Ilyen karácsonyi ajándékokat kaptak a gyerekek az 1900-as évek első felében

K.G. | 2024. December 05.
A karácsonyi ajándékozás nem olyan régi hagyomány, és főleg nem volt ilyen óriási jelentősége még az 1900-as évek elején, mint manapság. Ettől még került pár ajándék a fa alá a gyerekeknek.

A magyar néphagyományokról ír Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató Jeles napok, ünnepi szokások című, 1997-ben megjelent könyvében, amelyből például azt is megtudhatjuk, hogy az 1900-as évek előtt a karácsonyi ajándékok nem voltak az ünnep szerves részei. A karácsonyi ajándékozás nem is családi szokás volt eleinte, hanem a kántálók, betlehemezők, köszöntők kaptak csak ajándékot, az is étel vagy egy kis pénz volt, nem pedig tárgyak.

A falvakban a felnőttek egyáltalán nem ajándékoztak egymás között, a gyerekeknek is csak az 1900-as évek elejétől kezdve került ajándék a fa alá – és akkor sem óriási értékű tárgyi ajándékokat kaptak, hanem

az ajándék többnyire a karácsonyfa volt a rajta függő nyalánkságokkal.

A titokban hozott ajándék a Jézuskától, más magyarázat szerint az angyalkától vagy egyéb földöntúli lénytől származik. Akárcsak a Mikulást, néhol az ajándékhozó Jézuskát is megszemélyesítették” – olvashatjuk a könyvben.

Ajándékok a fa alatt 1937-ben (Forrás: Fortepan / Morvay Kinga)

A fenyő azért is került az ajándék kategóriába, mert nem volt szokás a fenyőállítás egészen az 1920-as évekig, amikor a nagygazdák kezdeményezésére először az iskolákban állítottak fenyőfát. Ám még kellett pár év, mire teljesen elterjedt a fenyőállítás szokása a nem annyira gazdag családoknál is.

Szegeden ugyancsak a század elején jelent meg a karácsonyfa, de csak szórványosan. A Hortobágy környékén a korábbi zöld ág meglétére még emlékeznek. A fenyő karácsonyfa elterjedése az 1920-as, 1930-as években kezdődött csak el. A fenyő karácsonyfa a gazdagabbaknál már az 1910-es években megjelent. A karácsonyfadísz korábban az alma, dió, házilag készített sütemények, mézeskalács volt.

De volt olyan vidék, ahol kockacukorral, tökmaggal, aszalt gyümölccsel és süteménnyel díszítették fel a fákat.

Nézd meg, milyen ajándékokat kaptak a gyerekek az 1900-as évek első felében!

ajandek baba

Kislány a játékbabájával 1918-ban (Forrás: Fortepan / Fortepan)

Simon Tibor hintalo

Kisfiú a karácsonyi ajándék hintalóval 1926-ban (Forrás: Fortepan / Simon Tibor)

Haui Balázs1930

Egy nagy babaház és autó is volt az ajándékok között 1930-ban (Forrás: Fortepan / Haui Balázs)

Párdányi Miklós1930

Ajándékbontás előtt 1930-ban (Forrás: Fortepan /Párdányi Miklós)

Zsohár Zsuzsa1931

A lányok játékbabákat is kaptak ajándékba 1931-ben (Forrás: Fortepan / Zsohár Zsuzsa)

Boda Balazs1932

1932: A hintaló visszatérő ajándék volt a családoknál (Forrás: Fortepan /Boda Balázs)

Konok Tamás id1935

A testvérek a karácsonyi ajándékokkal és anyukával pózolnak 1935-ben (Forrás: Fortepan / Konok Tamás id.)

Kieselbach Tamás1936_2

1936-ban a síléc és a búgócsiga nagy meglepetést okozott egy gyereknek (Forrás: Fortepan / Kieselbach Tamás)

Morvay Kinga1937

Gyönyörű babaház várta a fa alatt a gyerekeket 1937-ben (Forrás: Fortepan / Morvay Kinga)

Miklós Lajos1940

Gazdag karácsonya volt ennél a családnál a gyerekeknek 1940-ben (Forrás: Fortepan / Miklós Lajos)

Széman György1940

A Grimm legszebb meséi mesekönyv is bekerült a fa alá 1940-ben (Forrás: Fortepan / Széman György)

Kurutz Márton1940

1940: Egy kisfiú mutatja boldogan az ajándékba kapott repülőt (Forrás: Fortepan / Kurutz Márton)

Kieselbach Tamás1941

A fa alatt már összeállítva várja a gyerekeket a vonat 1941-ben (Forrás: Fortepan / Kieselbach Tamás)

Fortepan1941

Könyveket és játékbabát is kaptak a gyerekek karácsonyra 1941-ben (Forrás: Fortepan /Fortepan)

Rados Tamás OSB1942_2

Több hangszer is került a fa alá ajándékként 1942-ben (Forrás: Fortepan / Rados Tamás)

Kieselbach Tamás1945

1945: A tricikli a legmenőbb ajándék a fa alatt (Forrás: Fortepan / Kieselbach Tamás)

Exit mobile version