Magyarország kúl

Ezek a legjobb balatoni strandok

Az idén tizenkét strand kapta meg a Balatoni Szövetség Kék Hullám Zászló minősítését.

Az idén harminckét strand nevezett a Balatoni Szövetség Kék Hullám Zászló strandminősítésére. Az elmúlt években komoly presztízse lett a megmérettetésnek, az emberek tudatosan adnak a minőségre – írja a Délmagyar.hu.
 
A Balatoni Szövetség mellett a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség és a Balatoni Kör képviselői, valamint a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának munkatársai tesztelték a fürdőhelyeket. „Vizsgáltuk a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítését, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) hangsúlyosan fókuszáltunk. Osztályoztuk a vendéglátóhelyeket és az egyéb szolgáltatások (wifi, értékmegőrző) állapotát is” – mondta a lapnak Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a Balatoni Szövetség titkára. 

Fotó: MTI Fotó / Varga György

Idén megválasztották a Balaton „legzöldebb strandját” is: a különdíjat a balatongyöröki Községi strand kapta. Az indoklás szerint ők figyelnek oda a leginkább a környezeti szempontokra az üzemeltetés során, és a környezetvédelmi nevelésben is jeleskednek.

A szövetség négy további különdíjat is kiosztott: a „kiemelkedően teljesítő Veszprém megyei strand” a balatonudvari Fövenyesi strand, a „kiemelkedően teljesítő Somogy megyei strand” pedig a zamárdi nagy strand lett. A vonyarcvashegyi LIDO strandot a „legsportosabb zalai strandnak” választották, a „fővédnöki különdíjat” pedig a gyenesdiási Diási Játékstrand kapta meg.
 
Az idén a szokásoknak megfelelően egytől öt csillagig értékelték a pályázó strandokat. Tizenkét fürdőhely kapott ötcsillagos minősítést:

  • a vonyarcvashegyi Lidó strand,
  • a balatongyöröki Községi strand,
  • a gyenesdiási Diási Játékstrand,
  • a szigligeti Községi strandfürdő,
  • a balatonfüredi Kisfaludy strand,
  • az alsóörsi Községi strand,
  • a balatonfüredi Esterházy strand,
  • a csopaki Községi strand,
  • a keszthelyi Városi strand,
  • a balatonalmádi Wesselényi strand,
  • a balatonberényi Községi strand,
  • és a balatonföldvári Keleti strand.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top