Aranyéremért lépett pástra a párizsi olimpián a magyar férfi kardcsapat szerdán este. Legutóbb az 1988-as szöuli olimpián lett aranyérmes a Bujdosó Imre, Csongrádi László, Szabó Bence, Gedővári Imre, Nébald György összeállítású magyar férfi kardcsapat. 1996-ban még egy ezüstérmet sikerült kivívni, Tokióban pedig bronzot, de Atlanta óta nem értünk el ekkora sikert csapatban, olimpián mint amekkorát éppen ma.
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián
összeállítású magyar olimpiai kardcsapat első mérkőzésén az olaszokat verte 45-38-ra, majd az elődöntőben Iránnal vívtak, akik az Egyesült Államok legyőzésével értek el odáig. Iránt Rabb Krisztián parádés vívásával mínusz hét tusról sikerült legyőzni 45-43-ra.
Az ellenfél a címvédő Dél-Korea lett, akik Franciaország legyőzésével jutottak a döntőbe, az idei olimpiai bajnokkal erősítve. A magyar csapatból hiányzott Gémesi Csanád, aki sarkát fájlalta már korábban is napközben. Az első, győztes magyar asszót követően
sokáig a koreaiak vezettek,
szép tusokkal fűszerezett, magas színvonalú mérkőzést vívott egymással a két csapat. Szatmári és Szilágyi veresége után Rabb Krisztián tudott először asszót nyerni, majd
25-25-ös egyenlőt követően másodszor is vezetett a magyar csapat.
Ezután 29-ig fej-fej mellett voltunk, majd sajnos ismét elléptek a koreaiak. A lendületük sajnos végig kitartott, aranyérmet szereztek. Ami viszont ennél is fontosabb, a magyar férfi kardcsapat jó versenyzéssel olimpiai csapatunk második ezüstérmét szerezte meg a párizsi olimpián, az úszó Milák Kristóf után szűk órával.
Magyarország – Dél-Korea: 41-45