Hétvégén újra nyílik a Magyar Ízek Utcája

Magyarországkúl | 2018. Augusztus 14.
Idén a fűszereké a főszerep, a látogatók első ízben kóstolhatják majd meg az idei Magyarország tortáját.

A Magyar Ízek Utcájában, a Szent István-napi ünnepségekhez kapcsolódó gasztronómiai programon a Kárpát-medence jellegzetes ételei mellett meg lehet majd kóstolni Magyarország születésnapi tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is augusztus 18. és 20. között – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
 
A rendezvényt kilenc évvel ezelőtt a magyar gasztrokultúra sokszínűségének bemutatására hozták létre – mondta el a műsorban Novotny Antal, a rendezvény főszervezője, hozzátéve, hogy ebben az évben a fűszereké a főszerep, számtalan fűszerkészítő és -termelő mutatkozik be a fesztiválon. Ennek jegyében a vendéglátósok is egy-egy olyan emblematikus, intenzíven fűszeres ételt készítenek, amely a bemutatott fűszerek felhasználásával készül.

Fotó: MTI Fotó / Mohai Balázs

A gasztrofesztiválon a közönség elsőként kóstolhatja meg Magyarország tortáját, a Komáromi kisleányt és cukormentes tortáját, a Három kívánságot is, valamint a Szent István-napi kenyérverseny három győztes cipója is kóstolható lesz.
 
A versenyre a magyar pékek három kategóriában nevezhettek, innovatív, teljes kiőrlésű és búzakenyér kategóriában hirdettek termékversenyt. Így a Magyar Ízek Utcájában a Szent István-napi győztes fehér kenyér mellett az érdeklődők megkóstolhatják az innovatív kategória legjobbját, a mézalmás rozskenyeret, valamint a teljes kiőrlésű kategória nyertes kenyerét is, amely tönköly-, rozs- és zablisztből készült.
 
A fesztiválra olyan nem professzionális „főző embereket” és meghívtak, akik egy-egy tájegység ételét mutatják be a határon innen és túlról. A Felvidékről érkező csapat mátyusföldi káposztalevest, Csángóföld képviselői szőlőleveles töltikét, a kárpátaljaiak pedig borscs levest és szilvalekváros fánkot készítenek. Lesznek roma ételek is, így a közönség megkóstolhatja a cigány káposztát bodaggal, az alföldiek pedig pásztorételekkel és hagyományos karcagi birkapörkölttel készülnek.

Exit mobile version