Ha csak fele olyan jó napod van, mint ennek a kutyának, már megérte felkelni

nlc | 2018. Március 19.
Nem nyert, de szerencsére nem is érdekli.

Kratu, a négyéves keverék kutya legnagyobb feladata, hogy gazdája érzelmi támasza legyen, hiszen segítő kutyaként dolgozik. Emellett rendkívül szívesen ugrál, mászik, futkározik – azaz csinálja azt, amihez a kutyák a legjobban értenek.

Amikor ügyesség kategóriában indult a Crufts kutyashow-n, azonnal rabul ejtette a közönség szívét. Na nem mintha hibátlanul hajtotta volna végre a feladatot. Helyette látható lelkesedéssel rohangált ide-oda, és igen, amikor éppen az útjába esett egy akadály, azokat pont sikerrel átugrotta.

A videón is látszik, hogy Kratu egyszerűen nem tud betelni azzal, hogy ennyi ember figyel rá, és hogy előtte van egy sor játék, amelyeket mind kipróbálhat. Persze nem nyert, de cserébe olyan jól szórakozott, hogy már csak ezért is megérte.

A kutyakiállítás egyébként régi hagyomány Angliában, idén 127. alkalommal, Birminghamben tartották meg.

Forrás: The Sun

Kiemelt kép: YouTube/Crufts

Exit mobile version