagyok arra, hogy a 2002 Fiú válogatottat is irányíthatom. Úgy érzem, megtaláltam a helyem, nap mint nap újabb kihívásokkal és feladatokkal kell megküzdenem. Nem unatkozom.”

A munka mellett természetesen a kikapcsolódás is fontos. Biros lelkes sporthorgász, aki, ha teheti, rendszeresen lejár a Tiszára süllőzni. „Ez egy régi szerelem, olyan a számomra, mint az úszás. Kisgyerekkorom óta horgászok, ilyenkor semmi sem idegesít, semmi sem zavar. Számomra az a legjobb kikapcsolódás, ha leballagok a Tisza-partra, és pár órára magam mögött hagyom a hétköznapokat. A gyerekeimet is szívesen leviszem magammal, igaz, sajnos az edzések és más elfoglaltságaik miatt csak ritkán tudnak elkísérni.”
 
Olimpiai bajnokunk nem akármilyen fogásokkal dicsekedhet. „Mostanában már csak süllőre megyek, de régebben pontyoztam is – mondja. – Pontyból harminc kiló harmincas volt a legnagyobb, amit fogtam, azt a hatvani kavicsbányatavon sikerült megakasztanom, süllőből pedig hat és fél kilós, azt az élő Tiszán kaptam el. De rendszerint visszaengedem őket, csak annyi halat viszek haza, amennyit megeszünk.”

Mindenkit szeretettel várnak a 36. Lidl Balaton-átúszásra

A 36. Lidl Balaton-átúszás 2018. június 30-án rajtol a révfülöpi kikötőnél, és a balatonboglári Platán strandon ér véget. Az 5200 méteres távolságra mindenkinek várják a jelentkezését előzetesen online, valamint a rendezvény napján a helyszínen is. A részvétel feltétele az orvosi igazolás, melyet a helyszínen is beszerezhetnek a jelentkezők. Az előnevezési időszak június 28-ig tart.

A Lidl Magyarország számára kiemelten fontos az egészséges életmód és táplálkozás népszerűsítése. Így az esemény névadójaként különösen a fiatalabb generáció tagjai számára olyan programokkal készül a balatonboglári Platán-strandon, amelyek játékos formában hívják fel a figyelmet ezek jelentőségére.

A 36. Lidl Balaton-átúszásról további információkat az esemény honlapján talál.

Exit mobile version