Diszkógömb helyett Cserevirág – dizájnos ajándéktippek

nlc | 2010. December 01.
Új, háromrészes sorozatunkban olyan tervezőket mutatunk be, akik az idei rendhagyó adventi WAMP kiállítói lesznek. Ajándékként pedig letölthető kuponokkal szeretnénk kedvet csinálni nektek a vásárláshoz. Jöjjön az első négyes…

WAMP karácsony!

 A WAMP decemberben háromszor is – december 5., 12., 19. – kiköltözik a Millenáris Parkba, hogy ezúttal még nagyobb helyen, még szélesebb kínálattal várjon mindenkit. Csaknem 200 dizájner munkái közül lehet válogatni, Lila Füge gasztroblogger pedig egy egész gasztroszekciót szervezett össze, amelynek hála, 30 standon kiemelkedő minőségű és dizájnos gasztrotermékek kerülnek a karácsonyi vásárok kínálatába!

aNoNim

Megérkezett a tél, a maga szürkeségével és zordságával, aminek azonban egy percig sem kell azt jelentenie, hogy átvéve ezt a színvilágot, nekünk is be kell olvadnunk a fekete-szürke-barna „kabátmasszába”! Próbáljuk meg feldobni az egyszínű hétköznapokat, és akasszunk le minden reggel valami vidámat és színpompásat a fogasról! Mindannyiunknál megbújik egy-egy tűzpiros, okkersárga, vagy éppen fűzöld kincs, amivel máris fricskát mutathatunk a télnek, de ha mégsem, forduljunk bizalommal Argay Nórához, és biztosak lehetünk benne, hogy ruhánk/kabátunk/kiegészítőnk egyszer sem kacsint majd vissza ránk a velünk szembejövőről! Mind az elegáns „a-No-Nim Balerina”, mind pedig a sportos, városi divatot képviselő „a-No-Nim Riverside Girl” kollekciókban minden termék egyedi. Nóra egy szezonra készülő kollekcióiban kb. 70 szabásminta kap helyet, amelyek közül minden egyes darabot maximum tízszer használ fel, de természetesen minden alkalommal különböző alapanyagokkal és egyedi díszítéssel készül el az adott termék. Az aNoNim ruhák valóban azoknak szólnak, akik szeretik a divatteremtő, különleges holmikat. Ráadásul Nóra minden vásárlóját megajándékozza egy-egy kézzel kiegészített kiegészítővel a választott ruhához igazítva!

Kaszanitzky Anna

Tegye fel a kezét, aki többször is eljátszott már a gondolattal, milyen klassz is lenne egy diszkógömb a szobájába! Manapság ez az álom már cseppet sem elérhetetlen, úton-útfélen beszerezhetjük a diszkóéra eme szimbólumát, a legkülönbözőbb méretekben. De van egy rossz hírünk: pontosan emiatt a diszkógömb már egyáltalán nem menő. Kaszanitzky Anna KanguLUM lámpái sokkal egyedibb megoldást biztosítanak, ha fel szeretnénk dobni lakásunkat.

Papírból, textilből, üvegből, gipszből készült fényforrásai legalább olyan színesek és változatosak, mint az anyagok, melyekből Anna formába öntötte őket. Mindegy, hogy álló, függő, asztali vagy fali lámpát keresünk, biztosan megtaláljuk a lakás hangulatához leginkább passzoló darabot. Arról nem is beszélve, hogy ajándékötletnek sem utolsóak, gondoljunk csak bele, nem is adhatnánk szebb dolgot karácsonykor, mint a fény melegét!
Ha még a karácsonyi WAMPok előtt szeretnénk megcsodálni a KanguLUM lámpákat, látogassunk el a CDfűbe, ahol „Fénylények a föld alatt” címmel nemrég nyílt Anna élete első egyéni kiállítása!

MaMi naptárak

Az alkotócsoport a minőségi alapanyagokból, kézzel készített könyvek iránti szeretetet és az urbánus életmód kihívásaira választ adó naptár iránti vágyat egyszerre igyekszik kielégíteni a Maminaptár-projekttel. A praktikus formátumú, vászonborítású, cérnafűzött naptárak egyedi borítóinak egységes, markáns dizájnja határozza meg határidőnaplóikat. A könyveket ugyanakkor nemcsak manuális kivitelezésük és látványviláguk teszik különlegessé, hanem tartalmuk is.

A változatos fejezeteknek köszönhetően a naptár multifunkcionális és maximálisan a személyiségedhez formálhatod. Feljegyezhetjük, hogy hova készülünk vacsorázni, moziba, kiállításra, és dokumentálhatjuk az élményt, előre tervezhetünk és egyszerűen visszakereshetünk a programjainkban. A naptár segítségével egy programokkal zsúfolt hét is áttekinthető marad, az egyedi, külön erre a célra tervezett ikonok és matricák segítségével téve játékossá a tervezést. Így ha olyan ajándékot keresel szeretteidnek, amely egyszerre szép, jól használható, személyre szabott és egész évben elkíséri őket, van egy ötletünk számodra. Borítóötleteitekkel és -vágyaitokkal keressétek őket e-mailben (maminaptar@gmail.com) vagy Facebook-oldalunkon.

Vadjutka

Wild Judit – fedőnevén: vadjutka – ékszereinek különlegessége egyrészt a változatosságukban rejlik, másrészt pedig a textilek és más anyagok kombinálásában. Az eredmény: színek és textúrák színes, bohém és életigenlő elegye. Judit legújabb szüleményei a Cserevirágok, amelyek egy, a LAONI Leather Design-nal való együttműködés eredményei.

A Cserevirág igen egyszerű lény: nem fotoszintetizál, nem kell átültetni és még öntözni sem kell gyakran. Helyette egy pattintással átváltozik hangulatnak, színeknek, esetleg időjárásnak megfelelően. Az eljárás igen egyszerű: megfogjuk a nagyobbik, lánccal ellátott virágot, és egy pattintással leszedjük a rajta épp elhelyezett kisebbiket, majd kicseréljük egy másik színűre. Judit az NLC olvasóinak 15% engedményt ajánl fel ékszereiből, december 23-ig bezárólag, amennyiben elmondják (vagy leírják) a „titkos” jelszót: „Cserevirág, sárga cserevirág”.

                Minden NLCafés olvasónak 10% kedvezmény
                                 mind a négy tervezőtől!
Kattints a kuponra, nyomtasd ki, és irány a WAMP!

Exit mobile version