Szorítsunk, hogy a hétvégén megtarthassák a Balaton-átúszást

Magyarországkúl | 2018. Július 05.
Sajnos, idén sem sikerült első nekifutásra megrendezni az eseményt. A szervezők abban bíznak, hogy kegyes lesz hozzájuk az időjárás.

A szervezők nagyon bíznak abban, hogy ezen a hétvégén végre megtarthatják a 36. Lidl Balaton-átúszást. Az évről évre egyre népszerűbbé váló eseményt eredetileg a múlt hétvégén rendezték volna, de a rossz idő miatt sajnos kénytelenek voltak elhalasztani a rajtot. Persze, ha úgy adódik, megint elnapolják, hiszen a legfontosabb a résztvevők biztonsága.

Fotó: MTI Fotó / Nagy Lajos

„A korábbi évekhez hasonlóan most is 1200 fős rendezői csapat ügyel majd arra, hogy minden flottul menjen”mondta a Sonline.hu-nak nyilatkozva Szántó László, aki korábban évtizedeken át főszervezője volt a Révfülöp és Balatonboglár közti 5,2 kilométeres klasszikus Balaton-átúszásnak, tavaly óta pedig főtanácsadóként segíti a rendező Budapest Sportirodát.
 
Szántó hangsúlyozta: amíg a Balaton nem lesz legalább 23 fokos, addig nem engedik úszni a próbázókat. A szervezők csütörtökön egyeztetnek a Balatoni Vízirendészet vezetőivel és az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának munkatársaival arról, hogy szombaton vagy vasárnap elrajtolhat-e a mezőny.

Exit mobile version