88 éves az idei Kékszalag legidősebb versenyzője

Magyarországkúl | 2018. Július 31.
Dr. Kozma László Nemecsek nevű hajójával teljesítette a 155 kilométeres távot.

Dr. Kozma László vette át a legidősebb versenyzőnek járó díjat a 50. Jubileumi Kékszalag díjkiosztóján. A budapesti sebész Nemecsek nevű hajóján küzdötte végig csapatával a 155 kilométeres tókerülést – írja a Likebalaton.hu.
 
„A Nemecsek gyenge szélben nem nagyon muzsikál, de így is szép eredményt értünk el. A mezőny első harmadában, a 263. helyen végeztünk, a dragonok osztályában pedig a második helyet szereztük meg” – mondta a portálnak az idős versenyző.

Fotó: MTI Fotó / Jánossy Gergely

Kozma büszke rá, hogy nagy vitorlázatú hajókat is sikerült maguk mögött hagyniuk. „Huszonkilenc óra alatt teljesítettük a Kékszalagot, de nagyon törődöttek voltunk a végén. Ennél ugyanis jóval több időt töltöttünk a hajón, hiszen bázisunkról, a Tihanyi Yacht Club kikötőjéből reggel hétkor kellett elindulnunk, hogy odaérjünk a 9 órás balatonfüredi rajthoz, összesen 32 órát voltunk a vízen, és éjszaka elég hideg is volt” – mesélte.
 
A férfi jó néhány Kékszalagon részt vett fiával, ifjabb Kozma Lászlóval, aki a Magyar Dragon Szövetség főtitkára. A legemlékezetesebb tókerülésük 2011-ben volt, amikor verseny közben ki kellett menteniük egy férfit a Balaton közepén. Dr. Kozma László a fiatalembert orvosi ellátásban részesítette, majd Balatongyörökön átadták a vízimentőknek.

Exit mobile version