Itt a gumimaci mellimplantátum!

Kessel Kriszta | 2012. Június 29.
Mostantól a szépségiparba is bevonulnak a gumimacik, méghozzá mellimplantátum formájában.

Az implantátumok következő generációját azért hívják gumimaci implantátumnak, mert az állaguk az említett édességre emlékeztet, és a plasztikai sebészeknek így a legegyszerűbb elmagyarázni a nagyobb mellekre áhítozó nőknek, hogy miért is jobb ez az újfajta szilikon.

A különbség a hagyományos és az új típusú pótmell anyag között annyi, hogy míg, ha az előbbit felvágnánk késsel, akkor lassan kifolyna belőle a szilikon, a gumimaci implantátum nem folyna szét, hanem nagyjából egyben maradna, ahogyan a gumimacik is addig maradnak egyben, amíg teljes erőből rájuk nem harapunk.

Ennek két előnye is van: az egyik, hogy abban az esetben, ha valami sérülés éri az implantátumot, az újak nem robbannak szét és továbbra is megtartják a formájukat, ami egészségügyi szempontból nem elhanyagolható javulás; a másik pedig, hogy némiképp puhábbak, így jobban hasonlítanak a természetes mellek állagához.

 

Persze, mint bármely mellműtétnél, az új implantátumok használatakor is előfordulhatnak olyan nem kíván mellékhatások, mint a hegesedés, az asszimetria,a betokosodás vagy a szakadás. Ez azonban nem riasztja el a sebészek új klienseit: az amerikai nők 2011-ben már háromszor annyi mellműtétet kértek, mint 1997-ben.

 

Exit mobile version