Magyarország kúl

Alig maradt már szabadstrand a Balatonnál

Mindössze húsz olyan település van a magyar tenger partján, ahol ingyen strandolhatnak a pihenni vágyók.

Tempósan tűnnek el a Balaton szabadstrandjai, az idén már csak húsz olyan település akad a tó körül, ahol vannak ingyenes, fürdésre kialakított partszakaszok – írja a Népszava.
 
Ezek közül hat településen: Balatonkeresztúron, Balatonfenyvesen, Balatonbogláron, Balatonszemesen, Zamárdiban és Örvényesen csak szabadstrandokat alakított ki az önkormányzat – teszi hozzá a lap. A felsorolt települések lemondtak a Magyar Turizmus Zrt. strandfejlesztési pályázatán elnyerhető támogatásokról, mert a turisztikai cég csak megtérülő beruházásokat, vagyis fizetőstrand-fejlesztéseket dotál.

Napozók a balatonfenyvesi szabadstrandon (Fotó: MTI Fotó / Varga György)

A part menti települések polgármesterei nem vitatják, hogy az ingyenes fürdőzés állampolgári jog, ám egy szabadstrand fenntartásának költsége évi több tízmillió forintra rúghat.
 
Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere a lapnak elmondta: a város éves szinten több tízmillió forintot költ mintegy három kilométeres strandjára, amit részben a parkolási díjakból teremt elő. Balatonmáriafürdőn a központi fizetőstrand mellett hét szabadstrand is van, előbbiből évi 12-14 millió forint bevétele származik az önkormányzatnak, ami Galácz György polgármester tájékoztatása szerint nem fedezi a szabadstrandok fenntartását, ezért a település szintén a parkolási díjakból igyekszik plusz forrást előteremteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top