Kötelező kóvályogni a Pozsonyi úton, olyan lett a felfestés

Hegedűs Bence | 2018. December 10.
Egészen egyedi módon jelölték ki a sávokat a kétirányúsított Pozsonyi úton. Mintha az útkezelő nem ismerte volna az egyenest.

Girbegurba jelzések fogadják most azokat, akik Budapesten, az Újpesti rakpart lezárása miatt a Pozsonyi utcán kénytelenek közlekedni. Az eredetileg egyirányú utca végét kétirányúsították, igen egyedi megoldással.

Forrás: 444.hu

„A sávokat azonban olyan unortodox módon jelölték ki, hogy aki igazán szabálytisztelő állampolgár szeretne lenni, annak úgy kell haladnia, mint a legendás ökörhugyozásnak” – írja a problémáról a 444.hu, amely képekkel is bizonyítja, hogy az egyenest nem ismerték az ideiglenes sávokat kijelölő szakemberek.

Rokonszenves új forgalmi rend a Pozsonyi úton: úgy kell hajtani, mint az ökörhugyozás, és ez hivatalos - 444

Nemrég ideiglenesen kétirányúsították a Pozsonyi út Nagykörút felőli, jó ideje kifelé egyirányú végét, mert vele párhuzamosan, egy csatornaépítés miatt le kellett zárni az Újpesti rakpart egy szakaszát. A sávokat azonban olyan unortodox módon jelölték ki, hogy aki igazán szabálytisztelő állampolgár szeretne lenni, annak úgy kell haladnia, mint a legendás ökörhugyozásnak.

Címlapkép: MTI Fotó/Máthé Zoltán

Exit mobile version