Magyarország kúl

Megkérik a strandbelépők árát a Balatonon

A tavalyi durva emelés után több településen is tovább nőtt a főszezoni belépőjegyek ára.

„A tavalyi drasztikus emelés után visszafogottan, de idén is több településen emelkedett a balatoni fizetős strandokon a főszezoni belépőjegyek ára, amit nem minden esetben jeleznek az önkormányzatok a honlapjukon” – írja az azenpenzem.hu.
 
Balatonfüreden például évek óta folyamatosan emelkednek az árak. Az Esterházy strand már második éve a legdrágább fürdőhely a tó mellett: a felnőttek 1250, a gyerekek pedig 750 forintért mehetnek be a területére. A portál felmérése szerint a felnőtt jegy ára három év alatt 25 százalékkal drágult, ráadásul a diákok és a nyugdíjasok sem vásárolhatnak kedvezményes jegyeket.

Fotó: MTI Fotó / Varga György

Balatonalmádiban és Káptalanfüreden a felnőtt belépők ára 100, a kedvezményes belépőké pedig 50 forinttal emelkedett, de Révfülöpön és Vonyarcvashegyen is drágultak a jegyek.
 
Siófokon egyelőre nem kerülnek többe a jegyek – igaz, a Nagystrand eddig is elég drága volt, hétfőtől csütörtökig 1000, péntektől vasárnapig pedig 1300 forint a beugró. Aki nem akar mélyen a zsebébe nyúlni, jobb, ha a népszerű – bár zsúfoltabb – szabadstrandokat választja.
 
Az azenpenzem.hu részletes táblázatot is készített a balatoni strandok árairól, itt olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top