“Tanár néni, megint eldugult a vécé!”

Híresen megkapó településnevei vannak ennek a mi országunknak. Magyarsarlós, Birján, Belvárdgyula, Hásságy, Ellend, Bogád és Pécs: mint valami gondosan fűzött gyöngysor, úgy gurguláznak a betűk ebben a sormintában. Ám ezeknél is érdekesebb Olasz település neve. Már az is, hogy jelző, nem főnév. A kis falut az Árpád-korban, a tatárjárás után vallon szerzetesek alapították. A környékbeliek nagyon hasonlónak érezték nyelvüket az olaszok “csicsergéséhez, csacsogásához”, így lett a település neve Olasz.

És milyen egzotikusan, szabadosan hangzik! Egy kis mediterrán életérzés Magyarországon…

Van valami mondaszerű abban is, hogy Olasz félúton fekszik két nagyvárosunk, Pécs és Mohács között – mindkettőtől épp huszonkét kilométer távolságra. Jelenleg pont hatszázhuszonketten lakják, iskolájába pedig százhuszonhét gyerek jár a fent felsorolt, szép nevű falvakból (és a megyeszékhelyről). Az épület fiatalabb, mint a falusi iskolák általában: az ötvenes években épült. 

Itt ülünk most az egyik helyiségében Tóth Gabriella intézményvezető-helyettessel, aki épp azt meséli, mi mindenre büszkék az olasziak. Például arra, hogy a településnek két vállalkozása is van: egy fémipari cég és egy “biotojásokat előállító üzem, amely a világon a hatvanadik csíramentes tojások előállításában”. 

Hatalmas dolog az is, hogy tavaly szinte teljesen fel tudták újítani nemcsak az iskolát, de az óvodát is összesen 94 millió forintból.

Az épületek külső szigetelést kaptak, a nyílászárókat kicserélték, sőt a tetőre napelemeket helyeztek, így aztán az Olaszi Általános Iskola ma már ökoiskolának minősül.

Néhány napelem persze kevés lenne ehhez. Ennél fontosabb, hogy itt környezettudatos gyermekeket nevelnek. Tanárok, szülők és diákok összefogásban fásítanak, virágokat ültetnek, madáretetőket gyártanak. Nemcsak szelektíven gyűjtik a szemetet, de magukat az erre szolgáló kukákat is saját kezűleg készítették.

Kevés iskolának adatik meg, hogy szinte mindent felújíthat a padlótól a tetőig. Mint oly sokszor, a mosdó sajnos Olaszban is mostoha terület: erre az egyre még gyűjteni kell. Segítsetek!

Olasz többnemzetiségű település, horvátok, svábok és magyarok lakták, lakják ma is. 

Igyekszünk a sváb kultúrát éltetni, mert valljuk, hogy akik nem ismerik a gyökereiket, azoknak nincs jövőjük sem

– mondja az igazgató.  Az iskola német nemzetiségi intézmény, ami azzal jár, hogy magas óraszámban tanítják itt a német nyelvet, de van népismeret, néptánc, hagyományápolás is a tananyagban. “Meg kell becsülni a szülők és nagyszülők tudását, viselni kell tudni a viseleteket, eltáncolni egy polkát, egy keringőt. Ez hozzátartozik a kultúránkhoz” – magyarázza Tóth Gabriella, akinek egyetlen szomorúsága a vécéhelyzet. Ezt az egy részt ugyanis 1960 óta nem sikerült felújítani.

Ez nem csak esztétikai kérdés, a karbantartó szinte naponta jár ide. “Sokszor jönnek úgy be hozzám a gyerekek, hogy tanár néni, megint eldugult a vécé! – ecseteli a helyzetet a pedagógus. – Sajnos ilyen témájú pályázatot hosszú ideje nem írtak ki, és sem nekünk, sem a fenntartónknak nincs pénzünk arra, hogy ezt a területet is rendbe hozassuk.” Így aztán rosszak a nyílászárók, potyognak a csempék, cserére szorulnak a vezetékek. Az egyik piszoárt már meg is szüntették… Az igazgatóhelyettes azt mondja, a tetejébe kevés a vécé. “Akkora a tolongás, hogy előfordul, a kicsik be sem jutnak a szünet alatt, ezért kénytelenek az óráról kikéredzkedni.” Valószínűleg egy ilyen hoppon maradt tanuló lehet az is, aki az alábbi strófát költötte: