Budapesten először a 20. század elején foglalkoztak komolyabban a játszóterek kialakításával, és különítettek el rá egy jelentősebb összeget a költségvetési keretből, addig a gyerekek csak a grundon játszottak – írja a We love Budapest. A tervezett tizenhárom játszótér közül akkor csak három épült meg az első világháború kitörése miatt: a Marczibányi téri, a Soroksári úti és a Simor utcai. A mai értelemben vett modern játszóterek az 1920-as évek végén kezdtek el felépülni, az építkezések első virágkora 1928–1933 között volt a portál szerint: ekkor már a gyerekek csúszdázhattak, homokozhattak, hintázhattak és mászókázhattak, sőt sokszor még le is zuhanyozhattak, ha koszosak lettek játék közben.
Mi már a szocializmusban, szigorúan betonból és vasból épült játszótereken nőttünk fel. Valószínű mindannyian emlékszünk az állítólag hiperaktív gyerekek részére kifejlesztett mókuskerékre, a faüléses vaslibikókára, amibe garantáltan bevertük a fenekünket, ha belelendültünk a játékba, a háromszög-, félkörív- vagy gömb alakú mászókára, amire akár kívülről és belülről is felmászhattunk, vagy a rakétamászókára, ahol az ügyesek, akik előbb értek fel, garantáltan letaposták a kisebbeket, akiknek a szemébe szóródott a homok a cipőtalpukról. Nem kell részletezni, mennyire veszélyesek voltak ezek a játékok felnőtt szemmel, ám minket mindez egyáltalán nem érdekelt: az esés-kelés, a zúzódások, horzsolások, a sebek, vágások természetes részei voltak a játszótéri világnak.
Később, a 90-es évektől egyre inkább fából készítették a játszótereket, igaz annak is megvoltak a maga veszélyei (például a fa lekezelésére használt, gyakran nem ellenőrzött lakkok egészségre elég káros hatása vagy a szálkák miatt), bár a fába talán egy fokkal kevésbé volt fájdalmas beütni a végtagjainkat. 2008 óta azonban szigorú szabályoknak kell elvileg megfelelnie az összes játszótérnek, hogy a gyerekek számára biztosítva legyen a balesetmentes mozgás, szórakozás. Az EU-szabványnak megfelelő játszótéren az olyan jellemző veszélyfaktorokat próbálják kiküszöbölni, mint a csúszás, esés, illetve a szabályozás a játékok karbantartását, felügyeletét is magába foglalja. A csúszdák végére lassító, a játékokra gumibevonatú ülés, a talajra gumiszőnyeg került, a játékokat esésbiztos anyaggal vették körbe, és kötelező lett a környezetbarát anyagok használata is.
Mi még azonban a betonjátszótereken szocializálódtunk, ahonnan felejthetetlen, gyakran sajgó emlékeket őrzünk.
Hinta-palinta?
Talán mindenki emlékszik a játszótéri legendára a 80-as évekből, miszerint a láncos hintával át lehet lendülni a rúdon, és tenni egy 360 fokos kört. A vagányabbak ezután mindent megtettek az ügy érdekében, és hatalmas lendülettel láttak neki a kísérletnek, nem kevés balesetet okozva ezzel. A hajóhinta azonban másfajta veszélyeket rejtegetett: érzékenyebb gyomrúaknak garantált hányingert, másoknak nagy eséseket és ütközéseket.„Magam egyszer Bulgáriában estem ki a körülbelül ötven kilós vas hajóhintából, miközben unokahúgaim, akik letaszítottak róla, vidáman hintáztak tovább – meséli Gábor. – Én lapultam a földön, várva, hogy elvonuljon a vész. De egyszer csak arra tévedt a faterom, és tévedhetetlen érzékkel megszólalt: »ne emeld fel a fejed«. Voltam olyan öt körül, jó, hogy reflexből felemeltem. Jött vissza a hinta, és tarkón vágott. Azért volt kellemetlen, mert még jóval utána is csípett a tengervíz, hogy rég kijöttem belőle.”
Vérmező, játszótér a Mikó utca közelében. Háttérben jobbra a Kuny Domokos utca házai. Fortepan / Hlatky Katalin-Főkert
Beton, beton, beton
Eszter szerint az összes fotón, ami a játszótéren készült róla, sebtapasz van a térdén. „Volt egy nyár, amikor négyszer estem ugyanarra a térdemre az anyukám szerint, és ez tényleg mély nyomokat hagyott bennem, mert a kifehéredett kis heg még mindig ott van a térdemen. Az egyik ilyen esésre azért emlékszem, mert az apukám megviccelt. Mikor megint eltanyáltam a betonon, és sírni kezdtem, ő azzal oldotta a feszültséget, hogy megemelt kicsit, és megdöbbent arccal közölte, az eséstől megrövidült az egyik lábam, azért nem ér le a földre. Emlékszem, azonnal abbahagytam a zokogást, mikor láttam, hogy a lábaim tényleg a föld felett lógnak, aztán egy pár másodperc leesett, hogy azért, mert felemelt, és már én is nevettem. Anyukám kevésbé drasztikus módszert alkalmazott a megnyugtatásomra: amikor elestem, és látta, hogy sírásra görbül a szám – nem is a fájdalomtól, hanem a vér látványától -, azzal vigasztalt, hogy ez még nem a vér, hanem az úgynevezett „testnedv”, ami a vér előfutára csak, ergo a sérülésem egyáltalán nem súlyos. A füllentést elhittem, és nem sírtam. Nem úgy, mint a tapasz lehúzásánál, aminél szerintem nem sok kellemetlenebb gyerekkori élményem van.”
Égési sérülés csúszdán
Egészen az 1990-es évekig lehetett találni dombok oldalába épített magas fémcsúszdákat, amelyen villámgyors sebességgel lehetett lecsúszni. Valószínűleg mindenki emlékszik az érzésre, milyen volt, amikor a ruhával nem fedett végtagjait a nap által felhevített fém perzselte fel. Ám nem az égés volt az egyetlen sérülés, amit ezeken a csúszdákon szerezni lehetett. „Az egyik nyáron végre elég bátorságot szereztem, hogy én is lecsússzak egy ilyen kacskaringós csúszdán. Viszont olyan nagy sebességre kapcsoltam hirtelen, hogy attól tartottam, kisodródom majd az egyik kanyarban, és lezuhanok. A lábaimmal és a kezeimmel kezdtem el fékezni, de úgy éreztem, mintha meggyulladt volna a bőröm. Utána nem győztük csillapítani, hűsíteni a fékezés által okozott égő érzést” – emlékszik vissza Kata.
Osztályterem játszótér
A legtöbb iskolának volt az udvaron minimális játszótere, de a gyerekek simán megalkották a sajátjukat az osztálytermekben is a szünetek alatt. Szinte alig akad olyan, aki ne esett volna hanyatt a székkel, amikor annak hátsó lábain billegett, egyensúlyozott. Bori és osztálytársai azonban jóval vadabb ötlettel rukkoltak elő.
„Nagyjából másodikos lehettem, amikor tanítás után páran bent maradtunk az osztályban. Jó ötletnek tűnt a padok tetején futkosni, csak hogy az utolsón megcsúszott a lábam, és fejjel levertem a vasradiátort. Felegyenesedtem és kérdeztem a többiektől: ugye nem vérzik? Addigra már ömlött belőle. Mivel a testvérem is odajárt, és még órája volt, odamentem a termükhöz, és szépen bekopogtam. Nem jött válasz. Újra kopogtam, közben folyt a vér a fejemből, egy tanár meglátta, és teljes pánikban rohant oda, miért állok vérző fejjel teljesen nyugodtan egy ajtó előtt. Végül aztán benyitottam a terembe. Sosem felejtem el a 25 gyerek rémült arcát, amikor megkérdeztem: Reni, tudnál jönni?”
Modern gumijátszótér ide vagy oda, még manapság is elég gyakoriak játszótéren a zúzódásos, horzsolásos esetek, amelyek gyors helyszíni elsősegélyt igényelnek. A horzsolásokat, szálkasérüléseket, véraláfutásokat, salakkal, homokkal teli sebeket mossuk le alaposan, majd jöhet a sebfertőtlenítő. A sebgyógyulást segíthetik a hámosító kenőcsök, mert serkentik az új szövetek képződését, így várhatóan gyorsabban és szebben gyógyul a seb, mintha fertőtlenítés után további kezelés nélkül, magától hagynánk zajlani a folyamatot. Sőt, vannak olyan készítmények amik ezt a két lépést – a fertőtlenítést és a sebgyógyítást – kettős hatóanyagukkal egyben „elvégzik”.
A cikk a Bayer Hungária Kft. megrendelésére készült.
CH-20220602-52