A Bölcs Kavics workshopjainak felhívását annak ellenére is mindig átolvasom, hogy nincs a háztartásban 8-12 év közötti gyerek. Egyszerűen azért, mert már önmagukban a témák és a probléma felvetések is felkeltik az érdeklődésemet. Holott a világon semmi dolgom nem lesz már a fizikával mint tanulandó tudományággal. Tehát tulajdonképpen „felesleges”, úri huncutság időt és energiát szánni a körülöttem lévő világ jelenségeinek megértésére… Persze ha ezt a mondatot visszaolvassuk, rögtön egyértelművé válik, alapjáraton fals a felvetés. És akkor még szó sem volt buborékos vízben fel-le liftező mazsolákról és lila káposzta-jégkockáknak épített ecetes pezsgőfürdőkről, szuperhősökről és gyümölcskunyhókról. Márpedig ha csak egy kicsi kalandvágy szorult az emberbe, az ilyen hívószavakra ráugrik. Mindegy, hogy felnőtt szemmel „hasznos-e”.
Végy egy iparművészt, egy fizikust, egy képzőművészt és egy múzeumpedagógust
– kezdődik a Bölcs Kavics bemutatkozó anyaga. Tillmann Hanna képzőművész, Fatér Anna iparművész, Koronczay Dávid fizikus és Kádár Anna múzeumpedagógusok kapcsán a sokszínűség már első olvasatra garantált. A telefonos beszélgetés pedig arról is biztosít, a hangulat is minden bizonnyal felszabadító a négy fiatal által megálmodott és létrehozott, gyakorlati alapú foglalkozásokon. Ahol a fizika, elektronika, robotika, kémia, biológia és művészet területeit ötvözik, és kínálják fel a gyerekek számára. Gusztusos formában! A Bölcs Kavics két tagjával, Fatér Annával és Kádár Annával beszélgettünk küldetésről, a felnövő generációról és a tudásszomj jelenlegi állásáról.
Gyümölcsworkshop egy iskolában. Fotó: Bornyi Márton
Hogy indult az egész? Gyanús, hogy valami közös sörözésen, baráti összejövetelen pattant ki az ötlet a fejetekből…
FA: Tillmann Hannával már régóta ismertük egymást, főként képzőművészeti foglalkozásokat tartottunk közösen. Végül elmentünk egy élményalapú mentorképzésre a Design Terminálba. Közvetlenül ezután jött „az a bizonyos sörözés”. A kesergésemre, hogy miért nincs itthon ilyen jellegű, alkotói foglalkozássorozat, Hanna azt mondta: csináljuk meg! Ez 2014-ben történt.
Megszületett az ötlet. De hogyan kezdődött a toborzás?
FA: A projekt elején egy olyan központi, csábító helyszínt kerestünk, amelynek már volt közönsége és egy gyerek programokra nyitott programszervezője. Így találtuk meg Ungvári Fannit és a Hátsó Kaput. Lényegében egy bázist kerestünk, ahová odaszokhatnak emberek, ahol megismerhetnek minket. Eleinte abban sem voltunk biztosak, van-e érdeklődő a foglalkozásokra. Kísérleti jelleggel, heti rendszerességgel vittünk egy sorozatot a HK-ban (a helyszín mára megszűnt, jelenleg a Magvető Café működik a helyén – a szerző). Ki is alakult egy rendszeresen járó, egészen komoly mag. Mára azonban az első látogatók „kinőttek minket”. Egyszerűen felnőttek. Utánpótlásnak viszont szerencsére jönnek a kistestvérek, unokatestvérek. Amióta nincs a HK, jelentősen megváltozott a munkafolyamat. Mostanra sok megkeresést kapunk. Egy amolyan utazó laboratóriumot üzemeltetünk. Ősztől viszont úgy fest, egy pályázatnak köszönhetően megint lesz saját, fix helyszínünk: a Szimplától lehetőséget kaptunk, hogy heti egy szakkört és egy havi rendszerességű hosszabb foglalkozást tartsunk náluk.
KA: Én a Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgozom, ahol azonnal nagyon lelkesek voltak, amikor hallottak a projektről. Bár nem passzolunk 100 százalékban a PIM arculatához, akad bőven átfedés. Erősen interdiszciplinális, amit csinálunk, épp ezért sok helyhez tudunk kapcsolódni. Az Anilogue Filmfesztiváltól az iskolai fizika, biológiaórákig bárhol „fogyasztható”, amit kínálunk.
Kiderült, hogy kultúrtörténeti érdeklődésünk és nagyon hasonló pedagógiai elképzeléseink mentén teljesen jól tudunk kapcsolódni a PIM arculatához, és újra bebizonyosodott, hogy mennyire sok inspirációt és fejlődést hoz, ha átlépünk a tudományok szigorúan megszabott határain. Ennek a nyitottságnak köszönhetően indult el idén a Bölcs Kavics Űrbázis programsorozat, melynek keretében két havonta új workshopokkal jelentkezünk a PIM-ben. Egyébként is alapvetés a Bölcs Kavicsban, hogy folyamatosan keressük a különböző tudományos és művészeti diszciplínák közötti kapcsolódási pontokat.
Robotworkshop egy iskolában. Fotó: Bornyi Márton
A zseniális foglalkozásnevek mellett szuper hangulatos fotókat látni az oldalatokon. De mégis, a gyakorlatban hogyan zajlik egy Bölcs Kavics workshop? Mitől más, mint egy izgalmasabb fizika óra?
FA: Minden foglalkozást egy mozgásos feladattal indítunk. Kicsit oldjuk az osztályt, a csoportot, illetve így oda-vissza jobban megismerjük egymást. Ezek után egy rövid elméleti, majd egy kultúrtörténeti rész következik.
Kiemelten törekszünk rá, hogy ne egy frontális előadásban legyen részük a gyerekeknek.
Ebben a szekcióban kapnak helyet a kísérletek is. Majd ezután a „fejtágítás” után jön végül az elméleti részre épülő barkácsolás és kreatív alkotás. A foglalkozásainkon fontos, hogy mindenkinek jusson mindenből, hogy a jó minőségű, a kísérlet elvégzéséhez szükséges anyaghoz minden résztvevő gyerek hozzájusson. Legyen a gyerekeknek terük kibontakozni.
KA: Nagyon sok olyan kísérletet van, ami egy fizikaórán is előfordulhat, csak van időnk és terünk arra, hogy egyszerűbben, tananyagtól függetlenül tálaljuk, és hogy a gyerekek érdeklődése szerint sokféle irányból találjunk rá magyarázatot. Azért jó, hogy van a csapatban egy fizikus, egy csillagász, mert számos különböző információt és kapcsolódó témát fel tud vetni. A párbeszédnek hála, felmerülnek néha egészen izgalmas kérdések is, és van lehetőség arra, hogy eltérjünk a témától. Például, hogy mi a robot? A kávéfőző már annak számít? A Google autó robot? A beinduló beszélgetések során a gyerekek szempontjai alapján szépen el tudunk jutunk egy-egy definícióig, vagy meg tudjuk beszélni miért is olyan nehéz bizonyos dolgokat definiálni. Ilyesmire egy átlagos tanórán általában nincs lehetősége, kapacitása egy tanárnak.
Mit tartotok fontosabbnak, hogy a gyerekek egy adott témáról, jelenségről konkrét lexikai tudást sajátítsanak el, vagy hogy általánosságban felkeltsétek az érdeklődést a tudomány, a természettudományok, általában véve a kísérletezés iránt?
KA: A fókuszban nem a konkrét tárgyi tudás áll. Inkább az a célunk, hogy a világhoz való kíváncsi hozzáállás kibontakozhasson. Azzal, hogy a gyerekek kísérleteznek, kapcsolatba kerülnek bizonyos anyagokkal. Megfogják, megfigyelik a tulajdonságaikat. Egy csomó inger éri őket. Ennek köszönhetően valami megihleti őket, amit a kreatív szekcióban alkotássá formálnak. Mindez pedig összeadódik azzal, hogy megértenek egy felvázolt, hétköznapi kérdést. Például: hogy mi a katalizátor? A cél, hogy ha van egy jelenség, a gyerekek igenis akarják megérteni és akár több szempontból körüljárni. Lássák azt, hogy nem csak egyféle módon közelíthetünk egy kérdéshez.
FA: Mindegyik workshopnak van egy konkrét tematikája, mindegyiken tudnak a gyerekek tanulni. De összességében inkább egy látásmódot szeretnénk átadni. Szakkifejezéseket, tényeket is megtanulnak nálunk a fiatalok, de a legfontosabb, hogy kérdezzenek és gondolkodjanak.
Videójáték workshop a terézvárosi könyvtárban. Fotó: Bornyi Márton
Egy iskolához képest előnnyel indultok, hiszen nincs számonkérés, kötetlenebb a felállás a gyerekekkel. Ennek ellenére nem feltétlenül tűnik egyszerűnek felcsigázni az érdeklődést a fizika és kémia iránt a 8-12 éves korosztálynál…
FA: Amikor megkeresnek minket, az első kérdés mindig a gyerekekre vonatkozik. A csoport összetétele, karaktere is alakítja, hogy milyen jellegű workshopot ajánlunk. Hiába vannak úgynevezett kész foglalkozásaink, mindig megpróbálunk az adott gyerekekhez igazodni. Amikor iskolába megyünk, mindig azzal indítunk, hogy átrendezzük a termet. Hogy már fizikailag is eltérjen az élmény a szokásostól. Sokszor már attól izgalmassá válik a foglalkozás, hogy közösen megváltoztatjuk a termet.
KA: Az már eleve szokatlan helyzet a gyerekek számára, hogy egy kísérlet részesei. Hogy aktívan be vannak vonva egy „felnőttes” dologba. És persze fel vannak spannolva, hogy mit fognak látni, mi fog történni. Sokszor már a kezdés előtt a foglalkozás részeseivé válnak, amikor mindenáron segíteni szeretnének az előkészületekben. És persze segíthetnek is.
Űrworkshop a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Fotó: Bornyi Márton
Hogy kezdtetek el a kísérletek, a tudományos jelenségek között válogatni? Nekem, hogy őszinte legyek, alig van emlékem fizikából, kémiából. Nem tudnék hirtelen mihez nyúlni. És ti sem „reálos” vonalról érkeztek.
FA: Először hívószavakat kerestünk. A legelső a fény volt, valamint a hang, mint rezgés, a fény, mint hullám. Majd elgondolkodtunk azon, hogy ki-ki a saját szakterülete irányából mit tudna erről mesélni, hozzáadni. Elkezdtünk művészekről gondolkodni, akik ezekkel a jelenségekkel dolgoztak. Végül izgalmas, kapcsolódó kísérleteket kerestünk, illetve olyan barkácsfeladatokat, amelyeket a gyerekekkel együtt megvalósíthattunk. A legelső workshopunk témája a fény és az elektronika volt. Elektromosságot vezető és szigetelő gyurmát főztünk a gyerekeknek, kaptak LED-et, gombelemet, amiből mindenféle világító szemű és orrú lényt készítettek.
Első perctől fontos volt, hogy ne olyan kísérletekkel készüljünk, amik iszonyú látványosak, de csak mi, felnőttek csinálhatjuk, mert amúgy veszélyesek. Alapvető cél, hogy az összes résztvevő kipróbálhasson mindent. A csapat fizikusának nagy szerepe van abban, hogy a nagyívű álmainkat első körben kipróbálja. Így rögtön kiderül, mi az, ami érdekes a gyakorlatban és mi az, ami nem. Mi az, amit a gyerekek is csinálhatnak, mi az ami nem. Nagyon sok gondolkodás és kísérlet fölé görnyedés áll a háttérben. És persze az ismétlődő kérdés, hogy „ez most miért nem működik?”.
KA: Legutóbb a közlekedőedényekkel küzdöttünk sokat, ami elég szórakoztató volt. Amikor „élesben” nem sikerül valami, az is mindig izgalmas eredményt hoz. Ilyenkor elmondjuk a gyerekeknek, illetve megpróbáljuk együtt megérteni, mi történt, vagy épp nem történt meg.
A hibának a kísérletezésben nincs negatív felhangja. A hibát meg kell érteni, ami végül a mi malmunkra hajtja a vizet.
Űrworkshop a Hátsó Kapuban. Fotó: Krizsán Lili
A szülők jelen vannak a workshopokon? Vagy „zárt ajtók mögött” zajlik a dolog?
KA: Eleinte a szülők jelen voltak a háttérben, de hamar rájöttünk, hogy ettől teljesen megváltozik a gyerekek és a foglalkozás dinamikája. Egyénileg is másképp viselkednek a résztvevők, ha érzik a plusz, erős figyelmet az anyukájuk, apukájuk részéről. Illetve az egész gyerekcsoportot kicsit visszafogja a helyzet. Ezen felül nincs konkrét szerepük, csak amolyan furcsa megfigyelők. Úgyhogy nekik is jobb, ha nem kell a háttérben üldögélni.
FA: A szülők fejében sokszor van egy kép, hogy minek kellene történnie. Vagy csak van egy kérdésük, egy hozzáfűznivalójuk az adott témához. Ennek általában hangot is adnak. Nem is feltétlenül nekünk, hanem a gyereküknek mondják a kommentárt.
Ezzel kizökkentik a folyamatból a mondjuk éppen a centripetális erőt a maga tempójában és nézőpontjából megfigyelő és felfedező résztvevőt.
KA: Az is érdekes jelenség, hogy van egyfajta szorongás a szülőkben, vajon az ő gyerekük elég felkészült-e, szép-e amit csinál? Miközben itt mindez nem lényeges. Maga az alkotófolyamat áll a középpontban: amin keresztül megértesz egy adott jelenséget. Az, hogy személyesen neked meglegyen ez a folyamat. Ha valaki, akár a legjobb jóindulattal, de belepiszkál, hogy ennek inkább ilyennek és ilyennek kéne lennie, akkor pont a lényeg veszik el. Már óvodában ilyesmire vannak szocializálva a gyerekek, amikor az egyforma, standard ajándékokat készítik. Mondjuk húsvétra. A szülők pedig aggódva figyelik, vajon az előre elkészített sablon nyuszi szemét a gyerekeik milyen szépen ragasztják fel a vécépapír-gurigára? Hozzák-e azt a „normát”, amit kell? Mindez végül szorongáshoz vezethet, aminek mi nem szeretnénk helyet adni.
FA: Minden rossz szándék nélkül, ösztönösen fordult elő, hogy egy-egy szülő néha lelkesen jelentkezett, ha tudta a választ egy, amúgy 8 évesekre szabott kérdésre. Vagy ha épp jártas volt egy témában, beszélni szeretett volna róla ő is. Ezzel csak egy a probléma: a gyerekek kimaradnak az élményből. Alapvetően nincs ezzel semmi gond, kifejezetten jó ez a fajta átszellemült lelkesedés. Az ilyen típusú szülőket szeretettel várjuk a felnőtt workshopjainkon. Elvégre pont ezért indítottuk el ezt a vonalat is.
Felnőtt workshop a Valyo Kikötőben. Fotó: Bornyi Márton
A legutóbbi nyári, felnőtt foglalkozásnak Bölcs Kavics: workshop fáradt felnőtteknek volt a címe. A kimerült, munka és család között morzsolódó szülők voltak a fő célcsoport?
KA: Az eredeti alapötlet az energia és néhány ehhez kapcsolódó témakör volt. Bár végül inkább „vizes” irányba ment el a foglalkozás, megmaradt az újra feltöltődés mint vezérfonal. Illetve mi magunk is fáradt felnőttek voltunk, amikor nekiláttunk a kidolgozásnak. Túl voltunk egy mozgalmas tanéven, és csak arra vágytunk, hogy egy folyóparton alkothassunk. Töltekezzünk. Erre rímelt a témakör és a tematika.
FA: Emellett sorra vettük, melyek voltak eddig azok a kísérletek, amik a legjobban megfogtak minket, amik viccesek voltak, miközben nekünk is „váó” élményt nyújtottak. Kísérletek, amik megvalósíthatóak, egyszerűek és jókat lehetett rajtuk nevetni. Azt szerettük volna, hogy a résztvevők azzal töltekezzenek, hogy kipróbálnak valami újat.
Legyenek maszatosak és fessenek.
És nyissanak! A legizgalmasabb kísérleteinket átnéztük, átfésültük és egyszerűen tematizáltuk. Egyébként amit a gyerekek imádnak, azt a felnőttek ugyanúgy élvezik.
Jól sejtem, hogy önerőből és a részvételi díjakból finanszírozzátok a projektet?
FA: Egyelőre nincs támogatásunk, szponzorunk. A belépti díjból termeljük ki az anyagköltséget, ha kell, a helyszínt és a munkadíjunkat. Nyilván ahhoz, hogy előrébb lépjünk, tőke kell. Egy saját bázissal, egy raktárral, anyagkészlettel szabadabban tervezhetnénk a foglalkozásokat, nagyobb lenne a mozgásterünk. Ez egyelőre nem áll rendelkezésünkre. Pályázunk erre-arra.
Tehát főállás mellett csináljátok a Bölcs Kavicsot.
FA: Én jelenleg otthon vagyok a fiaimmal, emellett illusztrálok és grafikával foglalkozom, valamint animálni tanulok. Hanna szintén grafikával foglalkozik, egy másik műhelyfoglalkozás keretei között pedig mozgással összekötött Futrinka workshopokat tart. Dávid most fejezi be a doktoriját. Anna a Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgozik mint múzeumpedagógus.
Mi az álom? Merre tart a projekt?
KA: Szeretnénk, ha minél több foglalkozást tarthatnánk, és ha a Bölcs Kavics egy olyan műhellyé tudna nőni, ami inspirálóan hat a természettudományok iskolai oktatására is. Ebben a pillanatban talán az a legnagyobb álmunk, hogy saját, állandó helyünk legyen.
FA: Azt tapasztaljuk, hogy hiába van egy csomóféle műhely, számtalan szabadidős foglalkozás, egy gyerek általában vagy rajzolni vagy focizni jár. És nagyon ritkán történik meg, hogy egy focista gyerekről kiderül, még az űrkutatás is érdekli. Biztos, hogy van ilyen is, de kevesebb, mint a csak sportoló, csak űrkutató. Első perctől cél, hogy egy ilyenfajta átjárást biztosítsunk. Hogy minél többrétű dologgal találkozzanak a gyerekek, egy foglalkozáson belül. Emellett nagy álom lenne eljutni olyan iskolákba, közösségekbe, településekre, ahol nincs kerete a családoknak, az intézményeknek egy ilyen foglalkozást kifizetni. Ehhez viszont már tényleg önerő kell. Ennek a megteremtése tehát mindenképp cél.
Mivel készültök ősztől?
FA: A már említett, Szimplánál található bázison októbertől négy alkalmas tanfolyamokat indítunk, szerdánként 17 órától, amelyek külön-külön egy tematika köré épülnek majd. De ugyanitt havi rendszerességgel különálló workshopokat is rendezünk. Mindeközben a Petőfi Irodalmi Múzeumban folytatódik a Bölcs Kavics Űrbázis programsorozat is, és természetesen minden egyéni megkeresésnek is nagyon szívesen eleget teszünk. A programjaink részletei hamarosan megérkeznek a honlapunkra és a közösségi oldalunkra is.
